Megideologizálta a DK, miért nem állnak le vitázni a Tranziton

2023. augusztus 21. 17:23

Gyurcsányék közleménye szerint „a jövőben sem vesznek részt fideszes pártrendezvényeken”.

2023. augusztus 21. 17:23

Hollik István fideszes országgyűlési képviselő, a Tranzit szervezőbizottságának tagja a közmédiának adott interjújában beszélt arról, hogy mint minden évben, az idei Tranzitra is meghívtak DK-s politikusokat vitázni, ám Gyurcsányék nem fogadták el az invitációt. 

Most még azt is felajánlottuk nekik, hogy az árnyékkormányuk árnyékminiszterei leülhetnek a magyar kormány hivatalban lévő minisztereivel beszélgetni, de ők ezt is visszautasították”

– közölte a politikus. Kijelentette: sajnos a baloldal legerősebb pártja nem hajlandó a vitára.

A Telex ezzel kapcsolatban megkereste a Demokratikus Koalíciót, a párt pedig azt válaszolta a lapnak: ahogyan eddig, úgy „a jövőben sem vesznek részt fideszes pártrendezvényeken”. Amennyiben a DK elfogadta volna a meghívást, az azt jelentette volna, hogy 

  • Gulyás Gergely Molnár Csabával,
  • Szijjártó Péter Rónai Sándorral, 
  • Pintér Sándor Mustó Gézával,
  • Varga Mihály Bodnár Zoltánnal, 
  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf Vadai Ágnessel,
  • Lantos Csaba Varju Lászólval, 
  • Nagy István pedig Benedek Szilveszterrel vitázhatott volna. 

A Tranziton a DK távolmaradása ellenére is lesznek izgalmas viták, ugyanis Márki-Zay Péter, Lukács László György és például Bedő Dávid is leül egy nyilvános vitára. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komor
2023. szeptember 27. 14:29
Borzasztó belegondolni, hogy egy esetleges kormányváltás után egy ilyen garnitúra vezetné az országot. Medgyessy győzelmekor előre láttuk, hogy totál csőd vár az országra. Két jobbos, ha beszélgetett ezt már akkor látta. Ezek a mostaniak szemmel láthatóan katasztrófát jelentenének... :(
B_kanya
2023. augusztus 29. 17:16
"Menhetten 2023. augusztus 22. 09:13 Mikor vetünk már véget ennek az országunkat elveszejtő, ránk szégyent és sanyarúságot hozó kormány uralmának?" EZ. NEM. A TI ORSZÁGOTOK.
B_kanya
2023. augusztus 29. 17:15
"Tárkány Álmos 2023. augusztus 21. 17:51 Mikor vett részt utoljára Orbán nyilvános vitában? Szervilis újságírók előre jóváhagyott kérdéseire válaszol" A Bloomberg ezek szerint Orbánnak szervilis a váncsai fajtád szerint pld. MEg az összes mo$$lékpropagandista az Orbáninfón.
B_kanya
2023. augusztus 29. 17:13
"Menhetten 2023. augusztus 22. 09:13 Mikor jut már el ez a nép, hogy végre kiálljon ez elé a tetű Orbán elé, és kimondja, hogy nem kérünk se belőle, se a többi diktátor muszlim barátaiból!?" Figyu kurva egyszerű: a blepesti menhettenék mind az ötezeren a kornisi beltenyészetben nem kértek a Zorbánból. Ezt a nép tudja. De a népet nem érdeklitek, Orbán meg jó kormányoz. :) Na, méhlegelőre fel, "Júdapest" népe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!