Virtuálisan is el lehet zarándokolni idén Mekkába

2020. július 30. 17:45

Olyan, mint egy hibrid, egy videójáték és egy virtuális múzeum közötti átmenet, aminek révén felhasználója átélheti az iszlám életmódot és rituálékat.

2020. július 30. 17:45
null

Az idei mekkai zarándoklat nyújtotta élmény egész más, mint amit a muszlim hívők évszázadok óta megszokhattak,számol be az Euronews. Az ötnapos háddzs szerdán kezdődött Szaúd-Arábiában, és amíg általában több mint kétmillióan utaznak az országba a zarándoklatra, idén a szertartáson csak a királyságban élők egy kis csoportja vehet részt, akikre a koronavírus-járvány elleni harc miatt ráadásul számos korlátozás is vár. Egy német cég lehetővé tette, hogy virtuálisan bár, de muszlimok milliói idén is átélhessék a vallásos élményt.

Normál esetben két és fél millió ember érkezik a világ 160 országából a háddzsra, idén ezt a számot alig ezerre korlátozták a szaúdi hatóságok, és csaknem száz éve először külföldről érkező híveket nem is fogadnak. Ugyanakkor a kiválasztottak kétharmada a királyságban tartózkodási engedéllyel élő külföldi muszlim, egyharmaduk pedig a szaúdi biztonsági erők és az egészségügyi dolgozók soraiból kerül ki. Az előírás szerint csak 20 és 50 közötti, alapbetegséggel nem rendelkező hívek kerülhettek a zarándokok közé.

A Bigitec német cég, amely megalkotta a digitális mekkai zarándoklat élményét, „Muslim 3D”-nek nevezte el fejlesztését. A vállalat igazgatója, Bilal Chbib azt mondta, olyan, mint egy hibrid, egy videójáték és egy virtuális múzeum közötti átmenet, aminek révén felhasználója átélheti az iszlám életmódot és rituálékat.

Chbib azt nyilatkozta az Euronewsnak, hogy már tíz éve megfogalmazódott a fejében az ötlet egy hasonló programról. A fejlesztésben elegyítette munkáját – videójátékok fejlesztése – és vallásos-kulturális hátterét.

Chbib és kollégái fotókat és videókat használtak fel, hogy élethűen adják vissza a mekkai helyszíneket, köztük a Kába szentélyt, amely a mekkai nagymecset, vagyis a Maszdzsid al-Harám belső udvarán áll.

(Euronews)

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dominium Magna Hungaria
2020. július 31. 10:32
Most nem azért, de akkor mi a szellemiség az egészben ha otthonról zarándokolnak el? Az a lényege a zarándoklásuknak, hogy egyszer egy évben időt szakítasz és azt az istenednek áldozod. Egy gyökeres muzulmán kövezne ilyenért.
Akitlosz
2020. július 30. 22:30
"A vállalat igazgatója, Bilal Chbib" Így kell ezt, német cégnek német igazgatót!
Akitlosz
2020. július 30. 22:27
Német cég mi? Maximum németországi cég. Ön- és közveszélyes, aki hitetlen létére az iszlám sikeréért dolgozik.
Zsolt75
2020. július 30. 22:12
Taposás nélkül nem az igazi...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!