Évtizedek óta azon dolgozom, hogy botot tegyek a küllők közé – Bősze Ádám zenetörténész a Mandinernek

2023. december 07. 10:12

Beethoven, Mozart, Debussy, Wagner – e nevek hallatán kívül-belül rögtön ünneplőbe vágjuk magunkat. Bősze Ádám zenetörténész, antikvárius, műsorvezető hosszú ideje azon dolgozik, hogy oldja a komolyzene világára oly jellemző merevséget. Ezt a célt szolgálja a Nagy zenészek, nagy szerelmek – A zenetörténet hálószobatitkai című kötete is.

2023. december 07. 10:12
null
Farkas Anita

Örök vita, vajon etikus dolog-e a nagy elődök, idolok hálószobatitkait kutatni. Az?
Nem tudom, mert ennek a könyvnek és az alapjául szolgáló előadás-sorozatnak egyáltalán nem az öncélú hálószobatitok-kutatás a célja.

Hanem mi?
Olyan embereket mutatok be, akik ugyanúgy éreztek, mint bármelyikünk, ha szerelembe esik, és ugyanúgy vagy boldogok lettek a szerelmükkel, vagy nem, mint mi. A rájuk háruló nagy figyelem miatt tűnik érdekesebbnek a magánéletük egy, fogalmazzunk így, átlagemberéhez képest. Különleges titkokról pedig már csak azért sem tudom fellebbenteni a fátylat, mert a források teljesen nyilvánosak; a sztorik főleg levelekből, naplókból, kortársi visszaemlékezésekből vett információkon alapulnak.

Nincs új a nap alatt, régebben is pont ugyanúgy ki kellett találni, hogyan lehet valamit eladhatóvá, kapóssá tenni”

Ezek alapján mennyire lehet mélyre ásni a lelkekben is?
Nem könnyű, hiszen ez a közvetettség távolságtartással jár, de nem is éreztem ezt különösebb feladatomnak, pláne nem missziómnak. Egy biztos, a zeneszerzők esetében sokkal nagyobb a távolság mű és magánélet között, mint például az íróknál, akiknél a szövegből esetenként egyértelmű következtetést vonhatunk le. Bátor embernek kell lennie annak, aki azt mondja, hogy egy Haydn-szimfóniában felfedezhető Haydn szeretője. A zene, főleg a hangszeres ennél sokkal elvontabb. Egy-egy operaalakban lehet némi reláció, mondjuk Puccininél, de ezekkel a megfeleltetésekkel is óvatosan kell bánni.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Doktor Doktorovics
2023. december 10. 22:40
Jó volt vele kezdeni a napot, amikor a Bartókon vezette a műsort. Majd veszek jegyet valamelyik előadására az interneteken.
Giszdúr
2023. december 10. 22:04
Mióta elment a Bartók Rádiótól, hiányzik reggelenként az "Üdvöt és munkakedvet" ébresztés.
Takagi
2023. december 10. 21:24
Nagyon művelt, és szerethető ember.
elbert-0
2023. december 10. 11:43
Ennek a fickónak van humora, intelligenciája, és véleménye a reggeli műsorban. Üdítő hallgatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!