Tőkés: Nem értem Orbánt

2015. május 09. 10:04

Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – mondta egy csütörtöki könyvbemutatón Tőkés László. A politikus nem érti, Orbán és a Fidesz miért az RMDSZ-t, „az erdélyi MSZP-t” támogatja az erdélyi magyar pártok közül.

2015. május 09. 10:04

A Magyar Nemzet beszámolt egy csütörtöki könyvbemutatóról, melyen Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című munkájáról esett szó. A lap tudósítása szerint a rendezvényen nagy hangsúlyt kapott a Kárpát-medencei nemzetpolitika helyzete, különös tekintettel a magyarországi intézkedésekre.

A Fidesz EP-listájáról EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László a beszélgetésen elmondta: a jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépéseit követhetetlennek és átláthatatlannak tartja. Tőkés szerint az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon.

A politikus az RMDSZ-t erdélyi MSZP-nek nevezte, és több, mint különösnek tartja, hogy a Fidesz pont őket támogatja a többi erdélyi párttal — részben korábbi szövetségeseivel — szemben. A Magyar Nemzet arról is ír tudósításában, hogy Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi román elnökválasztási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével.

Tőkés arról is beszélt, milyen szerepe van a román titkosszolgálatnak ma az egyházi bomlasztásban. Szerinte szekus papok népes tábora települt át Magyarországra is, akik továbbra is aktívan szolgálták a megbízóikat. „Az egyházi vonal terén sok mindent már sikerült tisztázni, ismerjük az ügynökök nagy részét, listát is küldtem róluk Bölcskei Gusztáv volt református püspöknek, de nem történt semmi. Egyéb területeken mindössze pár esetben tudtam megakadályozni, hogy zsíros álláshoz jussanak a román titkosszolgálathoz beépített ügynökök a magyar közéletben” — mondta Tőkés.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. május 10. 15:21
Tőkés Laszló védelmében Az emberek gyarlók. Sok hibát követnek el. Sok minden olyat tesznek amit később megbánnak vagy nem teszik meg azt amit kellet volna. Azt is megbánják amit tehettek volna de nem tették azok az emberek akik gyarlóságuk ellenére se rossz emberek de nem tökéletesek. Ezek nem hitvány emberek mert jók akarnak lenni ami többnyire sikerül is de van amikor nem. A hitvány embereket semmi se érdekli, semmiért se hajlandók áldozni és azt szolgálják és akkor aki hatalmon van és aki nekik kedvez. Ezek nem gonosz emberek de hitvány emberek. Vannak gonosz emberek. A Tanácsköztársaság, a Rákosi és Kádár diktatúra gyilkosai gonosz emberek voltak. Ezek rengeteg magyar embernek rengeteg szenvedést okoztak. Az ilyen emberek az emberiség legalja. Nem tartom ezeket a szörnyeket embernek. Sokan nem értik de még a hazafiak, a hősök is gyarló emberek. Tőkés László egy ilyen hazafi, egy hős aki egyben gyarló ember. Egy olyan szabadságharcos akire a magyar történelem mint kimagasló személyére fog emlékezni. Ma már nem firtatjuk a történelmi hőseink gyarlóságait. Nem tudunk és nem is akarunk tudni a botlásaikról mert történelmi távlatból nem a gyarló botlásaik hanem a csodálatos és hihetetlen bátorságuk, hősies viselkedésük határozza meg őket. A hitvány emberek akik soha se áldoztak a hazáért, embertársaikért, állatokért nem képesek felfogni a hősök gyarlóságát és csak kárhozni tudják őket mert azt hiszik, hogy ha lerombolnak egy gyarló hőst akkor kevésbé hitványak lesznek. Tévednek.
kukagyerek
2015. május 10. 14:31
"Már én magam sem értem... ...Orbán és a Fidesz miért az RMDSZ-t, „az erdélyi MSZP-t” támogatja az erdélyi magyar pártok közül." ......................... Dehogy nem érted Laci bá! A magyarázat az lehet rá, ami a te fidesz-irányultságú szimpátiádra. Ez a közös gazditok parancsa. Ahelyett, hogy az egyetlen magyar nemzeti párttal kerested volna a kapcsolatot, benyaltál a finesznek. Már a MIÉP-el szemben is ellenséges voltál. Szégyelld magad!
Mindjárt
2015. május 10. 12:54
LMP a tanácsköztársaság és a rákosi diktatúra szörnyeinek az ivadéka. Hányszor olvastam már, hogy az utódokat nem lehet hibáztatni az apáik, nagyapáik borzalmas tetteiért. A bolsevikok pontosan azt tették amikor meghurcolták nem csak azokat akiket ellenségnek tartottak hanem azok családjait, a gyerekeket se kímélve. Az azért jogos és szükséges, hogy megmondjuk ezeknek, hogy apáik és nagyapáik gyilkos kezéből kapták a vagyont és minden mást amikor a szörnyeknek a kölkei és unokái megpróbálnak kioktatni minket a demokráciáról és a jogállamról. Sorolhatnák jó néhány ilyen nevet de ti is tudjátok kik ezek ….
trust
2015. május 10. 10:30
"Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – mondta egy csütörtöki könyvbemutatón Tőkés László" Az még semmi, de mi sem értjük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!