Voltaire-t ma a digitális Bastille-ba vetnék – Michel Onfray franciaságról, korszellemről
2021. június 29. 07:40
Voltaire-t ma keresztre feszítenék a közösségi oldalakon, gyakorlatilag a teljes életművét elégetnék, mert antiszemita, nőgyűlölő, fallokrata, homofób, iszlamofób passzusokat találunk benne – vallja Michel Onfray francia gondolkodó, a gall szellemi élet egyik mai nagyágyúja, aki a hagyományos európai és francia civilizáció elsüllyedését fájlalja. Szemlénk!
2021. június 29. 07:40
p
26
0
39
Mentés
Fiataloknak szánt könyvben mutatja be a libertárius-szocialista filozófus, Michel Onfray, mi a „franciaság művészete” (L’Art d’être français). Lapunk 2018-ban készített interjút a francia értelmiség egyik legszínesebb és legtöbb vitát kirobbantó alakjával:
Onfray az új könyv kapcsán a Figarónaknyilatkozott.
Michel Onfray 1959-ben született a normandiai Argentanban. Újságíróként dolgozott, majd 1986-ban a caeni egyetemen filozófiából doktorált. Két évtizeden keresztül egy gimnáziumban filozófiát tanított. 2002-ben, Jean-Marie Le Pennek a választáson elért sikerei hatására alapította meg a libertárius Caeni Népi Egyetemet, ahol évente ingyenes előadásokat tartott Diogenész, Arisztipposz és Nietzsche ihlette hedonista, materialista filozófiájáról. Michel Onfray a legolvasottabb kortárs filozófusok közé tartozik: ateizmusról szóló értekezése majdnem négyszázezer példányban kelt el. Nehéz politikailag besorolni: a proudhoni elvek hívének vallja magát, miközben élesen támadja a liberális baloldalt, Macront és az Európai Uniót, és az elmúlt években egyre markánsabbá vált szuverenista álláspontja – ennek jegyében jobboldali értelmiségiekkel is élénk párbeszédet folytat.
„Hogyan definiálná Franciaországot? Kulturális, földrajzi vagy történelmi fogalom?” – teszi fel a kérdést az interjúkészítő. Onfray elmondja: mindez egyszerre.
„Franciaország egy földrajzi jelenség, amelyhez egy olyan történelem társul, amely kikristályosít valamiféle civilizációs sajátosságot, ami világosan megnyilvánul a zenéjében, az irodalmában, a nyelvében, a gasztronómiájában, a boraiban, a filozófiájában, a tájaiban, a festményeiben. Franciaország egy stílus, egy hangvétel, egy sajátos módja a létezésnek és a cselekvésnek, egy szellemiség, amit olyan filozófusok és gondolkodók magyaráztak, mint Kant, Hegel, Toynbee, Élie Faure, Keyserling, Malraux. Franciaország Debussyt jelenti Anton Brucknerrel szemben; a pot-au-feu-t a sajtburgerrel szemben; a pohár száraz fehérbort a fémdobozos kólával szemben; hihetetlen sajtokat jelent, amelyek a bűzükkel megrémítik a fél világot; a Loire-menti kastélyokat jelenti II. Lajos bajor kastélyaival szemben; Bergsont jelenti Hegellel szemben; a csodálatos francia tájakat jelenti, a tengerentúli területeket is ideértve, az orosz tundra többmillió négyzetkilométerével szemben; Chardint jelenti El Grecóval szemben; de Gaulle-t Mussolinival szemben.”
Onfray ateista létére magáénak vallja. Franciaország keresztény örökségét. Mint elmondja: bár az országnak gall, római, kelta és viking gyökerei is vannak, Klodvig megtérése a görög-római, illetve a zsidó-keresztény civilizáció kettős örökösévé tette Franciahont.
