Egyetemi professzor lesz Schwarzenegger

2012. augusztus 03. 08:28

A Dél-Kaliforniai Egyetemen Arnold Schwarzenegger megalapította a nevét viselő állam- és globálpolitikai intézetet. A volt kormányzó tanítani is fog az egyetemen és ő lesz az intézet tanácsadói testületének elnöke.

2012. augusztus 03. 08:28

Az egykori Terminátor, Arnold Schwarzenegger a politikatudomány világában látja a jövőjét. A Dél-Kaliforniai Egyetemen megalapította az ő nevét viselő állam- és globálpolitikai intézetet – közölték amerikai sajtóforrások. Schwarzenegger, aki a politikában egészen Kalifornia állam kormányzóságáig vitte, tanítani is fog az egyetemen és ő lesz az intézet tanácsadói testületének elnöke – derült ki csütörtökön.

Az intézmény, amely alapvetően a felelős vezetés tudatosítására és a pártos megosztottság meghaladására törekszik majd, az oktatás, az energia és környezetvédelem, a pénzügyi és a gazdaságpolitika, az egészségügy és a wellness, valamint a politikai reform terén kívánja előmozdítani a kutatásokat.

A volt testépítő világbajnok, akcióhős és politikus 20 millió dollárt ajánlott fel az intézet számára a magánvagyonából, valamint az általa szervezendő adománygyűjtések bevételeiből. Schwarzenegger csapata először szeptember 24-én mutatkozik majd be, egy olyan szimpóziummal, amelynek a pártosságon túli világgal foglalkozik majd a politikai döntéshozatalban.

„Ha visszagondolnak arra, amit tettem – a body buildingtől és az emberek edzésétől kezdve a táplálkozásról és a táplálék-kiegészítőkről szóló írásaimon át a filmek és a szórakoztatás promóciójáig – mindig az érdekelt, hogy mások hogyan hasznosíthatnák a tapasztalataimat” – nyilatkozott Schwarzenegger.

„És most ezzel (az intézettel) is ugyanez a helyzet. Kár lenne, ha mindaz, amit a hét évig tartó kormányzásom alatt megtanultam a problémamegoldásról, most ott heverne parlagon és senki sem hasznosíthatná” – tette hozzá. Schwarzenegger több szállal kötődik a Dél-Kaliforniai Egyetemhez. 2009-ben díszdoktori címet kapott az oktatási intézménytől, de tavaly ott végzett lánya, Katherine és a következő tanévben itt lesz gólya a fia, Patrick is. Az NPR közszolgálati rádió szerint Schwarzenegger professzor decemberben tarja meg első előadását.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProfWilliam
2012. augusztus 03. 09:26
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem merném megkockáztatni, hogy valaha is egyest kapjak azon az egyetemen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!