Nyolc törvényt véleményez a Velencei Bizottság

2012. február 04. 14:56

A Népszabadság által megszerzett a információk alapján a Velencei Bizottság márciusban fogadhat el véleményt a bíróságot és vallásszabadságot érintő magyar sarkalatos törvényekről. A testület hat másik témában is vizsgálódik, ezekről júniusban fogadhatnak el állásfoglalást.

2012. február 04. 14:56

A Velencei Bizottság plenáris ülése a Népszabadság információi alapján március közepén fog állásfoglalást elfogadni a bírósággal és a vallásszabadsággal összefüggő sarkalatos törvényekkel kapcsolatban. A bizottság másik hat jogszabályt is vizsgál, amelyekről a júniusi plenáris ülésen fognak véleményt elfogadni - tudta meg a lap.

A Európa Tanács jogállamiság, emberi jogok és demokrácia felett őrködő intézménye még január 20-án közölte: a magyar hatóságok kérték a bíróság függetlenségével, a vallásszabadsággal és a választásokkal kapcsolatos jogszabályok kommentálását. A magyar felkérés tulajdonképpen Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkárának január 11-i levelére reagált, amely Martonyi János levelére reagált.

Az fent említett törvényeken kívül hat másik jogszabályt vizsgálnak a parlamenti választások, információs szabadság, alkotmánybíróság, ügyészség, nemzetiségek és családvédelem témaköreiben. A Velencei Bizottság eljárása a része annak a monitoring eljárásnak amelyet a parlamenti közgyűlés 24 tagja kezdeményezett hazánkkal szemben. A svéd Kerstin Lundgren és a cseh Jana Fischerová február 16-17-én érkezik Magyarországra az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének két jelentéstevőjeként.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biomechanoid
2012. február 04. 22:38
"A Velencei Bizottság plenáris ülése a Népszabadság információi alapján..." - így már érthető.
felfújta a szél
2012. február 04. 22:22
"a cseh Fischerová február 16-17-én érkezik Magyarországra..." ...a velencei karnevál után zavarosban halászni
Justicia
2012. február 04. 16:34
Ha nem lennének ennyire elfogultak a fideszpártiak és gondolkodnának, akkor rájönnének, hogy értük, miattuk is szükséges a felülvizsgálat. Birka módon - többnyire átfogó ismeretek nélkül - helyeselni alattvalói mentalitást jelent. A későbbiekben bárki szembesülhet a most még nem érzékelhető jogtiprásokkal. Saját jólfelfogott érdekükben inkább örülni kéne a kontrollnak
Justicia
2012. február 04. 16:34
Ha nem lennének ennyire elfogultak a fideszpártiak és gondolkodnának, akkor rájönnének, hogy értük, miattuk is szükséges a felülvizsgálat. Birka módon - többnyire átfogó ismeretek nélkül - helyeselni alattvalói mentalitást jelent. A későbbiekben bárki szembesülhet a most még nem érzékelhető jogtiprásokkal. Saját jólfelfogott érdekükben inkább örülni kéne a kontrollnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!