Majdnem halálra itatta a zárkatársát, öt év börtönt kapott

2023. október 19. 13:24

Kártyáztak, aminek a végén a vesztesnek innia kellett. Megbánta a tettét.

2023. október 19. 13:24
null

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki fogva tartása során arra kényszerítette egy zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon; a sértettet mintegy nyolc liter megivása után életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek. 

A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben. A kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptembertől a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A férfinak moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját, és olyan is előfordult, hogy a sértett családjának pénzt kellett feltöltenie egy zárkatársuk telefonjára. 

A sértett – azért, hogy elkerülje a bántalmazásokat – vádlott minden kérését teljesítette. 

A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként igyon meg egy liter, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére utasította. 

A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki, elvesztette az eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A férfi vízmérgezés – a szervezet nátriumháztartásának felborulása – miatt kialakuló agyödéma következtében életveszélyes állapotba került. 

A vádlott a sértett elszállítása előtt megfenyegette többi zárkatársát, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a férfi egyszer csak lefordult a székről. 

A vádlott az eljárás során beismerte bűnösségét. Az utolsó szó jogán pedig azt mondta, mélységesen megbánta a történteket. Döntésével a Szegedi Ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott hat év büntetést. 

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, bár a vádlottal szemben hamis tanúzásra felhívás bűntette is megállapítható lenne, a táblabíróság az ügy összes körülményére – így a vádlott beismerésére és megbánására is – tekintettel elegendőnek látta öt év szabadságvesztés kiszabását. 

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2023. október 23. 13:26
Már azt hittem, hogy a pia folyt a börtönben...
Dunhill67
2023. október 23. 13:20
"pénzt kellett feltöltenie egy zárkatársuk telefonjára."....hmm...no comment....netet meg csak kedden és pénteken használhatják?
Obsitos Technikus
2023. október 19. 20:12
Hat liter vízre kellett volna ítélni, nem hat évre.
Welszibard
2023. október 19. 17:26
Hulladék bűnöző, aki még a betyárbecsület fogalmát sem ismeri, nem érdemel kegyelmet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!