Miniszterelnökség: A védekezés mellett a fejlesztések éve volt a tavalyi a kormányablakokban

2021. január 09. 13:30

A kiadott közlemény szerint míg 2019-ben 14,6 millió, addig tavaly 10,6 millió volt az ügyfélforgalom az ország több mint háromszáz kormányablakában.

2021. január 09. 13:30

„Tavaly a kormány a járvány elleni védekezés mellett nagy hangsúlyt fektetett a kormányablakok szolgáltatásainak fejlesztésére is”, adta ki a Miniszterelnökség közleményét az MTI-OS. „Folyamatosan működnek az ügyfélszolgálatok a veszélyhelyzetben is, de szigorú óvintézkedéseket vezettek be az ügyfelek és ügyintézők érdekében. 2020-ban megduplázódott a kistelepüléseken élők ügyintézését segítő kormányablakbuszok száma, három új kormányablak nyílt, idén pedig – további kilenc új ügyfélszolgálattal és négy kormányablakbusszal bővül a hálózat. A személyes ügyfélszolgálatok fejlesztése mellett egyre több ügykör elektronikusan is elintézhető” – fogalmaz a dokumentum.

„Rendkívüli év volt a 2020 a közigazgatásban is, hiszen a személyes találkozások csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejárt okmányok érvényességét: a mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz 2020. november 4. után lejáró okmányok - beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét - a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak” – írják. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük – áll a dokumentumban.

A közleményből kiderül, hogy az állampolgárok, valamint az ügyfélszolgálatokon dolgozók egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok bevezették a kötelező előzetes időpontfoglalást a kormányablakokban, okmányirodákban és egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, és – főszabály szerint – az elkészült okmányokat is postai úton kézbesítik. Ezen intézkedések eredményeképp jelentősen csökkent a személyes találkozások száma a kormányablakokban: a tavalyi évben négymillióval kevesebb ügyfél kereste fel az ügyfélszolgálatokat, mint az azt megelőző évben.

Míg 2019-ben 14,6 millió, addig tavaly 10,6 millió volt az ügyfélforgalom az ország több mint háromszáz kormányablakában. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az elektronikusan kezdeményezett ügyek száma – tartalmazza a dokumentum. A járvány elleni védekezés eszköze továbbá az ügyfélpultokra felszerelt plexifalak, a folyamatos felületfertőtlenítés, valamint a kötelező szájat és orrot eltakaró maszkviselés a távolságtartás. Ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát a 2020 év végén a kormányablak ügyintézők COVID-19 szűrésének eredményei is visszaigazolták. A fejlesztések sem álltak le 2020-ban: új kormányablak nyílt Szegeden, Lengyeltótiban, és Érd-alsó vasútállomáson, az idei év első munkanapján pedig a győri vasútállomáson, így ma már 14 vasútállomáson, országosan pedig 305 kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok – fogalmaznak.

AZ MTI-OS azt írja, tizenöt kormányablakot felújítottak vagy bővítettek 2020-ban, és átadtak tíz kormányablakbuszt is, így immár minden megyében és a fővárosban is elérhetővé váltak a mobilizált ügyfélszolgálatok, amelyek évről-évre nagyobb ügyfélforgalmat bonyolítanak le. Emellett tavaly elérhetővé vált a kormányablakokban a siket és nagyothalló ügyfelek számára teljesen akadálymentes ügyintézést biztosító KONTAKT videóalapú jelnyelvi tolmácsszolgáltatás. A közlemény szerint a „fejlesztések 2021-ben is folytatódnak: idén újabb kilenc kormányablak készül el, és várhatóan négy kormányablakbusz áll majd forgalomba. Az elektronikus ügyintézés terén is újabb fejlesztések történtek az elmúlt évben: a hatósági erkölcsi bizonyítvány, és a gépjármű átírás mellett ma már a lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online. Sőt, január elsejétől az állampolgárok immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatják be kérelmeiket elektronikus űrlapon.”

Az e-közigazgatási fejlesztéseknek köszönhetően így egyszerűsödik a csecsemőgondozási, valamint a gyermekgondozási díj iránti kérelmek benyújtása, de az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adminisztratív terhei is csökkennek, amely a gazdaság versenyképességére is pozitív hatással van – zárul a közlemény.

(MTI-OS)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EBart0k
2021. január 10. 00:38
Profi ügyintézést tapasztaltam, a program sikeres.
Bell & Sebastian
2021. január 09. 17:58
Szerintem is. Közös szoci örökségünk a sorban állás. Az időpontfoglalás nagyon bejött, maradjon meg, mert mindenki csak jól jár.
llnnhegyi
2021. január 09. 13:41
Nyerő programok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!