Franciaország egyfajta „civilizációs levelestészta”:
a platóni idealizmus határozza meg teológiai hagyományát, a praktikus római szellem jogrendszerét, a zsidó monoteizmus vallását, a katolicizmus a cezaropapizmusát. A reneszánsz ezt a „civilizációs görbét” hajlítja meg, a felvilágosodás olyan világot vetít előre, ahonnan eltűnik a szent – ez pedig már a minden bizonnyal poszthumanista jövőbe vezet át.
Mint már a Mandiner-interjúból is megtudhattuk, Onfrayt nem hisz a mostani civilizáció túlélésében.
„Erkölcsileg semmi sem fogja tudni megakadályozni a poszthumanista civilizáció eljövetelét. (…) Az ember-állat kimérákat létrehozó mesterséges intelligencia, az élőlények áruvá tétele, a természetes természet megszüntetése a mesterséges természet javára: mindez barbárság, aminek egy nap civilizáció lesz a neve, mert minden új civilizációt barbárnak mondanak azok, akik látták a sajátjukat összeomlani.”
A filozófus hozzáteszi:
ő a régi civilizáció gyermekének tartja magát,
ami közelebb van a pot-au-feu-höz, mint a klónozott húshoz. Az új civilizáció Kolumbuszát Elon Musknak hívják „Látva, hogy mi közeleg, és látva a woke ideológiát, ami az új civilizációs paradigmát készíti elő, természetes, hogy sajnálom a zsidó-keresztény civilizációt. Jelenleg pedig harcolok érte”
Voltaire
Onfray Montaigne, Descartes, Rabelais, Voltaire, Marivaux és Hugo személyét emeli ki a francia civilizációs hagyományból. Rámutat: mindegyikük istenhívő ember volt. Montaigne volt a konkrét, realista, immanens, pragmatikus filozófia megalapítója Franciaországban – e filozófiai alap nélkül Descartes, Pascal, Spinoza és úgy általában a felvilágosodás is elképzelhetetlen lenne. Rabelais találta fel az európai regényt, visszaszolgáltatva a valós, konkrét testnek, „annak, ami eszik, iszik, fingik, hugyozik”, a maga igazságát – azt az igazságot, amit a szeplőtelen Mária meg a csupán jelképes étkeket magához vevő Jézus által meghatározott keresztény szellem eltakargatott.
Voltaire találta fel az iróniát és a könnyedségét súlyos témák taglalásakor – ez egy nagyon francia dolog. Marivaux találta fel a marivaudage-t, az érzelmek finom kifejezésére szolgáló társalgási stílust, a szavak általi tetszéskeltés és csábítás művészetét – ez is francia sajátosság. „Marivaux ellentéte Sade-nak, aki az erőszaktevők szellemi mestere, a dekonstrukcionisták barátja.” A Nyomorultak Hugója a legszerencsétlenebbek boldogságát teszi meg a politika horizontjává, túl minden véres, politikusi ideológián.
A filozófus hangsúlyozza: a mi korunkban nem lehetséges többé úgy fellépni, mint ezek az óriások. A rabelais-i testábrázolást ma nem a kereszténység, hanem a higiénia utasítja vissza, ami egy hústalan, zsírtalan, vértelen testet tesz meg eszménnyé – természetesen a dohányzás is tiltott dolog, noha a hasis meg a kokain belefér.
Rabelais a természetes testet magasztosítja, míg korunk a „denaturált testet” igyekszik megteremteni.
A rációra támaszkodó karteziánus gondolkodás sem illik szenvedélyekre, érzelmekre, igazságoknak beállított véleményekre alapozott világunkba. A humor idegen nyelvvé vált, mióta az oktatási rendszer módszeresen azon dolgozik, hogy az állampolgárt az „orwelli fogyasztóval” váltsa fel. Humor helyett van „ideologikus röhögcsélés”, ami az újságíróknak módot ad a sértegetésre és a lesajnálásra. A férfiakat nyíltan gyűlölő neofeminizmus korában Marivaux-t a #metoo törvénykezése a közharag koncául vetné. A nép pártján álló Hugo „szuverenistának, populistának, demagógnak, nacionalista héjának lenne beállítva, hasonlatosnak azokhoz a pétainistákhoz, akik Adolf Hitler csatlósaiul szegődtek – már ha egy Bernard-Henri Lévy módszeréből indulunk ki”.
