Kétszer annyi program lesz a Tavaszi Fesztiválon, mint tavaly

2014. február 18. 16:07

A szervezők szándéka szerint a Budapesti Tavaszi Fesztivál Európa egyik legjelentősebb összművészeti eseményévé nőheti ki magát a következő években.

2014. február 18. 16:07

A tavalyihoz képest kétszer annyi helyszínen és kétszer annyi programmal várja vendégeit a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely a szervezők szándéka szerint Európa egyik legjelentősebb összművészeti eseményévé nőheti ki magát a következő években – hangzott el az eseményt beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón.

 
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a főváros régi kulturális intézményeinek megújulásával és több új, helyszín átadásával „új kulturális helyzet jött létre Budapesten”, amelyet először az idei tavaszi fesztiválon lehet érvényesíteni. Hozzátette: a BTF költségvetése a tavalyihoz képest megduplázódott. 
 
A március 21. és április 6. között megrendezendő 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál 58 helyszínen 172 programot kínál a klasszikus, kortárs és könnyűzene, valamint a tánc, színház és képzőművészet területén. Az idei húzónevek, kiemelt programok közé tartozik Philip Glass, a Zubin Mehta vezényelte Bécsi Filharmonikusok, a firenzei Uffizi-képtár kiállítása és a most debütáló Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!