Csődeljárást kért maga ellen a Palóc Nagykereskedelmi Kft.

2016. szeptember 20. 17:37

Vége a CBA-nak Nógrád megyében: ezerháromszáz ember kerülhet az utcára, miután a boltokat itt üzemeltető Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődeljárást kért maga ellen. A céget többek között a kormány által a multik ellen hozott törvény vihette csődbe. A cég volt Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója.

2016. szeptember 20. 17:37

Csődeljárást kért maga ellen a nemrég még a Nógrád megyei CBA-boltokat üzemeltető Palóc Nagykereskedelmi Kft. – tudta meg az MTI kedden a Balassagyarmati Törvényszéken. Soós József sajtótitkár elmondta: a törvény értelmében a kft.-t ezzel ideiglenes fizetési haladék illeti meg. A csődeljárás elrendeléséről öt munkanapon belül dönt a bíróság, és ha elrendeli azt, akkor vagyonfelügyelőt rendel ki. A cég ellen egyébként több hitelező nyújtott be felszámolási kérelmet. A felszámolást még nem rendelte el a bíróság, mert az adós rendelkezésére álló észrevételezési határidő még nem járt le.

Nyolcvan bolt zárhat be a multik ellen hozott törvény miatt

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megyei CBA-boltjai múlt csütörtökön már nem nyitottak ki, mert megkezdték a leltározást. A boltok kedden is zárva tartottak, a bejáratoknál az olvasható, hogy a nyitásról a későbbiekben értesítik a vásárlókat. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatójaként 1300 embert alkalmaz.

A cég a CBA franchise-partnereként és regionális központjaként 80 boltot üzemeltet a térségben, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta, üzleteiben pedig hetek óta súlyos az áruhiány. A vonatkozó, 2014-ben meghozott törvény értelmében 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.

Kicsapták a franchise-ból a céget

A CBA Kereskedelmi Kft. múlt héten intézkedett a Palóc Nagykereskedelmi Kft. franchise hálózatból történő kizárásáról. A CBA kötelezte a céget, hogy a hálózat által használt arculati elemeket, logókat a szerződésben foglaltaknak megfelelően távolítsa el. Közölték azt is, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft. által üzemeltetett 80 egység a cég saját bérleménye vagy tulajdona, így azok további működésébe a CBA-nak nincs beleszólási joga, jövőbeni megvásárlásukra, üzemeltetésükre nincs módja.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei szervezete a Palóc Nagykereskedelmi Kft-nél kialakult helyzetre való tekintettel szerdán jogsegélyszolgálati fórumot tart székházában a kft. dolgozóinak a Magyar Szakszervezeti Szövetség jogsegélyszolgálatának vezetője, valamint a megyei munkaügyi központ osztályvezetőjének részvételével.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2016. szeptember 20. 23:20
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. A kormány harcol a gonosz, népelnyomó multik ellen és ez a harc áldozatokkal jár!! Vigasztalja a munkanélkülivé válókat, hogy egy hősi harc áldozatai!! (Egy biztos, most már nem lesznek vasárnap kizsákmányolva, hiszen már nem kell dolgozniuk a hét utolsó napján.)
roganostra
2016. szeptember 20. 21:40
A CBA egy drága üzletlánc volt! Szűnjön meg az összes!
kripli
2016. szeptember 20. 18:56
Mindig is be akartak zárni vasárnap! Most sikerült!
Lotti
2016. szeptember 20. 18:21
Valószínűleg a munkanélkülivé vált dolgozók közül is kevesen tudják meg a csőd valódi okát. Most amikor a kiskereskedelmi forgalom növekedésnek indult. Rossz , hozzá nem értő gazdálkodás, vagy a tulajdonosok kimentették a pénzt a cégből ? A csődvédelem csak időhúzás (4 hónap). Aztán a bank viszi az ingatlanokat, a beszállítók hoppon - a munkavállalók meg munka nélkül maradnak. Utóbbiakat remélhetőleg az új tulajdonosok alkalmazzák majd, hiszen nem a vásárlóerő költözött el az üzletek közeléből, tehát azok előbb-utóbb ki fognak nyitni. A törvény -amelyik a tartósan veszteséges, nagy cégeket szankcionálja - jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!