Nemzeti hűség vagy anarchia?

„A demokrácia a nemzeti hűségnek köszönheti létét – a hűségnek, amelyben feltételezhetően a kormány, az ellenzék és minden politikai párt, továbbá az összes választó osztozik. Ahol a nemzeti érzület megélése gyenge vagy hiányzik, a demokrácia nem képes meggyökerezni” – írta a nemrégiben elhunyt Sir Roger Scruton a nemzetállamiság szükségessége mellett lándzsát törő politikafilozófiai könyvében.

A tragikus esemény nyomán idézetei körbejárták az online és nyomtatott sajtót; a Mandiner is több írást közölt, melyekben a szellemi óriás munkásságából szemezgettek (például itt, itt és itt). „A nemzetek szükségességéről” egyedülálló és máig aktuális gondolatai ellenére meglepően kevés figyelmet kapott. Szükség van-e nemzetállamokra a 21. században? Az önálló nemzetállami identitások valóban ilyen erényeket hordoznak; a demokráciát szavatolják, vagy inkább akadályai a regionális és globális szintű válságok hatékony kezelésének?

Egyes körök vélekedése szerint a történelem, különösen a 20. század tanulsága, hogy a nemzetállamok és eszméjük, a nacionalizmus, konfliktusokhoz és háborúhoz vezet, ebből következően alkalmatlan a társadalmi egység fenntartására. Mi hát az alternatíva? A legáltalánosabban elterjedt nézetek szerint valamely, a nemzeti kereteken túllépő joghatóság. Így született meg az európai egység gondolata is, amely ezen gondolat mentén szükségszerű, hogy az egyre szorosabb integráció irányába fejlődjön.

Ez politikai struktúráját tekintve egy birodalmi elgondolás, hiszen nem törzsi vagy nemzeti keretekben, hanem egy egyetemesebb hatalmi struktúrában gondolkodik a békés együttélésről.

Vajon a birodalmi uralom – új formája vagy helyreállítása – előrébb vinné-e Európát, fényes fáklyát tartva a világ többi nemzete elé is, és megoldást tudna-e nyújtani az elmúlt évtizedek politikai, gazdasági és biztonsági kihívásaira? Scruton szerint a történelem leckéje épp az ellenkezőjét tanítja. „A nemzetfölötti politikai rend kialakítására tett újabb kori kísérletek sorra totalitárius diktatúrákban végződtek”, tehát lényegében mindegy, milyen nevet aggatunk rájuk, vélekedik a civilizációnk jelenlegi rendje felett őrködő gondolkodó.

Gondolatait az emberi természetre alapozza

Szerinte az embereknek feltétlenül szükségük van olyan konkrét, felfogható dologra (területre, közös kultúrában és múltban osztozó nemzetre), amelyhez kötődhetnek (Scruton megfogalmazásában pre-politikai társadalmi tagságra. 
– nem pedig valamely „történelmileg semmitmondó kollektivitásra”, hogy „elfogadják a társadalom által megkövetelt áldozathozatalt”, illetve a társadalom sokszínűségét.

Ily módon tulajdonképpen a migrációra is megoldást kínál – a nemzeti közösségbe történő integrálást, az identitás áthagyományozását mindazoknak, akik készek az adott nemzetállam törvényes és kulturális kereteit magukénak tulajdonítani. Szemmel láthatóan Európában ez nem valósul meg, amint azt Eric Zemmour algír-francia író is nyilatkozta a párhuzamos társadalmakról.

Scrouton szerint a globalizmus okozta kulturális gyökértelenséget és az emberi közösségek atomizálódását csak a nemzetállamban kimondott „mi”, a nemzeti közösséghez tartozás bizalma tompíthatja. „A nemzetállamok nem egyformán stabilak, demokratikusak és szabadok, és nem egyformán jogállamok. De egyedül ők késztetik engedelmességre az európaiakat, és nélkülük az unió gépezete is tehetetlen” – állítja. 

Miért ne lenne alkalmas ugyanerre az európai polgári identitás, kérdezhetik sokan? Scruton a többezer éves európai hagyományokra alapoz, mely szerint az embereknek a vallási identitás mellett a nemzeti a legerősebb öndefiniáló tényezőjük. Ha ezt kigyomláljuk, az emberek elveszítik értelmezési és hovatartozási kereteiket.  „Az Európai Unió olyan állampolgárság-eszmét kínál fel, amely valójában a sehová tartozásé” – állítja.

„Én úgy látom, hogy Európát csak Charles de Gaulle tervét föltámasztva, a nemzetek Európájának megvalósításával menthetjük meg, amelyet egykor Jean Monnet hatásosan meghiúsított” – ajánlja fel megoldását az EU belső válságaira a filozófus. A modernkori imperializmus, a nemzetállamiság, az EU válságainak ilyen és ehhez hasonló kérdései is terítékre kerülnek majd a Mathias Corvinus Collegium „MCC Budapest Lectures on Globalism – A Failed Utopia?” című nemzetközi kerekasztal-beszélgetésén január 22-én a Budapest Music Centerben. A rendezvényről bővebb tájékoztatás itt érhető el. 
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

Forrás: Magosi Orsolya (az MCC Research kutatója), Surjányi Fanni (az MCC kutatási igazgatója)