Öt év alatt negyedszer támadtak katolikus templomra Franciaországban

2020. október 30. 16:42

A templomok a távoli ellenség jelképei.

2020. október 30. 16:42

A nizzai Notre-Dame-bazilikában három áldozatot követelő iszlamista támadás a negyedik alkalom volt az elmúlt öt évben, hogy egy dzsihadista merénylő katolikus templomot választ célpontul. A Le Monde című francia napilap által megkérdezett katolikus vezetők és gondolkodók egyöntetűen elítélték, hogy egy vallás és Isten nevében követnek el keresztények ellen támadásokat, ugyanakkor nem bírálták az iszlámot. A francia püspöki konferencia (CEF) közleményében kiemelte, hogy a csütörtökön meggyilkolt emberek »egy ellenséges jelképet testesítettek meg« a gyilkos számára, ugyanakkor arra kérte a híveket, hogy ne engedjenek a félelemnek »az áruló és vak fenyegetéssel szemben«.

Miközben Michel Aupetit párizsi érsek közleményében úgy vélte, hogy »keresztények fizetik a legnagyobb árat a gyűlöletért és a barbarizmusért«, Dominique Lebrun, Rouen érseke a La Croix című katolikus napilapnak adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a „felháborodás nem kíméli meg a katolikusokat sem”, ő viszont azért imádkozik, hogy ez az érzés ne legyen uralkodó. „Nem kizárólag minket céloznak, más vallásokat is, és a nemzet más jelképeit is: az iskolát, a rendőri erőket és még a nemzeti ünnepet is. Nem gondolhatjuk azt, hogy mi vagyunk a célpontban” – mondta a katolikus vezető.  

A dzsihadisták kereszteseknek nevezik a keresztényeket

Jean-Pierre Filiu,  a párizsi Politikatudományi egyetem, a Sciences Po tanára szerint egymás között „a dzsihadisták a keresztényekről csak mint keresztesekről beszélnek” a középkori keresztes hadjáratokra utalva. „Számukra a keresztény célpontok stratégiai célt jelentenek. A templomokra támadva a dzsihadisták a kereszteseket arra akarják rábírni, hogy indítsanak hadjáratot a nem dzsihadista muzulmánok ellen azért, hogy azok utána feléjük forduljanak. A templomok, mint más egyéb célpontok a távoli ellenség jelképei. Így próbálnak meg a dzsihadisták mindenkit az összes muzulmán ellen fordítani” – vélte a politológus.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. október 31. 09:08
ERRE SZAVAZTAK A FRANCIÁK! A franciáknak a liberalizmus kellet... MEGKAPTÁK! Örvendjenek neki!
Leo3
2020. október 31. 07:33
Nem történne ilyen, ha a franciák végre visszatérnének a keresztény hithez és minden vasárnap templomba járnának!
iIonah
2020. október 30. 18:25
Hallod, Ferkó?
Nehidd El
2020. október 30. 17:44
Ha a dzsihadisták úgy gondolják, hogy méltányos dolog 20 emberöltővel későbbi leszármazottakon bosszút állni, akkor ha mi csak másodízig irtjuk ki az elkövetők családját, az legfeljebb egy apró figyelemfelhívó tiltakozásnak minősül, ugye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!