Új Kommentár: Mátyás tradíciójának nyomán jár a magabíró Magyarország

2022. március 07. 10:51

Megjelent a Kommentár folyóirat új száma, ami az önerő és a szuverén Magyarország kérdéseit járja körül Mátyás uralkodása nyomán.

2022. március 07. 10:51
null

Megjelent az új Kommentár folyóirat, melynek témája ezúttal az önerő, vagyis a szuverén Magyarország. Ezúttal olyan szerzők jelentkeztek írásokkal, mint Schmidt Mária, Matolcsy György, G. Fodor Gábor vagy Giró-Szász András. 

Schmidt Mária „Sodródó civilizáció” címmel írt esszét, ami alapvetően a marxizmus visszanyugatosodásáról írt. A történész idézi Augusto Del Nocét, aki szerint

a marxizmus nem csak a magántulajdon felszámolása, de az ateizmus, a materializmus, a történelmi haladásba vetett utópisztikus hit is

– ezek pedig mind jelen vannak napjaink liberális progressziójában. Marx az újkor messzianisztikus prófétája, napjaink Nyugatja pedig a magávéá tette a marxizmust, ám ötvözve azt a neoliberalizmus elveivel, most már a zavartalan fogyasztás és a szexuális felszabadítás vált a fő megoldandó társadalmi gondnak. 

Matolcsy György a gazdasági szuverenitás témájában írt a folyóiratba. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint ha a szuverenitás egy állam önálló hatalomgyakorlását jelenti, akkor ennek gazdasági feltétele is van, hiszen valódi önrendelkezés nem állhat fenn, ha nincsen anyagi erő saját érdekeink alapján dönteni. A magyar kormány(ok) 2010 óta szuverén, unortodox módszerekkel a költségvetési függetlenséget teremtették meg, ez tette lehetővé, hogy Magyarország a járvány idején stabil fundamentumokkal rendelkezett. A 2010 utáni költségvetési és monetáris fordulatnak köszönhetően Magyarország gazdaságpolitikai szuverenitása korábban nem látott mértéket ért el. 

Giró-Szász András volt miniszterelnöki főtanácsadó a magabíró ország létrehozásának lehetőségét vizsgálta írásában. Szerinte főleg egy cselekvő államra, a másoktól való függés visszaszorítására, a munka középpontba állítására, illetve a szuverenitás megteremtésére van szükség. „Természetesen az elmúlt évtizedben végrehajtott gazdaság- és társadalomépítés részletein még biztosan lehet és kell is csiszolni, de az irány helyességének nem érzékelése az az átlátóképesség és a távlatos gondolkodás teljes hiányát jelenti” – zárja írását.

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője formabontó stílusú szövegében 83 tőmondatban megfogalmazott gondolatot osztott meg az önerőről, Magyarország elmúlt 12 évéről. 

Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője a belülről vezérelt Magyarország témájáról írt, főleg Mátyás király tradíciója alapján.

Úgy tűnik, Európának ezen a tájékán a földrajzi fekvésből és a politikai makacsságból kifolyólag két mintázat érvényesül visszatérően, egyik a nyugati birodalmiság terjeszkedése és a déli–keleti irányból érkező invázió közös metszéspontjában alakul ki, a másik az európai civilizáció védelmét feladó előbbi és az európai kultúrát fenyegető utóbbi ellen egyszerre irányul. A Mátyás-hagyomány szerint Közép-Európa önvédelmét és megszervezését egy olyan magyar fejedelem képes ellátni, aki a belülről vezérelt Magyarországot a közép-európai önrendelkezés középpontjába helyezi” – írja Békés.

Lánczi András filozófus a bátorságról írt: a bátorság tudata egyben pozitív érzelem is – véli. Döntésekben ölt testet, ahogy a gyávaság is. „Filozófia – a bölcsesség szeretete – nélkül nincs politikai bátorság, ami nélkül nincs a jó célok szolgálata sem. Az ember mind személyes, mind közösségi létformájában állandó egyensúlyozásra van ítélve. Ez nemcsak a puszta túlélés, de a jó élet ígéretét is tartalmazhatja.”

A folyóirat új számába továbbá értekezéseket írt még Frank Füredi a szuverenitás és új föderalizmus témájában, László András a magyar érdek védelméről, Veszprémy László Bernát a jobboldali építkezésről és Uri Dénes Mihály egy magabíró városról, Hajdúnánásról. Ezen felül recenziók olvashatók a következő szerzők könyveiről: Turgonyi Zoltán Természetjogállam című munkájáról (Szilvay Gergely ismertetése), a Konzervatív arcképek gyűjteményről (Czopf Áron), G. Fodor Gábor Politikai virológiájáról (Matyi Tamás), az Újra naggyá teszik Magyarországot tanulmánykötetről (Deák Dániel), illetve más könyvekről is. 

A Kommentár folyóirat friss száma a tavalyi év konzervatív kiadványainak áttekintésével zárul.  

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2022. március 08. 06:00
A múlton merengeni, a szuverenitáson, amely ismeretlen fogalommá nőtte ki magát a volt Magyarországon! Az internacionalista cionista söpredék vált uralkodóvá a gyarmat-sorsú Magyarországon, még attól az álomtól is megfosztva a magyarságot, hogy egy lokálpatrióta zsidósággal karöltve, megőrizhető hazának a martalék maradék Magyarország! -hát jöjjenek a Bajnaiak, a Gyurcsányok, a Márky-Zay Péterek a cionista internacionalista zsidó bandájukkal, hogy befejezzék a hóhérmunkájukat! Van bőven, asszisztencia a hóhérmunkához, csak az van...
matykox
2022. március 07. 12:39
Még nem volt idő beleolvasni. De a Kommentár szinte mindig magasra teszi a lécet, gondolom most is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!