Volt rendőrfőnök: Los Angeles a legrosszabb hely olimpiára, rossz a közbiztonság

2023. augusztus 13. 12:40

Alex Villanueva szerint szörnyű légkör uralkodik, a politika miatt már senki sem akar rendőr lenni, özönlenek a hajléktalanok a városba.

2023. augusztus 13. 12:40

Az insidethegames.biz portál idézte Alex Villanueva szavait, aki szerint a 2028-as nyári ötkarikás játékok házigazdája legfőképpen biztonsági szempontból alkalmatlan olimpiarendezésre. A korábbi seriff, aki 2018 és 2022 között töltötte be a posztot, a politikusokat hibáztatta, amiért a rendőrök száma csökken.

„Szörnyű légkör uralkodik, a politikusok nagyon ellenséges munkakörnyezetet teremtettek, és már senki sem akar rendőrként dolgozni” 

– támasztotta alá biztonsági aggályait Villanueva, aki szerint a bűnüldözés hatékonyságát tovább csökkentették a területet érintő pénzelvonások.

„Nem lesz elegendő munkaerőnk ahhoz, hogy biztonságos környezetet teremtsünk az olimpiai eseményeknek. 

Több emberre van szükség, miközben hosszú időbe telik a megfelelő kiképzés” – jelentette ki Villanueva, aki kifogásolta azt is, hogy az ország minden részéből érkeznek a hajléktalanok Los Angelesbe.

Jelenleg körülbelül kilencezer rendőrt foglalkoztat a Los Angeles-i rendőrkapitányság, míg ez a szám 2009-ben, rekordot jelentően 9895 fő volt – írta a portál.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon
 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr Bubo
2023. november 13. 08:25
Párizs 2024 is érdekes lesz!
Reszelő Aladár
2023. augusztus 14. 10:12
Majd az olimpia előtt 1 hónappal csendben kihirdetnek valami vészhelyzetet, jön a nemzeti gárda, beöltözikk rendőrnek, kitakarítja a csöveseket rendet tesz arra a néhány hétre. Majd mire a jogvédők panaszai befutnak, már vége a játékoknak és mindenki mehet vissza a saját sarkára-háztömbjébe. A lényeg, hogy a liberális szabadságjogok érvényesüljenek.
kata56
2023. augusztus 13. 15:35
Ismeroseim jottek nemreg haza LA-bol azt mondtak: az ott a foldi pokol a maga teljes valosqgaban.
Vasalo
2023. augusztus 13. 15:02
Egész nyugat Kalifornia felejtendö.egy szemétdom az egész, tele kétes elemekkel - kivétel nélkül. Az ember még fekete Afrikában is biztosabban érzi magát, mint LA, San Francisco vagy Hollywood utcáin. Szomoru.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!