Navracsics Tibor: A megállapodás után akár zökkenőmentes is lehet a források folyósítása

2023. október 20. 14:48

A területfejlesztési miniszter szerint a közelgő európai parlamenti választás miatt is fontos kompromisszumos megoldást elérni Magyarországgal.

2023. október 20. 14:48
null

Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő – nyilatkozta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter csütörtökön Brüsszelben.

Mint tájékoztatott: alapvetően a kondicionalitási eljárásról, az úgynevezett szupermérföldkövekről volt szó, és a tárgyalások az igazságügy mellett más területeket is érintettek. Hozzátette: „önjelölt határidők vannak, de szeretném, ha november végére megállapodhatnánk”. Mint mondta, a megbeszélések jól haladnak az Erasmus ügyében és az alapítványi fenntartásban működő egyetemek kérdésében is,

a felek javaslatai már nagyon közel állnak egymáshoz”.

Arról, hogy a megállapodás esetén mikor érkezhet pénz Brüsszelből, Navracsics Tibor azt mondta, hogy már részben megindultak a kifizetések, és mivel utófinanszírozásról van szó, már a bizottságnál van az a táblázat, amely tartalmazza a magyar kormány által már támogatott projekteket – írta meg az Infostart.

„Ez ott van a bizottságnál, innentől kezdve nem rajtunk múlik, hogy mikor jönnek meg az első összegek.

A megállapodás után akár zökkenőmentes is lehet a források folyósítása”

– árulta el.

Navracsics szerint jó hír, hogy jövőre európai parlamenti választás lesz

„Az európai parlamenti választási kampányban nyilvánvalóan Magyarország egy téma lesz, és nehezebb lesz kompromisszumos megoldást elérni Magyarországgal, illetve számunkra is nehezített tárgyalási szerep lenne, ha nem tudnánk év végéig elérni a megállapodást” – mondta Navracsics Tibor.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubaka
2023. október 28. 07:43
Ugyan már!! Ezt halljuk mióta haza jött Brüsszelből! Orbánnak igaza van! Ahhoz pénzt lássunk Brüsszelből az EU-nak kell változnia. Annak pedig (egyenlőre) semmi jele.
Vasalo
2023. október 21. 08:12
Felettébb érdekes egy mai hir ( WELT) , hogy az EU szerint baj van, mert az országok nem használják a pandémia okozta károk enyhitésére létrehozott pénzeket ( vagy 700 mlrd euro). Átlagban eddig alig 23%-a a keretnek lett felvéve és csak 7 tagállam vett fel ehhez hitelt. A 🫏🎄sz osztrák J.Hahn szerint a baj ott van, hogy az EU mindenféle mérföldkövekhez kötik a keret használatát mintha nem pontosan Hahn lenne az egyik aljas politikus, aki ujabb meg ujabb mérfôldköveket alkot, csakhogy ne kelljen a pénzt folyositani. Ezek szerint akkor mit is akar az EU? Ujraépiteni vagy zsarolni Europát? Más szoval milyen pénz is az, ami renewal fontban van? Olyan mint a mézesmadzag leszopod a mézet, majd a madzaggal felkötöd magad? És ezt a tagállamok 67%-a (!!!) látja. És ezek valoszinü törleszteni sem lesznek hajlandok azokat a kölcsönöket amit a 7 tagállam mégis felvett. 😡😡😡😡😡
Phm045
2023. október 21. 07:42
Navracsöcs.......lapozzunk
Kecmec
2023. október 21. 03:29
Duma az van amúgy párton belül is egy erőtlen tehetetlen pöcs....minek kell még a közvéleményt is mérgezni ilyen szar szöveggel, tényleg hülyének néznek mindenkit.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!