Orbán Viktor: Gyurcsány és Bajnai készül vissza a hatalomba

2022. február 12. 14:56

„Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai, egy gombaszakértővel megerősítve. Ez volna hát a Magyarország kormányzására jelentkező nagy csapat. Ez a baloldal ajánlata Magyarország számára” – húzta alá a kormányfő. Összefoglalónk a miniszterelnök évértékelőjéről!

2022. február 12. 14:56
null

Orbán Viktor miniszterelnök 23. évértékelőjét tartotta meg 2022. február 12-én. A kormányfő két év után összegezte ismét Magyarország helyzetét, és az esemény egybeesik az országgyűlési választás kampány hivatalos kezdetével is.

Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország

Régóta nem láttuk egymást, ezért jó újra együtt lenni – rögzítette Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédének a kezdetén. Hozzátette: a legfontosabb arról beszélni, hogy kik vagyunk és mit akarunk.

hangsúlyozta a kormányfő. 

„Emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal”

Azonban megtudhattuk, hogy „a baloldal szerint azonban mi gombák vagyunk, és sötétben tartanak minket, és a baloldal szerint 10 -kor már részegek vagyunk és agymosottak, és mivel fideszesek vagyunk, ezért aberráltak is vagyunk” – emlékeztetett Orbán Viktor a baloldal miniszterelnök-jelöltjének elhíresült mondataira. A kormányfő felidézte:

– fogalmazott Orbán Viktor. Aláhúzta: „emberemlékezet óta nem beszéltek így a magyarokkal. Az ember nem hisz a fülének”  –fogalmazott a kormányfő. „Ha ezt stratégia, akkor az világszabadalom. Akárhogy is nézzük kínos, nem kicsit, nagyon. Még nekünk is kínos, még akkor is, ha a baloldal benne van a nemzetben, mint a Himnuszban a balsors” – tette hozzá.

Gyurcsány és Bajnai készül vissza a hatalomba

A miniszterelnök beszédében arra is kitért, „Horn Gyula forog a sírjában, Medgyessy nem győz félrenézni, az SZDSZ-esek zavartan bámulják a cipőjük orrát. Csak Gyurcsányt és Bajnait nem zavarja, elvégre ők hozták az ország nyakára ezt az egész Gyurcsány-showt”. Mint a kormányfő fogalmazott, „Gyurcsányék tették fel maguk elé a színpadra, ne látszódjék, hogy valójában ők készülnek a visszatérésre”.

Magyarország legkorruptabb kormányának vezetői, Gyurcsány és Bajnai, egy gombaszakértővel megerősítve. Ez volna hát a Magyarország kormányzására jelentkező nagy csapat. Ez a baloldal ajánlata Magyarország számára”

– húzta alá a miniszterelnök.

„Két nehéz évet hagytunk magunk mögött”

Két nehéz évet hagytunk magunk mögött” – folytatta beszédét a miniszterelnök. „Világjárvány, népvándorlási hullámok, energiaválság, brüsszeli birodalmi dühkitörések, a hidegháború hűvös lehelete a tarkónkon, és a háború nyugtalanító árnyéka Kelet és Közép-Európa fölött” – fejtette ki Orbán Viktor.

A kormányfő szerint ebben a helyzetben kellett megszerveznünk a koronavírus elleni védekezést, ebben a helyzetben kellett újraindítani a gazdaságot, pótolni a kieső munkahelyeket, támaszt és kapaszkodót nyújtani a fiataloknak, a családoknak és az időseknek. „Ez így együtt még gombócból is sok, nemhogy feladatból” – fogalmazott a kormányfő, aki ezt követően köszönetet mondott a járvány elleni küzdelemben részt vett dolgozóknak.

„Az ország cselekvőképessége egy pillanatig sem forgott veszélyben”

Önök is láthatták, a magyar állam derekasan állta a sarat. A járványügyi hatóságok, a kórházak, a magyar egészségügy kiemelten jól teljesített. Az ország cselekvőképessége egy pillanatig sem forgott veszélyben – húzta a kormányfő. Emlékeztetett, Európában egymás után estek el a kormányok, szétestek a koalíciók, követhetetlenül változtak a szabályok, a tüntetőket karhatalommal fékezték meg. Itthon sikerült megőrizni a közbizalmat, mert

az emberek szerint Magyarország jól védekezett. Köszönet az emberfeletti munkáért az orvosoknak”

– fogalmazott a kormányfő, és megköszönte Áder Jánosnak és a feleségének is, hogy segítik az árván maradt gyermekeket.

„Halálos világjárvány idején a családok félelmét kormánybuktatásra használni több mint bűn”

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt, azt remélve, hogy megbuktathatják a kormányt – folytatta a miniszterelnök. Felidézte:

a baloldalon amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, akkor zárást. Diktatúrát harsogtak, külföldi lejárató akciókat szerveztek, kamuvideókat, ál- és rémhíreket terjesztettek.

