Kulturális stratégia nélkül nem marad fenn állam – itt az új Kommentár!

2022. június 02. 09:11

Megjelent a Kommentár folyóirat új száma, melynek témája ezúttal a kulturális hegemónia.

2022. június 02. 09:11
null

A Kommentár új számát Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársának cikke nyitja, aki a Fidesz 2022 április újabb kétharmadát kommentálja. Veszprémy szerint a kormánypártok megértették Magyarországot és a magyar emberek érdekeit képviselték, szemben az ellenzékkel, melynek egyetlen jövőképe, hogy a magyar gyermekeket „valamiféle torz Ábrahámként Ukrajnában feláldozzák idegen imperializmusok oltárán.”

„Johann Heinrich Gottlob elhíresült – és sokszor tévesen Napóleon-nak vagy II. Józsefnek tulajdonított – mondása, miszerint »mindent a népért, semmit a nép által«, a magyar ellenzéknél így módosult: semmit a népért, semmit a nép által, avagy inkább semmit a népért, mindent Brüsszel által. A magyar népies jobboldal jelszava ezzel szemben a következő: Mindent a népért, mindent a nép által!” – írja a történész.

Ilyash György ruszista az orosz-ukrán háborúhoz vezető döntéseket elemzi. Írása arra világít rá, hogy milyen alapvető folyamatok járulnak hozzá a nemzetközi szereplők közötti ellentétek kiéleződéséhez, és ezek miképpen jelentkeztek már az orosz–ukrán háború előestéjén. Cikke a háborúhoz vezető döntések racionális értelmezésének korlátait mutatja be, majd a percepció szerepéről szól a nemzetközi kapcsolatokban s végül az észlelés jelentőségéről is ír. 

Fekete Rajmund a húszéves Terror Háza elleni kezdeti támadásokat eleveníti fel. A Terror Háza Múzeum ellen folytatott szisztematikus lejárató kampány nagyjából három hónappal a megnyitó előtt kezdődött. A múzeummal kapcsolatos összes kritika – leszámítva a gazdálkodással kapcsolatos támadásokat –

már azelőtt megszülettek, hogy látták volna a kiállítást.

Varga Mihály építészetkritikus az Élet és Irodalom hasábjain például már 2001 decemberében arról álmodozott, hogy „milyen módon fognak megemlékezni az ötlet kiagyalóiról, amikor esetleg néhány év múlva ki kell onnan emelni [a tankot], mert egyértelművé válik, amit én már most sejtek: mégsem kellett volna ide csinálni a Terror Házát.” Végül nem így alakult, ennek a történetét is mutatja be Fekete cikke.

Turgonyi Zoltán filozófus az emberi jogokról írt. Mint cikkében fogalmaz, „megoldatlan maradt az emberi jogok elméleti igazolásának kérdése, amelyre azóta sem született válasz.” Éppen az időközben keletkezett válaszkísérletek sokfélesége mutatja, hogy még mindig nincs konszenzus abban, hogyan lehet (és lehet-e egyáltalán) bizonyítani az emberi jogok létezését. A nyugati világ éppen talán legfontosabb értékeinek valóságos voltáról képtelen számot adni – így a cikk.

Pető Zoltán eszmetörténész Oswald Spengler aktualitásáról írt. Mint tisztázza, a történelemfilozófiára igenis van igény, „az olyan, minden nagyobb könyvesboltban megtalálható popular science szerzők dominálják a piacot, mint például Noah Harari vagy Steven Pinker: az ő könyveik pedig – dacára annak, hogy fejtegetéseik laza köznyelvi stílusban és gyakran a természettudomány kurrens szaknyelvi környezetébe vannak csomagolva – a kultúra és a civilizáció jellegzetesen történelemfilozófiai értelmezéseit használják”, s ide sorolható Spengler műve is.

A Kommentár új sorozatba kezdett, melyben

a konzervatív folyóiratok korábbi példáit mutatja be Magyarországon.

