Ukrajnában nem nyomtatnak újságot a járvány miatt

2020. március 19. 18:55

Közben Szlovákiában 123-ra emelkedett a koronavírussal regisztráltak száma.

2020. március 19. 18:55

Szlovákiában csütörtökön újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 123-ra emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma – jelentette be Peter Pellegrini, szlovák kormányfő csütörtökön. Szlovákiában összesen közel 2500 személyt teszteltek már a vírus jelenlétére, a fertőzöttek közül 35-öt kezelnek kórházban. Közben elhagyhatta a kórházat, és 14 napos házi karanténba került az az 52 éves férfi - anyjával együtt –, akinél két héttel ezelőtt elsőként diagnosztizálták a vírusfertőzést. A pozsonyi egyetemi kórház - ahol mindkettejüket kezelték – szóvivőjén keresztül azt közölte, hogy a férfi és anyja azért kerülhettek haza, mert már nem mutattak tüneteket. Csütörtökön bebizonyosodott az is, hogy két napja infarktusban halt meg az a 84 éves nő, akinél a vizsgálat során megállapították, hogy ugyancsak vírusfertőzött volt. 

Ukrajnában a járványügyi helyzetre való tekintettel felfüggesztették az országos lapok és magazinok nyomtatását. Az országos óvintézkedések nyomán bezártak a nyomtatott sajtót árusító kioszkok, és a lapok kiszállításával foglalkozó vállalatok is felfüggesztették tevékenységüket.

A Sztrana című lap csütörtökön közölte: a karantén idejére, április 3-ig nem jelennek meg nyomtatott formában a többi között a KP na Ukraine, a Vesztyi, a Fakti, a Novoje Vremja, a Korreszpondent és a Futbol című lapok. Mindemellett a Holosz Ukraini parlamenti lap, amely a jogszabályok szövegét is közli, továbbra is meg fog jelenni nyomtatott formában, ahogy számos helyi – többnyire előfizetés alapján járó – újság is. Az ukrán posta zavartalanul végzi tevékenységét, így a levelek kézbesítését is.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2020. március 19. 21:34
Szlovákia megint lekörözött
Akitlosz
2020. március 19. 21:11
Aha, a járvány miatt. Nem is ám azért, mert a nyomatott sajtó igencsak elavult a XXI. században!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!