Ellentüntetők fogadták a Horthy-szobor ünneplőit

2013. november 03. 11:40

Több ellentüntető volt a Szabadság téren, mint Horthy-támogató. A szoboravatás részét képező istentiszteleten négyszázan vettek részt, az ellendemonstráción az MTI szerint ennél többen, köztük az Együtt-PM aktivistái.

2013. november 03. 11:40

A szoboravatás kezdetét megelőzően az ünnepségre érkezettek számát némileg meghaladó, több száz ellentüntető gyűlt össze a Hazatérés templomával szemben, az úttest túloldalán. A templom előtt gyülekező mintegy száz megemlékező között többen gárdaegyenruhát, világháborús katonai és csendőregyenruhát viseltek. A megemlékezés részét képező istentiszteleten körülbelül négyszázan vettek részt.

A flashmob keretében összegyűlt ellendemonstrálók többsége sárga csillagot viselt a ruházatán, illetve transzparenseket emeltek a magasba. Többek között ismert, zsidó származású magyar művészek, tudósok, sportolók, irodalmárok portréi – Alfonzo, Rejtő Jenő, Radnóti Miklós, Hajós Alfréd, Gábor Dénes képmása – voltak láthatók a molinókon, mellükön sárga csillaggal ábrázolva.

A tüntetők, közöttük az Együtt-PM aktivistái, Horthy Miklóst és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket is magasba emeltek „együtt tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt”„Horthy Miklós felelős a jogfosztásokért”„Horthy Miklós felelős több mint 100 ezer magyar katona haláláért” feliratokkal. Sok molinón vörössel áthúzott horogkereszt volt látható, mellette „Nem, nem soha!” felirattal.

Már a megemlékezés kezdetét megelőzően számos alkalommal vitába keveredtek Horthy megítélését illetően a két oldal képviselői, ezek a viták sokszor hangoskodásba, ordítozásba fulladtak. A tér az ellentüntetők sípszójától volt hangos. Az istentisztelet kezdetére az ellendemonstrálók teljesen megtöltötték a templom előtti, a park másik oldalán található területet, és azt skandálták: „fasiszta gyilkosok”„nácik haza”. A helyszínt rendőrök biztosítják.

Összesen 309 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vavel Lajos
2013. november 04. 21:57
Mindenesetre jó látni, hogy többen mozdultak meg Horthy ellen, mint mellette. Nem is tudom, nevetséges-e vagy siralmas, hogy a történelmi ismeretekre hivatkoznak némely kommentelők a kormányzó mellett. Persze, a nácik szemszögéből is más volt a világháború története, mint Churchill szemszögéből.
atila68
2013. november 04. 11:16
Két zsidók dominálta rezsim közé ékelődve nem csoda, hogy Horthy szerepe ennyire kínos a hazai maradvány zsidóságnak. Annyit tennék hozzá, hogy ha nincs Horthy akkor fele annyi unokatestvérem, nagybátyám, nagynéném lenne.
nemhallgatok
2013. november 03. 20:38
Botrány, tömegek haláláért felelős embernek szobrot állítani! Ez most már tényleg sokk a jobból, a szélsőjobból.
küllő
2013. november 03. 19:21
- Polgármester úr, állítanánk egy Horthy-szobrot. - De hiszen az egy véreskezű diktátor volt! - Jó, akkor egy mellszobrot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!