OMSZ: Piros tojás helyett feljelentést kaptak húsvétkor a mentők

2021. április 06. 13:10

Különös lakossági bejelentés érkezett mentősök ellen húsvétkor, melyben egy polgár azt kifogásolta, hogy a tisztek vásárolnak egy hamburgert.

2021. április 06. 13:10
null

„Különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz a Húsvéti ünnep alatt, amiben egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja (a kötelező távolságot tartva) hamburgert kér elvitelre. Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a »bevonulás« útvonalát” – adta hírül kedden az OMSZ Facebook oldalán. 

A panasz szerint ez hosszú percekig tartott, (a mentő fedélzeti számítógépe alapján) valójában mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe.

„A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy bajtársaink ugyan megvásárolták a kifogásolt hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonban riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták ebédjüket. A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság!” – áll a bejegyzésben. 

Fotó: OMSZ, Facebook

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nebulo15
2021. április 07. 18:57
Ötven élek Budapesten, de egy pillanatig nem tudtam magam "pestinek" érezni. Mindig is az volt a véleményem, hogy a "pesti ember" egy nagyon szar ember. Munkahelyen egy "lusta, irigy dög, szarkeverő", szerencsémre hamar maszek lettem. Ez a történet is az igazamat támasztja alá....
T. Péter
2021. április 07. 16:05
"Mozgalom indult, nagyobb burgercég és kis, talponálló gíroszos is beszállt És ezután indult be csak igazán a történet. Az OMSZ posztját ugyanis meglátta több hamburgerező és gíroszozó tulajdonosa is, akik rengeteg ételt ajánlottak fel a már több mint egy éve heroikus küzdelmet folytató mentősöknek, mármint nemcsak konkrétan annak a két mentősnek, akiket feljelentett a házmesterkedő lakó, hanem más mentődolgozóknak is. A Kreatív cikke szerint a Budapest mellett már Debrecenben és Székesfehérváron is jelenlevő Zing burgerlánc például több száz burgert oszt szét a három város mentősei között. "Nem számoltuk ki, csak csináljuk!" -- írta a tulajdonos, Susánszky Ádám arra a kérdésre, hogy mennyit költenek az akcióra. Aztán egy balassagyarmati kis, talponálló gíroszozó, pontosabban Popomájer Lajos és Popomájerné Molnár Viktória kebabozója is beállt a kezdeményezés mögé. Posztjukban azt írták: "Felháborodva a Szentendrei úton történt szégyenletes mentősök elleni feljelentésre reagálva! Cégünk a megfeszített munka elismeréseképpen minden szolgálatban lévő mentősnek fejenként egy-egy gyros pitát ad! Balassagyarmat Tesco bejárata!"
Vakfolt
2021. április 07. 13:44
Ez már a faszbúk nemzedék, ilyen fing faszságokon rugózik. Miért ne vehetett volna kaját, ebédszünet neki is jár.. Komolyan, agyamat eldobom.
fogas paduc
2021. április 07. 09:59
Szerintem a Szabó Timea volt volt a feljelentő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!