Voltaire szerinte napjaink „digitális Bastille-ában” végezné: keresztre feszítenék a közösségi oldalakon, gyakorlatilag a teljes életművét elégetnék, mert antiszemita, nőgyűlölő, fallokrata, homofób, iszlamofób passzusokat találunk benne. Ma még csak kiadót sem találna –
ez a legjobb módszere annak, hogy hallgatásra ítéljék a politikai korrektség dogmáit elutasítókat.
Milyen történelmi figurák kapnak helyet Michel Onfray panteonjában? – veti fel az újságíró. Cincinnatus, akit az eke szarva mellől hívtak a hatalomba. Spartacus, aki bizonyította, hogy egy hatalmas birodalmat is meg lehet rendíteni, ha tartjuk magunkat a később La Boétie által megfogalmazott gondolathoz: „Határozzátok el magatokat, hogy többé nem szolgáltok, és már szabadok is vagytok”. Tiberius Gracchus, aki követeli, hogy a nép is kapjon a „római tortából”. Marcus Aurelius, aki sztoikus filozófusként próbálja igazgatni a birodalom ügyeit. Montaigne, amikor IV. Henrikkel a vallásháborús megosztottság feloldásán dolgozik. A girondista Charlotte Corday, Plutarkhosz és Corneille olvasója, aki azt képzeli, megállíthatja a jakobinus vérfürdőt, ha megöli Marat-t – még ha ezért az életével is fizet. A Kommün katonai vezetője, Louis Rossel, aki nem hajlandó Thiers javaslatára száműzetésbe vonulni, és 27 évesen kivégzőosztag elé áll. A proudhonista munkások, akik egy pacifista és pragmatikus, francia szocializmust akarnak – ellentétben a háborúpárti, idealista marxista szocializmussal. Végül pedig De Gaulle tábornok mindazért, amit tett, megélt, megírt.
Ha civilizációnk bukásra van ítélve, miért tartotta fontosnak, hogy megírja új könyvét? – szól az interjúkészítő utolsó kérdése. „Azért, mert a Titanicon, miután a kapitány bejelentette, hogy a hajó el fog süllyedni, valahogyan mégiscsak végig kellett élni a katasztrófát. Nem sok értelme volt nyüszíteni… Az maradt számunkra, hogy elegánsan süllyedjünk el.”
Nyitófotó: Axelle de Russe/ABACAPRESS.COM / Reuters
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
A francia kormány megpróbált új választójogi törvényt bevezetni tengerentúli területén, de az emiatt kitört zavargásokon már hat napja nem tud úrrá lenni. Hat ember meghalt, tetemes az anyagi kár.
Az európai baloldal elégedetlen Brüsszel gazdaságpolitikájával és a magyar utat járná.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 39 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. június 29. 12:36
tipikus francia arrogancia, dölyfösség süt a szavaiból
"pot-au-feu" - ez hülye
"az országnak gall, római, kelta és viking gyökerei is vannak, Klodvig megtérése" Klodvig frank volt.
"Az új civilizáció Kolumbuszát Elon Musknak hívják"
Inkább Howard Hughes-át, méghozzá szteroidokon. Kolumbusz "csak" a létező valóságot fedezte fel, de nem akarta aztán Amerikában a folyók folyásirányát megváltoztatni.
A ballibcsik régen is simán megszabadultak a kellemetlen elvtársaktól (lásd nagy francia f. vagy a baj októberi f.) és mos sem csinálják ezt másként.
Semmit nem változtak.