A soproni gyors megállt

2012. október 30. 07:18

A szemafor narancssárgára váltott, a sínre rádőlt egy másik trend. Rendben is lesz minden, ha így marad a kormányoldal. Együtt. 2014-ben is.

2012. október 30. 07:18
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Így zárult a Nagy Októberi Szocialista Trendforduló (NOSZT) Tiszavasváriban. Baján és Dabason még ennél is szomorúbb a helyzet baloldali szemszögből nézvést.

Ezeken a helyeken ugyanis simán győzött a kormánypárt jelöltje, de annyira simán, hogy az trendfordulók idején már-már megmagyarázhatatlan. (Valószínűleg ezért van az, hogy az MSZP és sajtója a legképtelenebb érvelésekkel igyekszik fenntartani a látszatot, a csúcsot a hülyék paradicsomának tekinthető Népszava tartja eme próbálkozások terén.)

Summa summarum: a fideszes Csubákné Besesek Andrea 46 százalékkal nyert, a trendforduló huszára, a szocialista Barna György 29 százalékkal végzett a második helyen. A jobbikos Horváth Tibor 7,9 százalékot kapott, az LMP-s Hunyadi László 7,5-öt, míg az Együtt - 2014 fő támogatója, Gyurcsány DK-ja 3 százalékkal leszorult a dobogóról. Ez így tökéletesen leképezi a közvélemény-kutatások eredményeit. Dabason szintúgy ez a helyzet: a Fidesz és a DAFI közös jelöltje nagyjából 49 százalékkal szerezte meg az első helyet.

Mindezek után elmondhatjuk: a soproni gyors megállt. A szemafor narancssárgára váltott, a sínre rádőlt egy másik trend.

Rendben is lesz minden, ha így marad a kormányoldal. Együtt. 2014-ben is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BlackDeath
2012. október 31. 12:29
bájer, te egy senkiházi szarjankó vagy, a reggeli híg fos is többet ér tőled, meg a sajtóban telehányt böfögéseidtől.
négyzetgyök
2012. október 30. 11:35
A soproni gyors megállt, a masiniszta kinézett és látta bajjerzsoca ketté vágott tetemét az orgoványi lápban. R.I.P.
tarackos
2012. október 30. 10:20
"az MSZP és sajtója nem kevesebbet állított, mint hogy „trendfordulóhoz” érkezett a hazai politikai élet" "A szemafor narancssárgára váltott, a sínre rádőlt egy másik trend." Úgy tűnik a vörösök szeretik ezt a trendes bigyót. Még a sváb nevű, szlovákrendszámos vörösök is...;)
states
2012. október 30. 10:10
Az a soproni gyors már eredetileg is csak egy vicinális volt, ez derült ki tegnapelőtt este, aki meg jól akar szórakozni, annak érdemes ilyenkor a szoci magyarázatokat nézni, hallgatni, a krónikus betegségben szenvedőknek viszont nem ajánlom, mert a könnyesre röhögés még akár végzetes is lehet számukra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!