Új tárlatok a Műcsarnokban

2013. február 28. 10:02

Noha még nem fogadták el az intézmény idei üzleti tervét, a Műcsarnok kiállítóhelyein 2013 első felében olyan művészek munkáival találkozhat a közönség, mint Sigalit Landau, Anselm Kiefer vagy Andreas Gursky, de a tervek között szerepel egy Maurizio Cattelan- és egy Pink Floyd-tárlat is.

2013. február 28. 10:02

 Szerdán került az újságosstandokra a kortárs kiállítóhely gondozásában megjelenő magyar nyelvű Flash Art legújabb száma, mégpedig újratervezett arculattal. A Műcsarnokban jelenleg Bukta Imre Másik Magyarország című kiállítása látható, amelyre szerdáig mintegy 17 ezren váltottak jegyet - számolt be az MTI-nek Gulyás Gábor igazgató, aki bár tavaly novemberben benyújtotta lemondását, egyelőre maradt a Műcsarnok élén, és munkaviszonyáról hamarosan egyeztetni fog az új kulturális államtitkárral. Hozzátette: kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítását a rendszerváltozás óta még soha nem tekintette meg akkora közönség, mint Bukta Imre tárlatát, amely március 17-ig látogatható. Addigra az intézmény alagsorában található Mélycsarnok projektgalériában Mozgástér címmel Sigalit Landau munkáiból nyílik kiállítás. A 2011-es velencei biennále izraeli pavilonjának kiállítója számos nemzetközi szereplést és elismerést tudhat magáénak. Munkáinak visszatérő eleme a kör, a körforgás, amely a természeti jelenségeket és az emberi létezést kapcsolja össze. A Mélycsarnok március 14. és június 2. között látható kiállítása a művész első magyarországi önálló tárlataként e tematika mentén Sigalit Landau legújabb videómunkáiból ad válogatást.

 
A Derkovits Gyula-ösztöndíj a fiatal képzőművész-generációk legfontosabb, a független alkotómunkát lehetővé tevő hazai támogatása, az ösztöndíjasok beszámoló kiállításának megvalósítója pedig hagyományosan a Műcsarnok - idézte fel Gulyás Gábor. Mint elmondta, az ösztöndíj 2013-tól új rendszerben működik, ehhez kapcsolódóan változik a tárlat is: a Derkovits mindenkinek címet kapó beszámoló kiállítás a korábbiaknál szélesebb merítésben mutatja be a magyar képzőművészet legfrissebb áramlatait. A tárlathoz április 6. és május 5. között csaknem félszáz kísérőprogram kapcsolódik. A fiatal alkotók után a nemzetközi és hazai szcéna nagymestereinek munkáit vonultatja fel május végétől a Műcsarnok Bábel című kiállítása. Bábel tanulsága évszázadok óta számos jelentős művészt inspirált. A Genezis máig ható története, a torony építése, az isteni büntetés, a nyelvek összezavarása és az emberek szétszéledése ezen a kiállításon a kortárs történelemszemlélet nézőpontjából jelenik meg - árulta el a Műcsarnok vezetője. Mint hozzáfűzte, a tárlat a bibliai téma parabolikus ívű feldolgozása lesz hazai és külföldi kortárs képzőművészek, építészek - mások mellett Jake és Dinos Chapman, Wim Delvoye, Csen-csün Tu (Zhenjun Du), Andreas Gursky, Anselm Kiefer és Hsziang Licsing (Xiang Liqing) - munkái révén.
 
Gulyás Gábor beszámolt a velencei biennále - általa nemzeti biztosként irányított - magyar részvételéről is. Május 30-án nyílik a biennále magyar pavilonjában Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című kiállítása, amelyben a művész Magyarország területén előkerült, fel nem robbant világháborús bombákról készített videóival gondolkodtat el a jelenkori társadalom és az emberi lét kérdéseiről. Újdonság lesz, hogy ettől az esztendőtől a magyar jelenlét már nemcsak a nemzeti pavilon kiállítóterére korlátozódik: a San Lio-templomban ezúttal Mátrai Erik Gömb című kiállítása lesz látható a biennále ideje alatt. Gulyás Gábor elmondta, hogy a kezdeményezésből hagyományt szeretne teremteni, hiszen a két kiállítás anyagát ugyanazzal az autóval lehet szállítani és ugyanazok a kiutaztatott munkatársak tudják installálni, így pluszköltség gyakorlatilag nem jelentkezik. Tavaly ősszel sikeresnek bizonyult a Műcsarnok által üzemeltetett Ernst Múzeum centenáriumi Ernst100 utcafesztiválja, így a kiállítóhely június 15-én és 16-án Ernst 101 néven ismét megrendezi az eseménysorozatot.
 
A fesztiválon az utcai irodalmi és zenei programok, public art projektek, valamint a múzeum terében megrendezett szakmai események és tárlatvezetések mellett idén hangsúlyosabban jelennek meg az improvizatív, kifejezetten a közterek és a közönség bevonására épülő projektek. Gulyás Gábor szót ejtett további kiállítási terveiről is: tárlatot szentelnének Apicsatpong Viraszethakul (Apichatpong Weerasethakul) thai rendezőnek, és egyéni kiállításokon mutatkozhatna be Jakatics-Szabó Veronika, valamint Mátrai Erik. A Hold árnyékos oldala címmel tisztelegne az intézmény a Pink Floyd előtt, de kiállítás nyílna a világhírű olasz képzőművész, Maurizio Cattelan munkáiból is. A Műcsarnok további terveiben Csáji Attila, Hantai Simon és Shirin Neshat tárlatai szerepelnek. Gulyás Gábor novemberben felajánlotta a lemondását az intézmény éléről azért, mert a kormányzat idén január 1-től úgynevezett egyetértési jogot kívánt biztosítani a Műcsarnok szakmai munkájában a Magyar Művészeti Akadémiának; ezzel egy időben az épület tulajdonjogának átadását is kilátásba helyezték. Ez mindeddig nem történt meg, s nem szűnt meg Gulyás Gábor munkaviszonya sem. Az igazgató elmondta, hogy mindezekről hamarosan egyeztetni fog Halász János kulturális államtitkárral.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!