Diákforradalmak és barbatrükk

2020. október 20. 07:11

Az egész úgy kezdődött, hogy a fiúk szimbolikusan elfoglalták az egyetemi kollégium leányszállását.

2020. október 20. 07:11
Rab Irén
Magyar Hírlap

„Így tiltakoztak az elavult rendszabályok, a konzervatív egyetemvezetés és az autonómia megsértése ellen. Amikor ezért ki akarták rúgni őket az egyetemről, sztrájkba kezdtek. Később elfoglalták a rektori hivatalt, a rektor erre válaszul bezáratta az intézményt, a főkolomposok ellen pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett. Az ifjú forradalmárok ezért Párizsba vonultak, és a Sorbonne diákjaival egyesülve próbáltak diákforradalmat csinálni. A város több egyetemén is zavargások törtek ki. Itt a rendőrség oszlatta szét őket, elég brutális eszközökkel.

Ekkorra már régen nem az egyetemi reformok szükségességéről szólt a történet, a diákok a kulturális liberalizmus jegyében a vietnami háború, a békés jólét, a fogyasztói társadalom, a kormánypolitika, egyszóval minden ellen tiltakoztak. A diáktüntetésekhez több millió munkás csatlakozott: a szakszervezetek béremelést, rövidebb munkaidőt és több szociális ellátást követeltek. Négy hétig általános sztrájk és teljes káosz volt Franciaországban. Úgy tűnt, hogy De Gaulle tábornok, a Francia Köztársaság elnöke megbukik a zavargások miatt, de ő egy huszárvágással új választást írt ki, amelyet pártja fölényesen megnyert. A csöndes többségnek elege volt az anarchiából, a lázongásokból. A diákforradalom elbukott, mert a forradalmaknak általában ez a sorsa. Ez lesz a sorsa a #freeSzFE bázisdemokrata paraforradalmának is, bármilyen hősiesen játsszák a diákok a folytatásos kutyakomédiát.

Minden tekintetben új korszakot nyitottak Nyugat-Európában 1968 egyetemfoglaló »forradalmárai«. Ekkortól számítjuk az újfajta baloldali szabadságot, amely a jobbításra hivatkozva bármilyen eszközt megenged magának. Ők ott, a felvilágosult Nyugaton olyan nagy példaképeket követtek, mint Marx, Mao Ce-tung vagy Che Guevara, olyanokat, akikről mi itt, Keleten már rendelkeztünk empirikus ismeretekkel. Ugyanebben az évben zajlott a »prágai tavasz« is, a csehek emberarcú szocializmuskísérlete, amelyet az internacionalista testvéri egységfront tankjai könyörtelenül eltapostak. Különutas politikát a moszkvai központi bizottság nem engedett. Na, ez volt a diktatúra!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frick László Intézet
2020. október 21. 08:14
Annyi,hogy aaz 1968-as diák lázadások diákjai többféle egyetemről gyűltek időnként tüntetni és zavarogni, valamint képesek voltak papír nélkül, fejből csakúgy gyújtóhangú beszédeket tartani. Nem a felnőttbácsikmondtákmeg nekik, hogy miket csináljanak és olvassanak föl. Elnézve a piros-fehér szalagos ötletet, meg a kartonpapírokra rajzolt ákombákomokat,az esztétikai érzékük is jobb volt,nemhogy a képességeik. A legfontosabb: az 1968-asmozgalmak ha nem maóisták voltak,akkor liberálisok, az SZFE diákjai pedig csak gyerekkatonái politikai-impotens kiábrándult posztmaóista illiberálisoknak.
Bűbájos Küsmödy
2020. október 21. 01:52
Anatóómijááát!!!!
nempolitizálok
2020. október 20. 09:05
A székházfoglalók itt is csak eszközök, mint a franciáknál, itt sem tudtak forradalmat kirobbantani. Pedig nagyon akartak.
kizökkentidő
2020. október 20. 08:06
"a szakszervezetek béremelést, rövidebb munkaidőt és több szociális ellátást követeltek." Ez idehaza is elkelne, megspékelve az álnemzeti bankárok pofátlan pénzrontása elleni tüntetéssel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!