Szélenergia: Dánia az eddigi legnagyobb infrastrukturális beruházására készül

2021. június 12. 08:33

Dánia régóta termel ki kőolajat és földgázt az Északi-tengerből, azonban ígéretük szerint ezt a tevékenységet 2050-ig teljesen be fogják szüntetni. Helyette inkább a szélenergia használatára helyezik át a fókuszt, mint az Dan Jørgensen, Dánia éghajlat-, energia- és közüzemi miniszterének beszédéből is kiderült.

2021. június 12. 08:33
null

Az elkövetkezendő évtizedben egy hatalmas szélenergia-központ megépítését tervezik Északi-tengeren, mely több száz tengeri szélturbina segítségével fog energiát gyűjteni. Az első szakaszban várhatóan 3 millió háztartás áramellátására elegendő energia megtermelésére lesz képes a központi energiarendszer. Az előzetes számítások szerint később akár 10 millió háztartás energiaszükségletének ellátására is megnőhet.

Dánia eddigi legnagyobb infrastrukturális beruházása során elsősorban a saját országát akarja ellátni, azonban energia exportra is készül Európa szerte. Ez a bőséges tiszta energia elősegítheti a későbbiekben egyéb zöld technológiák fejlődését is. 

A fejlett északi ország hosszú távú céljai közt szerepel még az is, hogy a szélenergia felhasználásával folyékony üzemanyagot hozzanak létre, melyet nagyüzemi használatra bocsátanának ki repülőgépek és tengerjáró hajók számára. Ugyan ez a technológia már létezik, de egyelőre annyira költséges, hogy nem lehet olyan mértékben hasznosítani, mint amennyire szükség lenne rá. Épp ezért szeretnének kiemelt fontossággal kezelni ezt a projektet is.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!