Mint fogalmazott: „ez súlyos felelőtlenség, vagy még annál is több. Halálos világjárvány idején a családok félelmét kormánybuktatásra használni több mint bűn, de eljön ennek is az ítélete” – tette hozzá.

Így vizsgázott a magyar gazdaság

A 2010 óta épített magyar gazdaság is vizsgázott – folytatta a miniszterelnök. Mint fogalmazott, 2010-óta nem csak az államot építettük át, de építettünk egy új magyar gazdaságot is. Felidézte: 2010-ben úgy döntöttünk, hogy segély helyett munkát adunk az embereknek. Ma egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején.

Exportra támaszkodó gazdaságot építettünk fel, és ebben tavaly sikerült egy újabb rekordot döntenünk. 119 milliárd euróra nőtt Magyarország exportteljesítménye. Lakosságszám tekintetében 5. vagyunk, de exportteljesítményünk a 34. legjobb a világon – jelentette ki.

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcságazatokat magyarosítjuk. Ezért a külföldi tulajdonokat 50 százalékra csökkentjük a bankrendszerben, a médiában, és az energiaszektorban is – mondta, majd emlékeztetett, hogy a bankoknál 60, a médiában 66, az energiaszektorban pedig 71 százalékról indultunk, de mára mindenhol többségbe került a magyar tulajdon.

A járvány idején is meg tudtuk tartani amit magyar kézbe vettünk. Válság ide, vagy oda, folytattuk a magyar tőke külföldi befektetéseit. Azt már korábban eldöntöttük, hogy amennyi profitot kivesznek a külföldi vállalatok, annyit kell haza hozniuk a külföldön működő magyar cégeknek.

Csak így lehet egyensúlyban tartani a magyar gazdaságot.

A mol terjeszkedik, Lengyelországban vásárolt 417 benzinkutat. Az OTP ott van az egész balkánon. Magyar vállalat építheti a 270 millió lakosú Indonézia útdíj rendszerét. Csehországban a Magyar villamos művek 1,6 millió lakost lát el villamos energiával – sorolta a magyar miniszterelnök.

A mostani válságból erősebben jövünk ki, mint ahogy belementünk

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány egészen más utat járt, mint amit a polgári kormány. Mint fogalmazott „ők (Gyurcsányék) hátrafelé mentek”.

Elvették a 13. havi nyugdíjat, elvettek egyhavi fizetést, egy év gyest, megszüntették az otthonteremtési programot, a családok adókedvezményét és fizetőssé tették az egészségügyet is. Kétszeresére emelték a villamos energia, háromszorosára a lakossági földgáz árát. De jön még a kutyára dér, most április 3-án önök nyújthatják be nekik a számlát”

– jegyezte meg a miniszterelnök. Aláhúzta: A 13. havi nyugdíj nemcsak gazdasági fegyvertény, de valódi jóvátétel is. Azt adjuk vissza, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett. „Kellő szerénységgel, de magabiztosan mondhatjuk, hogy mi a járvány idején sem adtuk fel a céljainkat, ezért a mostani válságból erősebben jövünk ki, mint ahogy belementünk” – emelte ki Orbán Viktor.

„El kell kerülni a háborút”

Lesz-e háború?” – tette fel a kérdést a nemzetközi helyzetről szólva a kormányfő. A „Balkánon ott vannak a nagyfiúk is, és mindez a mi határainknál” – tette hozzá. Tájékoztatott: ma is 665 katona állomásozik a Balkánon. Mint fogalmazott: erre a helyzetre a megoldás a gyors EU-tagság. Magyarország az elmúlt években megerősödött, és nem nézzük ölbe tett kézzel, hogy rossz balkáni politikát csináljon Brüsszel és Berlin.

A mi érdekünk a béke és a térség uniós tagsága, így szóba sem jöhet semmilyen nagyhatalmi arrogancia. A Balkánnal együtt kell cselekedni”

– húzta alá. Ukrajna esetében is el kell kerülni a háborút, mert ez a magyar érdek is. Háború esetén milliós nagyságrendben érkeznének menekültek – tette hozzá.

A háború, ha hideg, ha forró, eddig csak bajt és szenvedést hoztak Közép-Európának” – emlékeztetett. „Ezért vállalkoztam békemisszióra Moszkvában” – tette hozzá a kormányfő. Mindnyájunk javát szolgálja, hogy az európai vezetők egymásnak adják a kilincset Moszkvában – fogalmazott.

