Bajnai a Haza és Haladás Egyesület elnöke

2012. október 27. 08:55

Az egyesület alakuló közgyűlése döntéseinek értelmében Bajnai Gordon volt kormányfő a Haza és Haladás Egyesület elnöke, a szervezet ügyvezető alelnöke Szigetvári Viktor, az elnökség tagja Oszkó Péter.

2012. október 27. 08:55

Bajnai Gordon volt kormányfő a Haza és Haladás Egyesület elnöke, a szervezet ügyvezető alelnöke Szigetvári Viktor, az elnökség tagja Oszkó Péter. Az egyesület pénteken tájékoztatott a még október 18-án tartott alakuló közgyűlés döntéseiről, a háromtagú elnökség akkori megválasztásáról, s egyúttal közzétette a szervezet alapítóinak névsorát.

A közlemény szerint a jelenleg bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesületet tizenöten alapították. Köztük van Szigetvári Viktor, aki a Bajnai-kormány idején államtitkárként a miniszterelnöki kabinetirodát vezette, később az MSZP kampányát irányította.
 
Az egyesület alapítója a Bajnai-kormány két tagja, Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter és Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere, Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke, Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos, Simó György, a Magyar Telekom Nyrt. korábbi vezérigazgató-helyettese és Vörös T. Károly, a Népszabadság egykori főszerkesztője.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Kotász
2012. október 27. 11:53
Abszolút marginális kérdés.Reményeim szerint Simicska Lajos bátya lesz az MNB soron következő elnöke.A ballereknek kongattak.Röpítünk egy kevéske korpát a nélkülözőknek,beindítjuk a gazdaságot oszt viszonlátás. A pislogós,az obsitos és a füvesember meg ott rángatózik ahol akar.
lavor
2012. október 27. 10:36
Szegény Kölcsey... Vajon melyik másik fontos reformkori személy lesz a következő?
Sándor
2012. október 27. 10:15
Tegnap volt egy szavazás a TV2 Mokkájában. "Ön szerint kikkel lehetne sikeres a kendermagos mozgalmára rátelepült Bajnau mozgalom? 1.Politikusok: 0% 2.Civilek: 20% 3.Senkivel: 80%"
Sándor
2012. október 27. 10:14
Az új hiteles köpönyegforgató -jövőépítő-libaszakértő és egy drogos MILLÁS cannabis-agy ha összefog!!! kész az ágyú...általuk megálmodott közös jövő!!!?? Mifélék ezek??? gáááá, gááá, gá.. - Az megállapítható róla, hogy tud szótagolva olvasni, hebegni-habogni, és néha, már a folytonos olvasás is megy! ... a felmérések szerint az 50% azt sem érti mit olvas fel kendermaggal-eteti a tenyészetet??? ls ....repülni mikor fog?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!