Leváltotta az Együtt miskolci elnökét

2014. augusztus 27. 19:22

Azonnali hatállyal leváltotta az Együtt országos elnöksége Iván Tamást, aki a párt miskolci egyéni választókerületi elnöke volt. Ivánt azért menesztették, mert támogatta Pásztor Albertet annak ellenére, hogy az Együtt-PM pártszövetség nem támogatta Pásztort.

2014. augusztus 27. 19:22

Az Együtt azonnali hatállyal leváltotta Iván Tamás miskolci egyéni választókerületi elnököt, aki a párt elnökségének döntésével szemben úgy nyilatkozott: az Együtt helyi szervezete továbbra is Pásztor Albertet támogatja. Az Együtt országos elnöksége  közleményében kiemelte: az Együtt-PM szövetség korábbi döntésével összhangban, a pártszövetség továbbra sem támogatja Pásztor Albert független polgármesterjelöltet Miskolcon, és ebben nem az egyéni választókerületi szervezet dönt. Ennek ellenére Iván Tamás, az Együtt miskolci választókerületi elnöke ezzel ellentétes nyilatkozatot tett. Emiatt az Együtt elnöksége úgy határozott, hogy Iván Tamást tisztségéből azonnali hatállyal felmenti, és ellene etikai eljárást kezdeményez.

Pásztor Albert független polgármesterjelölt kedden a miskolci városháza előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. A politikust korábban az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt miskolci szervezete, és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület támogatta indulásában.

Kiss János, a Fidesz városi frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján kusza ügyként, kettős beszédként értékelte a Pásztor Albert független polgármesterjelölt párttámogatása körüli történéseket. Azt mondta: tény, hogy a polgármesterjelölttől az Együtt-PM szövetség miskolci szervezete – minden korábbi híresztelés ellenére – megvonta a támogatását, a 2014-es önkormányzati választási kampány kezdetére megtagadta Pásztor Albertet.

Iván Tamás szerdán az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem változott semmi, az Együtt-PM miskolci szervezete kiáll Pásztor Albert jelöltsége mellett, annak ellenére, hogy a pártszövetség országos vezetése ezzel ellentétes véleményen van.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. augusztus 28. 08:07
Az Együtt-PM -et támogató szekta egyik vezetője látogat Miskolcra, az ottani "fiók gyülekezetükhöz." De siet haza, ám a gyülekezet vezetője éppen temet.Mivel az ügy halaszthatatlan, odasúgja, ki a jelöltjük , Testvérem? Mire a helyi vezető Testvér a jelenlévő urak közül a mögötte állóra mutat és folytatja a szertartást-.."az Úr az én Pásztorom."........
imres
2014. augusztus 27. 22:29
De miért? Nem azt kellene tisztázni első körben, hogy az érintett pártok és híveik(!) hogyan viszonyulnak a "szegregáció vagy erőltetett integráció?" kérdéséhez?
hátakkor
2014. augusztus 27. 20:59
Volt miskolci elnökük?
hátakkor
2014. augusztus 27. 20:34
Pesti Műsor..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!