A kormányfő arra is kitért, hogy amíg az európai katonai erő nem lesz megfelelő, addig az Egyesült Államok és Oroszország dönt a kontinens helyzetéről. Ezért szükséges önálló európai haderő és erős magyar hadsereg – tette hozzá. A most kézhez kapott fegyverpénz jól kifejezi a mebecsülést, de ez nem elég. Egyetlen szövetségesünk sem fogja vásárra vinni a bőrét a mi hazánkért, ha nem vagyunk elég erősek, akkor nem leszünk biztonságban – mondta a kormányfő. 

Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz

A Vaslady azt mondta: a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből – folytatta évértékelőjét a kormányfő. Mint fogalmazott: valóban, először magas adókkal elveszik a pénzt azoktól, akik megdolgoztak érte. Ezt gyorsan elköltik, ezért hiteleket kell felvenni, amit abból a pénzből akarnak visszafizetni, amit a még magasabb adókkal megint az emberektől vesznek el. A végén az adók is, az adósság is az égben, a nagy súly alatt összeroppanó gazdaság pedig a földön.

Munkanélküliség, megszorítások, adóssághegy, IMF. Nincs pénz. Ha a baloldal kormányoz, nincs pénz. Mindig ez a nóta vége”

– emlékeztetett a miniszterelnök.

Orbán Viktor az üzemanyagárról: Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk

Orbán Viktor kifejtette, négy stopot vezettek be a gazdasági élet különféle területein. RezsiSTOP, üzemanyagárSTOP, kamatSTOP és élelmiszerárSTOP. Ilyen 30 éve nem történt Magyarországon.

Ma úgy áll a helyzet, hogy az Európai Unióban az áram ára nálunk a legalacsonyabb, a gázé a harmadik legalacsonyabb, az üzemanyag ára pedig az ötödik legalacsonyabb Európában.

Ma 480 forintot fizetünk az üzemanyagért, árSTOP nélkül jóval 500 forint felett járnánk. Az árSTOP itt is bevált, ezért további 3 hónappal meghosszabbítjuk – jelentette be Orbán Viktor.

Brüsszel politikája megbukott, új terv kell!

A családtámogatásokat megőrizzük és kibővítjük, megvédjük a cslaádokat, erre van az előre –mondta a kormányfő. Az infláció ügyében van még egy fekvőrendőr: Brüsszel. Orbán szerint Brüsszel kiszolgáltatta az energiaspekulánsoknak az energiaszektort. Az árak alakítása kicsúszott a brüsszeli bürokraták kezéből, és a kialakult válságot nem tudják megoldani. A magyar energiaárak még évekig velünk maradnak –tette hozzá.

Mi időben léptünk az orosz gázszerződés ügyében. Most Brüsszel gépjármű-és lakásadót akar kivetni. Brüsszel politikája megbukott, új terv kell!

– húzta alá a kormányfő.

Járványok

A járványhelyzetről azt mondta, hogy Magyarországon az elsők között alakult meg az Operatív Törzs, és elsők között oltották be az embereket, és elsők között indították újra az országot. A kórházak területén felszámolták a hálapénzt, és elválasztották a magán és közszolgáltatást, rendezték az orvosi béreket. Mindezt pedig egy világjárvány közepette –tette hozzá. Senki sem garantálhatja, hogy nem törhetnek ki újabb és újabb járványok, de a magyar egészségügy és gyógyszeripar teljes fegyverzetben fogadja a járványhullámokat.

Migráció

Lesz-e újabb migránshullám a határainknál? –tette fel a kérdést a kormányfő. Nemcsak lesz, van is. Naponta több százan próbálnak erőszakkal Magyarország területére lépni. Tavaly 122 ezren, idén januárban pedig már több mint 12 ezren. Ennek oka, hogy végvár vagyunk Európában, és ezért 600 milliárdot költöttünk már védekezésre – tette hozzá. Mi Soros György csapatait állítottuk meg a déli határnál, míg Nándorfehérvérnál Hunyadi – mondta a kormányfő. 

Orbán: A Gyurcsány-show szereplői meg fogják nyitni a határokat

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a baloldal történelmi szükségszerűségnek látattja a bevándorlást és a nemzetállamok eltűnését. Európa nagy bajban van a nemzetközi helyzet miatt. A latin kereszténység nem tud megállni a saját lábán és ezért is szükség van a Balkán népeire.A magyar védvonalak csak addig állnak a határon, amíg mi vagyunk kormányon. Gyurcsányék világossá tették, idézem: a migránsok „nem bántanak senkit”, sőt, 1-2 generáció alatt ők is „magyarrá válnának”, ezért az a fontos, hogy akik ide érkeznek „érezzék jól magukat”.

