Egyre több a külföldi a Balatonnál, de a legtöbb nyaraló magyar

2023. július 27. 11:11

Jól alakul a bevétel eddig.

2023. július 27. 11:11

Mostantól a szeptemberig tartó időszakra, tehát a nyár hátralévő részére mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás történt eddig a Balaton környéki szálláshelyekre – írja a vg.hu. A lap beszámol arról, hogy a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendége volt a tónak, június 1. és július közepe között pedig 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek. Ezzel a 2019-es forgalomnak a 98,6 százalékát érték el. 

A júliusi adatok pedig már most több mint három százalékkal a „bezzegév” felett alakultak. 

A Balaton forgalmának 73 százalékát a magyarok adták, de nőtt a külföldi vendégéjszakák száma is, 14 százalékkal múlta felül eddig a tavalyit.

Július közepéig a balatoni szálláshelyek bevétele csaknem 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, az összeg megközelíti a 22 milliárd forintot, ennek 11 százalékát Szép Kártyával fizették a nyaralók. A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több mint háromszor akkora vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig Veszprém könyvelhette el, másfélszeres növekedéssel. Az egynapos látogatók száma 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest a mobilcellaadatok szerint.

 

Nyitóképünk illusztráció: Fürdőzők Balatonlellén 2020. július 10-én. MTI/Mohai Balázs

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
furdes-pont-hu
2023. július 27. 19:43
Ha 8%-kal nőtt a bevétel, és 25% infláció volt, akkor mennyivel "nőtt" a reálbevétel?
kunfia1
2023. július 27. 16:23
Abból is látszik, hogy a hír mennyire hiteles, hogy a kép 2020as:DDDDDDDDDD https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2020/07/15/balaton-kek-hullam-zaszlo-strandok/
Player1
2023. július 27. 12:31
Persze, mert közelebb van mint SZLOVÁKIA! Ide HOZZÁK A MIGRÁNSOKAT, aztán azt mondják nekik TIHANYRA mutatva, hogy az PÁRKÁNY, a BALATON meg a DUNA.... Ezért van tele a BALATON külföldiekkel!
Player1
2023. július 27. 12:31
Persze, mert közelebb van mint SZLOVÁKIA! Ide HOZZÁK A MIGRÁNSOKAT, aztán azt mondják nekik TIHANYRA mutatva, hogy az PÁRKÁNY, a BALATON meg a DUNA.... Ezért van tele a BALATON külföldiekkel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!