Pogrányi Lovas Miklós cikke szerint „a II. világháború alatt a katolikus felsőpapság és csúcsértelmiség egy nagyszabású kulturális, politikai és gazdasági forradalmat készített elő. Ennek lett volna az eszköze a Sziklán állunk című egyetemi havilap. Az Actio Catholica mozgalom rövid életű havilapja pontosan egy éven keresztül, 1943. október 15. és 1944. október 15. között jelent meg.” Írásában bemutatja a létrejöttének és működésének körülményeit, és rámutat e szellemi vállalkozás jelentőségére.

Szabó László producer

13 pontban harcos kultúrpolitikai programot fogalmazott meg.

Határozottan növelni kell a magyar kulturális kincsek külföldön való bemutatásának mértékét és hatékonyságát. Saját szervezettel és tartalmi stratégiával rendelkező programot kell indítani a magyar kulturális termékek – legyenek azok hagyományápolók vagy újítók – külföldi bemutatására. Erőteljes, hatékony, nagy elérésű, koncentrált kulturális jelenlétet kell biztosítani, minőségi kommunikációval. Biztosan fájó lesz, ám szükséges döntést hozni arról, hogy melyek azok a brandek, amelyeket – szinte kizárólagosan – építeni kell külföldön mint a magyar kultúra megtestesítőit (Bartók, Csontváry, Kálmán Imre, Liszt, Munkácsy, Petőfi, Puskás, Rubik – a sor véges kell, hogy legyen). Azt kell újra és újra elmondani külföldön is, hogy: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”

Lánczi András filozófus az egyetemek szerepéről írt. „Az egyetemek nem feltétlenül otthonai a tudományos felfedezéseknek (nagyon sok tudományos felfedezés nem egyetemen született meg), viszont egyedül az egyetem funkciója, hogy a felfedezéseket és a tudás minél szélesebb körű elemeit átadja a fiatalabb – vagy akár idősebb – nemzedékeknek. Az egyetem – ha akarja, ha nem – a tradíció intézménye, vagyis az átadás egyik helyszíne. Talán ez a magyarázata annak, hogy miért létezik az egyetem mint intézmény és eszmény immár lassan ezer éve (az első egyetem, a bolognai 1088 óta létezik). Mi több, az európai egyetem azon kevés intézmény, amely világszerte az európai kultúrából terjedt el. Érdekes, de nem irracionális, hogy csak hierarchikusan felépült, tekintélyelvű intézmények voltak képesek hosszabb időn át fennmaradni. Ilyen az Egyház, a hadsereg, az államigazgatás és az egyetem is” - írja a filozófus. 

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 

a múzeumok fontosságát pedzegeti írásában, mely nincs híján kritikának.

Ahogyan a politikai váteszszerepüktől megfosztott írók, úgy a múzeumok is három évtizede keresik a helyüket a megváltozott világban, amit különösen nehézzé tesz az a sok-sok kihívás és konkurencia, amit a robbanásszerű technológiai és kommunikációs újítások hoztak magukkal. Az útkeresésben nincsenek könnyű helyzetben a vidéki Magyarország intézményei és intézményvezetői. Még a ’90-es évek elején is egy nagyvárosban komoly társadalmi rang volt megyei levéltár, megyei könyvtár vagy megyei múzeum igazgatójának lenni. Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben kinevezett, a középnemzedékhez tartozó, tehát a diktatúra bukása után diplomát szerzett intézményvezetők szakmai felkészültsége és nem ritkán még a rátermettsége is kifejezetten jónak mondható, sokkal kisebb a tekintélyük és befolyásuk, a közösségük fejlődésére gyakorolt hatásuk, mint elődjeiknek.”

Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője a kulturális hegemóniaépítésről írt. „Egységes, hosszú távú kulturális stratégia nélkül nem lehet biztosítani egy állam történelmi távlatú fennmaradását. A kulturális stratégiának szükséges, hogy kidolgozott középtávú megvalósítási terve és rövid távon érvényes forgatókönyve legyen, kiterjedt intézményrendszerrel, megszabott finanszírozási renddel és hozzárendelt anyagi eszközökkel rendelkezzen, hogy az állam ezáltal gondoskodhassék saját immunrendszerének működéséről. Ezzel természetesen a kultúra szerves folyamatáról, amely a közösség önkéntes termelésén múlik, még semmit sem mondtunk, az államilag szervezett kultúra rendjéről viszont annál inkább. Utóbbi, vagyis a kultúra hivatalos szervezetrendszere az állam irányítása alá tartozik, és a közélettel áll összefüggésben, vagyis politikai természetű (polis, società politica), előbbi viszont annak a polgári társadalomnak a része, amely magánkezdeményezések révén a civil társadalmi aktivitás területe (oikos, società civile), ilyenképpen önkéntes hozzájárulás és társas diskurzusok jellemzik.” Ehhez szervesen kapcsolódik Adorján Dávid Attila történész cikke is, mely a Horthy-korszak kultúrpolitikájáról szól. 

