Iránbarát miliciákra támadt Izrael Szíriában

2021. február 15. 12:01

A szíriai hadsereg légvédelme izraeli rakétákat semmisített meg Damaszkusz fölött.

2021. február 15. 12:01
null

Izraeli rakétákat semmisített meg a szíriai légvédelem Damaszkusz fölött – adta hírül az arab ország hadseregének hétfőn, de a közlemény nem tért ki esetleges áldozatokra. Egy szíriai aktivistahálózat arról számolt be, hogy egy fegyverraktárnál becsapódó rakétáknak legkevesebb hat halálos áldozata van.

Jóllehet a szíriai állami média híradása nem említette a rakéták célpontját, egy meg nem nevezett katonai forrás csak annyit mondott, hogy a rakéták az Izrael által megszállt Golán-fennsík és Galilea felől érkeztek, a Reuters hírügynökség egy szíriai dezertőrre hivatkozva azt jelentette, hogy rakéták csapódtak be a Damaszkusztól körülbelül 14 kilométerre délre található Kiszva jelentős katonai támaszpontján.

A bázison a hírügynökség szerint nagyrészt Irán-barát milicisták tartózkodnak.    

Helyszíni beszámolókban robbanások is szerepelnek Damaszkusz déli részéből. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat úgy tudja, hogy a támadás egy fegyverraktárt ért a Damaszkuszt Bejrúttal összekötő út mentén, fél óráig tartott, és legkevesebb hat ember halálát okozta, akik közül egyik sem volt szíriai.    

Hírügynökségek szerint ezt a támadást is valószínűleg Izrael hajtotta végre,

amint már sokszor a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta. Izraelben hivatalosan ritkán ismerik el, ha a légierő  vagy a tüzérség végrehajt ilyen támadást, általában nem nyilatkoznak, de a jeruzsálemi vezetés stratégiai fenyegetést lát a damaszkuszi kormánnyal szövetséges Irán egyre erősödő befolyásában. Aviv Kochavi vezérkari főnök decemberben azt mondta, az izraeli rakétatámadások sikeresen lassítják az Irán-barát milíciák terjeszkedését Szíriában. Hozzátette, hogy 2020-ban  rakétáik több mint 500 célpontot találtak el.    

Az izraeli hadsereg éppen hétfő reggel meglepetésszerűen bejelentette, hogy a légierő gyakorlatba kezdett az ország északi részén. Nyugati hírszerzési források szerint Irán katonai jelenléte az elmúlt években erősödött Szíriában,

a teheráni rezsim által támogatott Hezbollah síita milícia pedig a keleti, déli és északnyugati országrészekben is jelentős területeket vont ellenőrzése alá,

befolyását pedig kiterjesztette Damaszkusz több külvárosára is. E források szerint a milícia ellenőrzi a libanoni-szíriai határmenti sáv jelentős részét is.    

Az utóbbi évek legnagyobbjainak számító izraeli légicsapások többségét az elmúlt két hónapban elsősorban az iraki határon fekvő, a Bagdadot Damaszkusszal összekötő autópálya mentén lévő al-Bukamal térségéből jelentették.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2021. február 15. 12:29
"Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat úgy tudja," Jó, akkor lapozhatunk, ha ők a forrás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!