A kormányfő kifejtette,

ha hagyjuk, hogy a migránspárti brüsszeli bürokraták kormányra segítsék a Gyurcsány-show egyszerre nevetséges és veszélyes szereplőit, akkor meg fogják nyitni a határokat. És ha egyszer beengedik őket, többet nem lehet visszacsinálni.

Lesz itt olyan nyílt társadalom, hogy még az unokáink is nyögni fogják, ha még itt lesznek egyáltalán – tette hozzá.

„Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!”

Orbán Viktor kifejtette, hogy „itt nem is fogunk engedni, április 3-án egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyerekeinket. Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!” – húzta alá a magyar miniszterelnök.

Az ellenzékről szólva Orbán Viktor elmondta, „30 éve dolgozom velük, és úgy látom, hogy a különbségek mélyén az lapul, hogy mi teljesen másként éltük meg és ezért másként is értelmezzük a hidegháború végét, mint a szovjetek által meg nem szállt nyugati országok, ideértve Amerikát is”. Mint fogalmazott:

Mi benne éltünk a diktatúrában, és megharcoltunk a szabadságért.

A hidegháborút mi nyertük meg, a kis közép-európai népek. A nemzet győzött az osztály felett, a magántulajdon a szocialista tulajdon felett. Ők úgy gondolják a liberális demokrácia győzött, és a globális világ – mondta a kormányfő. Soros György őszintén az ő hősük, és ezért nem jutunk dülőre a jogállam és a demokrácia ügyében – tette hozzá. Ők egy jogállami dzsihádot folytatnak, és itt erőt kell mutatni – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor kifejtette, hogy mi nem akarunk olyanná válni, mint Brüsszel. Semmi értelme eltakarni a különbségeket. A legfontosabb, hogy együtt akarunk-e maradni. Csak akkor van jövője az uniónak, ha a kulturális elidegenedés ellenére együtt tudjuk tartani az EU-t – mondta Orbán.

Mi nem várjuk el, hogy a magyar migráns-, és családpolitikát uniós szintre emeljék, de ez fordítva is igaz. Csak így lehet egyezségre jutni

– fogalmazott.

Orbán Viktor: Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni

Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni – húzta alá a miniszterelnök. Felidézte: tegnap Gyurcsány Ferenc be is jelentette, készen állnak a visszatérésre. És ha visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol már jártunk, és ahová egy porcikánk se kívánkozik. mondta Orbán Viktor. Idézzük fel milyen cslaódást okozott az új fővárosi vezetés, és kilenc év után kaptak lehetőséget. Ennek ellenére

káosz, dugó, kosz, nagyképűség, és lustaság. Gyurcsány emberei beültek a kasszába, és Bajnai működteti a jutalékos rendszert. Ők hátra mennek, nem előre”

– fogalmazott a kormányfő.

Szélcsendben a is elég, ha valaki magas és szeret sokáig aludni

– szúrt oda Karácsony Gergelynek a miniszterelnök. Aláhúzta: „kormányoztunk hatalmas szélben, és tudjuk merre akarunk menni: előre és nem hátra” – mondta Orbán Viktor.

„2010 óta már negyedszer akarják eladni nekünk a megújult baloldal meséjét"

Orbán Viktor a választásokról és a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről szólva elmondta, hogy Gyurcsány is megváltóként kezdte, de őt inkább egy televíziós távgyógyítóra emlékezteti a mostnai helyzet. Mint fogalmazott,

2010 óta már negyedszer akarják eladni nekünk a megújult baloldal meséjét, bízom benne, hogy a magyarok gyomra ezt negyedszerre sem veszi be. Ha most legyőzzük őket, akkor nem tudnak annyi miniferit gyártani, amivel sorompóba léphetnek

– húzta alá. Hozzátette: a Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be. Mint fogalmazott: soha nem voltunk még olyan erősek mint most, tűrjünk fel az ingünket, a kampány elkezdődött, jöttünkre pedig 50 nap múlva, április 3-án, jobbról számítsatok – zárta szavait a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjét az alábbiakban hallgathatja vissza:

 

Nyitókép: Orbán Viktor közösségi oldala

Összesen 569 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. február 13. 11:15
nincs itt nagy baj, csak mindenkinek be kell tartania a törvényeket: nincs több lopás, nincs korrupció, nincs jogtalan előny, nincs maszatolás, elfedés van: börtönbüntetés letartoztatás vagyonelkobzás és minden más ami egy tisztességes jogállamban. ennyi lesz itt rend, ha mindenki így akarja
files32
2022. február 13. 07:56
Hány milliárd forint közpénz ült a nézőtéren?
Sany Xepi
2022. február 13. 06:46
Európa No1 vezetője.
Sany Xepi
2022. február 13. 05:53
Hajrá Fidesz hajrá Orbán Viktor! Soha többet baloldal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!