Zelenszkij tovább közeledne a NATO-hoz – most épp Davosban győzködte Stoltenberget

2024. január 16. 18:24

Az ukrán elnök kedden tanácskozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel is.

2024. január 16. 18:24

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten megerősítette országa NATO-csatlakozási szándékát a szervezet főtitkárával, Jens Stoltenberggel folytatott megbeszélésén Davosban kedden – közölte az ukrán elnöki hivatal.

Az ukrán elnök a Világgazdasági Fórum éves ülésének keretein belül Stoltenberggel tartott megbeszélésén

reményét fejezte ki, hogy a NATO még az idén olyan döntéseket hoz, amelyek közelebb viszik országát a csatlakozáshoz.

Az Oroszországgal háborúban álló Ukrajna államfője tájékoztatta Stoltenberget a fronton kialakult helyzetről is, és megköszönte a NATO folyamatos támogatását is. Zelenszkij hangsúlyozta az ukrán légvédelmi rendszer megerősítésének fontosságát is.

Az ukrán elnök kedden tanácskozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel is. Zelenszkij az X közösségi oldalon azt közölte, hogy a tárgyaláson elsősorban a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták terén folytatott együttműködésre helyezték a hangsúlyt. A kijevi vezető tájékoztatta Blinkent és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót 2024-es terveiről, illetve hogy mire lenne szükség azok megvalósításához.

Kiemelte, hogy a védelmi eszközök közös gyártása, illetve egy fokozott védelmi együttműködés révén erősíteni tudnák Ukrajna önellátási képességét és csökkenthetnék az ország függőségét a külföldi katonai és pénzügyi támogatástól.

(MTI)

Kapcsolódó vélemény

undefined

Stier Gábor

Demokrata

Idézőjel

A Volodimir Zelenszkij iránti bizalom látványosan csökken, és a katonai sikerek elmaradásával párhuzamosan mélyülnek a törésvonalak az eliten belül is.

***

Nyitókép: Maxym Marusenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. január 16. 23:51
>>>Az ukrán elnök kedden tanácskozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel is.<<< Ukrán zsidó recepteket cseréltek, amiket még Mojsze Blinkin apó írt le.
darling
2024. január 16. 22:37
Zelenszkijnek valóban ennyi a politikai és a realitásérzéke?! Az érthető, h az ukránok ragaszkodnak a saját országukhoz, de ezzel a féreggel, aki elárulja, kiárusítja Ukrajnát?! A Hagái Nemzetközi Bíróságon lenne a helye Zelenszkijnek a Kulebával együtt! "A nép szolgája!" Ha,ha, már csak az a kérdés, vajon melyiké?!
2024. január 16. 22:27 Szerkesztve
Ahhoz, hogy a natohoz közeledjen jó messze kell nyugatra mennie a donbasztól. De lehet nem önszántából.
FrankMatyi
2024. január 16. 22:16
Olyan iramban közeledik, hogy loholó nyelvével már csiklandozza a nato segglyukát. Ott lesz rajta a fehér csík. Hajrá
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!