Árfolyamrés: minél előbb rendeznék az ügyet a bankok

2014. június 25. 19:21

A bankok az árfolyamrés mielőbbi rendezésére törekszenek, indokolatlannak tartanák, ha a kedvezményes végtörlesztéssel élőkre is kiterjedne az új jogszabály, az elévülés szabályainak átírását pedig kockázatosnak tartják – reagált a Magyar Bankszövetség Varga Mihály szerdai bejelentésére.

2014. június 25. 19:21

A hazai bankok érdekképviseleti szervének közleménye szerint tagszervezetei arra törekszenek, hogy mielőbb rendezzék ügyfeleikkel az árfolyamrés kérdését, az új szabályok szerint átszámítsák a tartozásokat. Ehhez az szükséges, hogy megszülessen és életbe lépjen a pontos és egységes eljárásrendet meghatározó jogszabály. Ennek szakmai előkészítésében is készek az együttműködésre a jogszabályalkotókkal – közölte a szervezet.

A nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint a kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe. A devizahiteleseket ért tényleges veszteségek elszámolására szeptemberben tesz majd javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kormány álláspontja szerint a „becsapott ügyfelek” részére az összes törvénytelenül elvett pénzt vissza kell fizetniük a bankoknak, a rendezés kiterjed valamennyi devizaalapú hitel- és kölcsönszerződésre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is. A kormány szerint az árfolyamrés kérdése viszonylag gyorsan rendezhető, mivel a Kúria kimondta, hogy az MNB hivatalos középárfolyamát kellett volna alkalmazniuk a bankoknak. A kabinet javaslatot tesz az elévülés kérdésének világos meghatározására is. A kormány álláspontja szerint amíg a szerződés hatályban van, élő jogviszonyról van szó, elévülés csak a jogviszony lezárulta után indulhat el; ezt rögzíteni fogják a törvényben. A szerződések tisztességtelenségét bírósági úton mondhatják ki.

A bankszövetség közleményében hangsúlyozza: továbbra is fontosnak tartja, hogy olyan jogszabály szülessen, ami figyelembe veszi az ország gazdasági teljesítményében kulcsszerepet játszó pénzügyi szektor teherbíró képességét, és amely méltányosan kezeli a forinthitelesek érdekeit, nem hozva őket kedvezőtlenebb helyzetbe a devizahiteleseknél.

Az érdekképviseleti szervezet szerint különösen indokolatlan lenne, ha a kedvezményes végtörlesztéssel élő ügyfelekre is kiterjedne az új jogszabály, hiszen ők már eleve olyan nagy mértékű kedvezményben részesültek, amely jelentősen meghaladja a kilátásba helyezett visszatérítés összegét. Már a kedvezményes végtörlesztés terheit is kétharmad arányban a hitelintézetek viselték, egyharmadát pedig a költségvetés – emlékeztet a szervezet. A bankszövetség az elévüléssel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy egy sok évtizedes, a polgári törvénykezés egyik alapkövét jelentő szabály átértelmezése, átírása olyan kockázatot jelent, amely túlmutat a devizahiteles kérdésen, és valamennyi, nem csak banki szerződés alapját megkérdőjelezi, ráadásul visszamenőleges jelleggel.

Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, az árfolyamrés visszafizetése 50-60 milliárd forintos veszteséget okozhat a bankrendszernek, az egyoldalú kamatemelések visszafizetése pedig 400-450 milliárd forintos tétel lehet.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2014. június 26. 07:02
Ha én 2013 elején forintosítottam a hitelemet, akkor velem mi a szitu? Most havi 55-nél nem megy lejjebb a törlesztőrészlet, de szívesen vennék valami kárpótlás félét a sok egyoldalú szívatás miatt.
Trükkök Százai...
2014. június 26. 00:10
Aki édességet eszik, keserűt kakál. Tessék szépen megenni mindet, az utolsó falatig.
Stadionban láttalak meg
2014. június 26. 00:10
További részletek http://www.civilkontroll.com/mit-titkoltak-a-bankok-a-kockazatfeltaro-nyilatkozatban/
Stadionban láttalak meg
2014. június 26. 00:10
Az ausztrál ügy azért vert fel nagy port, mert nyilvánosságra került a Westpac bank ügyvédjének levele (ezek az ún. Westpac-levelek), amelyben az ügyvédi iroda azt javasolja, hogy a bank tagadjon le mindent, hazudja azt, hogy nem várta a CHF emelkedését, és részletes tanácsokat adott az ügyben, hogy hogyan bújjon ki a bank a felelősségre vonás alól. Az ausztrál hitelesek oldalát itt találjátok meg: www.bfcsa.com.au/index.php/entry/the-westpac-letters
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!