Tönkretett ipar, kirabolt ország

„Tessen mondani, mikor szereltek Lamborghini-t Magyarországon készült motorral? Elárulom: soha. Ennyit a tönkretett iparról, kirabolt országról. Az államszocializmus pangása után, amelyben végül a koszlott ipartelepekhez, technikai eszközökhöz kopott a tudás és a tudás oktatása is, évtizedeket ugrott a jövőbe a járműipar, a gépipar, az elektronikai ipar, az informatika, a vegyipar, nagyot lépett – tessék csak elfáradni a Gyömrői útra és megnézni a Richter Gedeon új iparvárosát – a régi nevét és színvonalát úgy-ahogy tartó gyógyszeripar és így tovább. Eközben eltűntek iparágak: a már a 70-es években is csak hatalmas környezeti terhelés árán, súlyos állami támogatással fenntartható szénbányászat, bauxitbányászat, vagy a ruházati- és cipőipar, amely mostanában, gazdaságossága érdekében, az ázsiai falvak asszonyainak fizetését próbálja olyan szinten tartani, amiért európai ember ki nem kelne reggel az ágyból. Amíg nem lépnek be, itt is, az olcsóbb robotok.

Korszerű ipari üzemek százai, kommunikációs és logisztikai infrastruktúra, kereskedelmi és lakóépületek tömege, áruházak, plázák, boltok, autópálya-hálózat… Nem minden, de mi minden. Szinte mindez – hogyan lehetett volna ez másként, fülig eladósodva, amikor az ország éppen tanulni kezdte, hogyan termeljen több értéket, mint amennyit felél – a nagyobb teljesítményű népek pénzéből. Befektetéseiből, hiteleiből, az Európai Unió támogatásaiból.(...)

Azt tetszik kommentelni, hogy az ám, de mindez »nem magyar«. Ahogyan nem voltak magyarok Szent István bajor lovagjai, a pogányháborúkat túlélő magyarságot mezőgazdasági technikákra tanító római papok, a kohó-manufaktúrákat meghonosító 13. századi francia szerzetesek, a tokaji hegyvidék első borászai, Mátyás olasz építészei, a korszerű zöldségtermesztést meghonosító bolgárok, nem volt »magyar« Ganz Ábrahám, Weiss Manfréd, Steindl Frigyes, Ybl Miklós, Aschner Lipót... Vagy a papájuk, nagypapájuk. Jövevények, akik tőkét, tudást, technológiát hoztak magukkal”