Navracsics: Finisben az államigazgatási reform

2013. január 04. 08:24

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam teljesen megújult.

2013. január 04. 08:24

Az államigazgatási reform a finiséhez érkezett Navracsics Tibor megállapítása szerint, aki úgy látja, 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam teljesen megújult. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a járási hivatalok január 1-jei létrejötte az államigazgatási reform egyik alapvető pillére, „ezzel ér le az állam lába” a helyi szintre.

Az 1983-ban megszűnt, most pedig újjáalakult járások az állam végpontjainak rendszerét jelentik – magyarázta, hozzátéve, hogy a kormányzati politika végrehajtása döntő részben az államigazgatás dolga lesz, így az önkormányzatok hatékonyabban tudják ellátni feladatukat, azzal foglalkozhatnak ugyanis, ami eredetileg a hivatásuk, vagyis a helyi közösségek szolgálata. Szavai szerint a helyhatóságok megszabadulnak a „muszájfeladatoktól”.

„A finisben vagyunk, de ahogyan ez a futóversenyeken is szokott lenni, hiába jó az első kétharmada a távnak, ha a finisben valaki ront, akkor az egész produkció rossz lehet” – fogalmazott Navracsics Tibor az államigazgatás átalakításáról szólva, amelynek – mondta – legfőbb kritikusa a polgár.

Az átszervezés jelenlegi szakaszában is nagyon jól kell teljesíteni, hogy a kedvező előjelek után végül sikeres legyen az egész folyamat: a minisztériumi szerkezet átalakítása megtörte az ágazati lobbik tevékenységét, a megyei kormányhivatalok megalakulása létrehozta az integrált, lényegesen olcsóbb megyei államigazgatási szintet, a járási rendszer, a kormányablakok kiépítése pedig annak reményét adja, hogy sikerül egy hatékonyabb, versenyképesebb állami szervezetrendszert kiépíteni - fejtette ki a szakminiszter. Navracsics Tibor összegzése szerint mindezek után, 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam megújult, a versenyképességet támogató, nem pedig azt akadályozó tényezővé vált.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2013. január 04. 12:08
"Az 1983-ban megszűnt, most pedig újjáalakult járások az állam végpontjainak rendszerét jelentik..." 1990 előtt a tanácsok is azok voltak. Még szerencse, hogy vannak örök példaképek...
Shom_Ford_All
2013. január 04. 10:09
Micsoda keresztényi, a polgári értékrendet magáének tudó kommentelők vannak. Mint a Bayer Zsóti.
Robin
2013. január 04. 09:01
Nincs államigazgatási reform. Már államigazgatás sincs. Fidesz-igazgatás van. Kormányhivatal kinyújtott csápja minden ilyen izé... A választási irodák is azok... Be kell ezt fejezni velük bárhogy, mert már nincs is Magyarország... x(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!