Finnország próbaképpen bevezeti az alapjövedelmet

2016. december 19. 07:17

Kétezer fős mintán teszteli a feltétel nélküli alapjövedelmet Finnország január elsejétől: a munkanélküli segélyt kapók közül válogatták a résztvevőket, akik két évig 560 eurót fognak kapni havonta. A kontrollcsoport csak a sima segélyt kapja. A finn kormány szerint az alapjövedelemmel felszabadított időben könnyebben kereshetnek munkát az emberek.

2016. december 19. 07:17

Kísérletet tesz a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésére Finnország: egy most elfogadott törvény szerint január elsejétől két éven át kétezer, jelenleg munkanélküli segélyt kapó finn havonta 560 eurót kap majd kézhez – írja a Basic Income weboldal. A javaslat vitát váltott ki, többek között azért, mert sokan túl alacsonynak találják az összeget.

A kísérlet fő célja, hogy megvizsgálják, miként hat az alapjövedelem a munkakeresésre. A kétezer fős alapjövedelmet kapó csoport mellett egy kontrollcsoportot is vizsgálni fognak a következő két évben, akik csak a sima munkanélküli segélyt kapják meg. A finn kormány elképzelése szerint az alapjövedelem idő szabadít fel, így könnyebb munkát keresni. A résztvevőket véletlenszerűen választják ki, a részvétel viszont kötelező.

A kísérletet a finn társadalombiztosító erre fenntartott honlapján lehet követni.

