Lebontják a bátaszéki katolikus templom toronysisakját

2013. február 12. 09:27

Lebontják az ország egyik legmagasabb templomának, a bátaszéki római katolikus templomnak a veszélyessé vált toronysisakját - közölte a pécsi egyházmegye püspöke hétfőn Bátaszéken.

2013. február 12. 09:27

Udvardy György elmondta: a statikai szakvélemény szerint olyan mértékben károsodott a toronysisak faszerkezete, hogy nem menthető meg, a szerkezet továbbra is veszélyt jelent az épületre, valamint közvetlen környezetére. A megyés püspök a templom helyreállításáról tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: tavaly novemberben derült ki, hogy az 1902-ben, neogótikus stílusban épült műemléktemplom 84 méter magas tornyának szerkezete súlyos károsodást szenvedett, ezért a templomot bezárták, környezetét elkerítették. Az életveszélyes állapotot január végére az egyházmegye és a plébánia összefogásával elhárították, az eddigi munkálatokra 25 millió forintot fordítottak egyházi forrásból – tette hozzá.

Udvardy György elmondta, bíztak abban, hogy a torony megerősítése után a 30 méter magas sisak szerkezete helyreállítható, a szakvélemény alapján azonban el kell bontani. A templomot továbbra sem lehet használni, a veszély miatt lezárt terület határa ugyanakkor a templomot övező járdák helyett az épület kerítése lesz. A remények szerint húsvétra befejeződik a toronysisak bontása és ideiglenes lefedése, majd megkezdődik az új sisak tervezése – mondta a püspök. Dohóczki Péter, az egyházmegye gazdasági igazgatója elmondta: egyelőre nem tudják, mennyibe kerül az új toronysisak, becslés szerint több tízmillió forintról lehet szó. „Ha rajtunk múlik, még az idén megépül a toronysisak, és újabb száz évre biztonságos lesz” – fűzte hozzá.

A templom lezárásának ideje alatt Bátaszéken hétköznapokon a katolikus közösségi házban, ünnepnapokon a polgármesteri hivatal dísztermében tartják az istentiszteleteket. Udvardy György beszámolt arról is: március 23-án fiatal művészek a pécsi székesegyházban jótékonysági koncertet adnak a bátaszéki templom javára.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!