Czopf Áron történész

a metapolitika meghatározására tesz kísérletet.

Mint írja, „vagy megértjük a metapolitika fogalmát, vagy végünk, hiszen a metapolitika teremti meg minden politika alapját. Míg a politika értelmével kapcsolatban mindenkinek van valamilyen elképzelése, addig a metapolitika jelentését régóta sűrű homály fedi. Nemcsak a publicisztikai jólértesültség-kultúra bánik mostohán ezzel a fogalommal, hanem még a tudományos életben is rendre visszaélnek vele, anélkül, hogy komolyan megvizsgálnák, miről is van szó. Ha tehát azt mondjuk, hogy a politikatudományban ma épp a lényegről nem esik szó, akkor a metapolitika problémájára tapintunk rá.” Ehhez kapcsolódik Bódi Ábel aktivista írása, aki a metapolitikáról ír annak működése közben.

A Kommentár továbbá újra közli Kornis Gyula egy írását, illetve mérlegre teszti Kornis, Antonio Gramsci, Pokol Béla, L. Simon László és Békés Márton írásait. Ezen felül recenziót közöl Tilo Schabert Boston Politics c. könyvéről (G. Fodor Gábor tollából), Molnár Tamás Európa zárójelben c. könyvéről (Pogrányi Lovás Miklós), Békés Márton Nemzeti blokkjáról (Czopf Áron), Veszprémy László Bernát Migráció és antiszemitizmus Nyugaton c. munkájáról (Sayfo Omar), Szilvay Gergely Az amerikai Déljéről (Paár Ádám), Pető Zoltán Erik von Kuehnelt-Leddihnről szóló könyvéről (Karácsony András), és Francesco Giubilei természetvédelemről szóló könyvéről (Uri Dénes Mihály). 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2022. június 03. 07:20
A kultúra sok értelemben meghatározza birodalmak sorsát is, nem csak népekéét vagy egyes államformációkét. Ennek laboratóriumi példái azok a gyenge ideológiai alapú szerveződések is, amik a XX. sz. folyamán jöttek létre és tűntek el, gyakran csak évtizedes létezés után is. No és persze egészen sajnálatos, hogy a "kultúra" értelmezést kik és milyen módon értik meg vagy félre - és használják ugyanígy. A Kommentár az egyik legizgalmasabb kulturális műhely napjainkban.
yyyyxxxx
2022. június 02. 21:16
Első lépésként be lehetne látni, hogy a magyar kultúra fejlesztése nem a magyar építőipar alszekciója. A magyar kultúra külhoni népszerűsítésére kiépített intézményeket nem a külügyesek nyaraltatására kellene használni. A Fidesznek abba kellene hagynia, hogy szétveri az itt-ott még létező konzervatív kutatói, oktatói műhelyeket. Túl kellene lépni azon a paranoiás hiedelmen, hogy a bölcsészek, ha nem tartják őket nyomás alatt, mind gender studiessal akarnának foglalkozni. És el kellene fogadni, hogy vannak olyan szükséges befektetések, amelyeknek nincs közvetlen anyagi haszna.
Mandinka
2022. június 02. 12:58
Egyetértek. Ha nincs kovász, nincs igazi kenyér!
Dr. Greta Grünberg
2022. június 02. 12:52
Lehetne már a cigányságnak is egy nagy nemzetközi múzeuma, illetve a magyar LMBTQI közösségnek is. Sőt, a fekete életek is számítanak, bár az afromagyarság számban még nem jelentős, hogy komoly néprajzi jelentőséggel bírjon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!