Élet

Robotálmok: sajog tőle a szív

m+

A plakát alapján azt hinnénk, gyerekeknek szól. Szól persze nekik is, hat éven felülieknek ajánlott, bizonyára jól elszórakoznak az aranyos szereplőkön. Közben viszont nagyon is „felnőtt-történet”.

9 órája

Húsz év múlva

m+

Az európai közösség tagjának lenni nem dicsőség, ünneplendő tény, hanem magától értetődő joga az ezer éve Európa közepén élő magyarságnak. A periférialétet pedig most és a jövőben is el kell kerülnünk. A lelkünkben is.

9 órája

Az orgonistaság leginkább szolgálat – Mali Katalin orgonaművész a Mandinernek

m+

Minden fellépésnél újabb és újabb orgonához leülni és adaptálódni olyan, mintha állandóan első randira menne az ember; minden hangszer más, ki kell ismernünk egymást, mielőtt közösen alkotunk valamit – mondja Mali Katalin orgonaművész. A napokban kezdődő Budapesti nemzetközi orgonafesztivál és az Orgonák éjszakája apropóján beszélgettünk.

2024.05.02 05:34

Pusztító városnevek

m+

A városi látkép lebutításának ma már bejáratott eszközei vannak.

2024.05.02 05:34

A lovak között vagyok boldog igazán

m+

Van úgy, hogy egy nap a lehető legrosszabbul indul, mégis a lehető legjobb lesz belőle. Mert beragyogja egy váratlanul jó találkozás, amitől az ember úgy érzi, a világ mégsem olyan rossz hely. Így történt velünk is, amikor Mikó Sándort látogattuk meg Cegléden. Portré a fiatal lóidomárról, aki az erőszak helyett a szabadságot választotta.

2024.04.25 00:03

Egyetlen hangfolyam

m+

Mennyivel jobb hely lenne a világ, ha az emberek több jazzt hallgatnának!

2024.04.25 00:03

A Tiszáknál Geszten

m+

Hajnalban indulunk a Hősök teréről Gesztre néhány kollégával, hogy bejárjuk a megújuló Tisza-kastélyt.

2024.04.25 00:03

Erő és sebezhetőség

m+

Március végén nyolcadik alkalommal indult útjára a Budapest fotófesztivál, melynek nyitókiállítását hagyományosan a Műcsarnokban rendezik. A Női fókusz című tárlat a Magnum Photos öt női alkotójának az életművéből válogat, akik a humanista fotográfia jegyében járultak hozzá meghatározó témáikkal a fényképészet történetéhez és jelenéhez.

2024.04.10 22:39