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2016. december 19. 19:00
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- A NYUGAT VÉLEMÉNYEI A MAGYAROKRÓL Nyugati vélemény a magyarokról Az itt elérhető cikk azt a benyomást kelti, mintha a nyugat legkiválóbb és legbefolyásosabb gondolkodói egységes és fenntartások nélküli tiszteletet mutatnának Magyarország iránt: http://domonyi.aries.hu/velemenyek-rolunk-MAGyarokrol.html Két eltérő vélemény, amelyről véletlenül tudok: “A magyar szó a nyomor szóból származik.” – Orseolo Péter “Nyomorult vagy magyar, mert mindig a nehéz sorsod felett keseregsz, de semmit sem teszel azért, hogy ez a sorsod megváltozzon.” – Comenius Feltűnt továbbá a szövegben, hogy a dalai lámát úgy állították be, mintha igazolta volna azt az elképzelést, miszerint a bolygó titkos energiaközpontja Magyarországon található. A valóságban, amikor erre a dalai lámánál rákérdeztek, nevetve azt válaszolta, hogy a Földnek nincs szívcsakrája, s hogy a magyarok hajlamosak túlzó módon a világ középpontjának tekinteni magukat. (Az erről készült filmfelvétel elérhető a YouTube-on.) De a legnagyobb ellenérzéseket az összeállítással szemben az keltette bennem, hogy mennyire ellentmond annak, amit a mindennapi életben tapasztalhatunk a magyar átlagembereknél. Az lehetséges, hogy a magyar (pontosabban sok esetben magyar zsidó) tudósok / feltalálók látványos eredményeket értek el, azonban korántsem véletlen, hogy ezeket az eredményeket többségük miért nem Magyarországon valósította meg. A magyar átlagember a sötét ravaszságával és harsány zavarodottságával átmenetet képez a cigányok végletesen ilyen jellegű felfogása, illetve a nyugati népek ésszerű, bár mechanizált felfogása között. Nem lehetetlen, hogy ennek az elmebeteg szemléletmódnak az alapjai, ha őszinte érdeklődéssel társulnak, jelentős alkotásokra tehetnek képessé, azonban végső soron ugyanez az elmebeteg szemléletmód, s a vele sok szálon összekapcsolódó, parancsuralmi fegyelem iránti vonzalom volt az, ami a magyar alkotókat minden korban elüldözte az országból. A veszélyes politikai mozgalmak támogatásától, a hétköznapok igazságtalanságain át, a teljesítmények intézményes semmibevételéig mindenhol fellelhetjük a magyarok kifordult észjárását, ezek a területek pedig együttesen olyan társadalmi környezetté állnak össze, amely menekülésre készteti az egészséges világlátásúakat. Érdemes megfigyelni, miként ábrázolják a magyarokat a nyugati filmekben, így a My Fair Lady-ben, a Bérgyilkos a szomszédom-ban, vagy az Áldott kezek-ben! Maga a cikk sem más, mint reakció a magyarok jellemzavaraira, pontosabban a jellemzavaraik által kiváltott alsóbbrendűség tudatra, amit egy erőltetett büszkeséggel próbálnak elfojtani. Mert azt ne higgyük, hogy a nyugati átlagember Magyarország relatíve alacsony gazdasági teljesítménye miatt nézi le a magyarokat! A görögöket vagy az íreket soha nem nézték le annyira, mint a kelet-európaiakat, holott ezen országok gazdasági teljesítménye adott időszakban akár el is maradt Magyarországétól. Sokkal inkább a magyarok alpári viselkedéskultúrája az, ami általános megvetést vált ki nyugaton, s ebbe a viselkedéskultúrába sok minden beletartozik: így az, hogy nem tudják mi a szép, s nem is fontos nekik, hogy környezetük olyan legyen, amit szépnek feltételeznek, az, hogy társas érintkezéseikben leépítő játékokat játszanak, vagy akár az, hogy képtelenek az ésszerű életvezetési döntésekre, amelyek helyett szorongásaik, haragjaik és önzéseik irracionális viselkedést vezérelnek le náluk. Közhelynek számít, hogy magyarnak lenni kollektív neurózis, ám legalább ennyire igaz, hogy magyarnak lenni kollektív pszichózis. Az ugyanis, ahogyan itt a szorongás, a harag és az önzés, illetve a kényszeresség szerveződik, egyértelműen pszichotikus tendenciákat mutat.
korona
2016. december 19. 18:41
(bemásoltíarás)--------------------------------------------------------------- A VELENCEI KÖVET ÍRÁSA A MAGYAROKRÓL XVI. sz. magyarok “A magyarok mind kapzsiak, szeretnék a pénzt felfalni, és e tekintetben nem ismernek kíméletet, még apa a fiával szemben, és megfordítva sem. Nagy képmutatók.” – Antonio Surian velencei követ, 1516 “A magyarok általában a világ legrosszabb fajtája. Nem szeretnek és nem becsülnek egyetlen nemzetet sem a világon, és egymást sem szeretik. Mindenki a maga kényelmére gondol, lopják a közt, és kevesen törődnek vele. Egymás között olyan titkos gyűlöletet és ellenségeskedést táplálnak, hogy szinte hihetetlen. Ennek ellenére minden nap felváltva együtt esznek, és testvéreknek hinné őket az ember. Nincs semmi engedelmesség közöttük, büszkék és arrogánsak, s nem tudnak sem uralkodni, sem kormányozni, és tanácsot sem fogadnak el olyantól, aki ért hozzá. Mindig dicsekednek saját dolgaikkal, azonnal készek bármit megfogadni, de igen késedelmesek a végrehajtásban. Kevés dologgal foglalkoznak, kivéve a dőzsölést és a köznek a meglopását. Ebben nagyon serények. Az urak az okai minden bajnak. A nemesek, akiknek száma 43 ezer, tartják a kezükben az állami hatalmat, azonban mindig viszálykodnak egymással, és ravaszsággal, tettetéssel és csalással járnak el.” – Francesco Massaro, velencei titkár, 1523
korona
2016. december 19. 17:46
A PÉNZ NEM BOLDOGÍT, DE SZABADDÁ TESZ. Ez a nép/nemzet negálja a szabadságot? Urak - cselédek örök együttélete évszázadokon át egészen máig. Nagyon régen is azt mondták, hogy Magyarország a tízezer gazdag és a tízmillió szegény országa. Ma sincs másképpen. Mindig a milliárdokkal dobálózok és a garaskat egymásra rakók országa volt ez. Aki nem hiszi, olvassa el a velncei követ levelét.
korona
2016. december 19. 17:39
Hát, ritkán írigy egy társadalom a magyar. Dögöljön meg a szomszéd tehene. Ez a titkos gondolat lengi át a magyar fejeket - tisztelet a kivételeknek, de a kivétel erősítiti a szabályt. Az alapjövedelmet BE KELL VEZETNI. Az állam jobban jár vele, mint a sokféle adókedvezménydekkel, segélyekkel és egyéb ilyen hasonló juttatásokkal. Ezt tudja a rezsim, de a "nép" át sem gondolta, csak azt fájlalja, hogy a szomszéd is élhet egy színvonalon, amely nem vezet a nyomorba. És akkor ki fog húgyértfosért dolgozni a "zuraknak" (az új "uraknak")? Ritkán egy írigy a magyar. Még akkor is ezt állítom, hogy én is magyar vagyok (és nem zsidó, és nem cigány és nem zsidócsahos, zsidóbérenc). És ez nem tegnaptól van így, hanem bizony ezer éve. A mai hedonista, multiegoista magyar világban, hogyan lehet itt bevezetni alapjövedelmi rendszert?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!