Megelevenedő bibliai történetek

2019. november 27. 21:50

2019. november 27. 21:50
null
Klementisz Réka

A Biblia évében, 2008-ban készült egy felmérés, amelyből egyebek között az is kiderült, hogy a felnőtt magyar lakosság két százaléka, tehát nagyjából százhatvanezer ember olvas naponta Bibliát, többségük minimum középkorú. Arról persze semmit sem tudni, ki mit ért az olvasott szövegből, és a Biblia melyik részét olvassa, olvasta valaha egyáltalán. Optimista feltételezéssel is legfeljebb pár ezer – 40 pluszos korosztályba eső – embert tudok elképzelni, akik értve olvassák az Ószövetséget.

Nincs is ezen mit berzenkedni, tény, hogy 2019-ben kézenfekvőbb a @Pontifex – @ferencpapa néven magyar fordításban is követhető – Twitter-oldalra kattintani üzenetekért, mint kihámozni őket a Biblia nyelvezetéből. A baj csak az, hogy a világ legolvasottabb könyvével a digitális kor Instagram-sztorikban élő gyermekei már aligha találkoznak majd, vagy ha mégis, egy szót sem fognak érteni belőle. Pedig lapul az Ószövetségben jó néhány egyszer volt, sokszor volt, örök érvényű történet…

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!