Minden idők legjobb vizes világbajnoksága, világcsúcs, vb- és Eb-aranyak, az utánpótlás-korosztályokban szakajtónyi érem – csak néhány a magyar úszósport idei eredményeiből. Sikertény emellett, hogy a Wladár Sándor vezette Magyar Úszó Szövetség hetvenhét uszodát mentett meg az energiaválság miatti bezárástól.
2022. november 30. 11:10
p
0
0
0
Mentés
Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.
Már megint Budapest, sőt ebben az esetben – a vízilabda-csoportmérkőzésekre Debrecenbe, Szegedre és Sopronba is ideiglenesen leköltöző pólósok közössége miatt – Magyarország mutathatta meg beugróként, mire képes, ha a vizes sportok érdekében kell kivágnia a rezet. A február 7-ei bejelentést követően június 18-án a Duna Arénában már a megnyitóünnepségen köszönthette a világot a Fina Budapest 2022 szervezőbizottsága. A Wladár Sándor MÚSZ-elnök és Fürjes Balázs Fina Bureau-tag vezetése mellett felálló operatív csapat valóban heroikus munkával és szigorú költségvetéssel vágott bele a szervezésbe. Lényeges szempont volt, hogy a meglévő infrastruktúrák bevonásával rendezzék meg az öt sportág világeseményét, így a Duna Aréna is a 2017-es vébé után véglegessé visszaalakított kisebb nézőterével, ám a vizes sportokért fürtökben rajongani képes hazai közönséggel várta a világ legjobbjait. Ezt minden magyar meccsen megtapasztalhatták a vízilabda szerelmesei a margitszigeti Hajósban is.
Milák Kristóf abszolút elvitte a show-t”
Mindez persze a sportágon kívülieknek mára a feledés homályába veszne, ha nem születtek volna sporttörténelmi eredmények is. Milák Kristóf abszolút elvitte a show-t – szerencsénkre –, szinte egy személyben vállalta magára, hogy ő lesz a hazai rendezésű világbajnokság hőse. Világcsúccsal – rajongói szerint „Milák-csúccsal” – hozott 200 pillangós aranya az 1:50,34-dal űridős úszásra sikeredett, ami után még a rövidebb távon, a 100 pillén is maradt ereje és önbizalma egy vadonatúj vébéarany begyűjtéséhez – ilyen ugyanis még nem volt neki. Milák szerencsére annyira elfogta a napot a többi magyar úszó elől, hogy a hazai közönség előtt – mondjuk úgy – mindössze tisztes helytállásra képes háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka és a többi medencés úszó érem nélküli szereplése fájt ugyan, de belefért valahol. Már csak azért is, mert a Lupa-tavon szereplő nyílt víziek hoztak egy 5 kilométeres váltóezüstöt, és Gálitz Péter egy bronzot 25 kilométeren. Férfi-vízilabdacsapatunk hetedik helye az egész vébé legzsibbasztóbb emléke marad, utólag azt is tudjuk, hogy a kapitány, Märcz Tamás állásába került, míg a tokiói olimpián történelmi bronzot szerző női csapat amerikaiakkal vívott csatája és a végül megszerzett vébéezüst a fehéres medáliánál is szebben csillogó éremmé nemesült.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.
p
3
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!