„A környékbeliek általában nem szólnak be”

2014. augusztus 31. 15:41

Mindenki elégedetlenkedik, hogy miért ezek vannak ott, miért nem adják át a helyüket az újaknak. Hát hol vannak az újak? Interjú.

2014. augusztus 31. 15:41
Vágó István
Magyar Narancs

Sokan többet vártak el magától egy önkormányzati széknél.

2010 körül engem többször is a leghitelesebb és legnépszerűbb közéleti szereplőnek választottak meg, és lehet, hogy sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy én még mindig ezt a státuszt képviselem, pedig ez a nyilvánosan megvallott álláspontom miatt megváltozott.

Nem érzi azt, hogy a baloldali szimpatizánsok azt remélik, hogy egy kellően népszerű ember most hozhat valami változást?

Valóban türelmetlenül várják, hogy jelentkezzék valaki, aki ennek a közösségnek a hangadója tudna lenni. Csak az a helyzet, hogy nem jelentkezik ilyen. Gyurcsány Ferencet is, másokat is sokan bírálták, hogy nem gondoskodtak politikai tudással rendelkező utódokról. Innen üzenem ezeknek a bírálóknak, hogy nagyon ritka az, amikor valaki valamilyen »politikus káderképző« után beugrik egy párt élére. Se Gyurcsány, se Orbán nem tanult politikusnak, és őket nem a saját pártjuk nevelte ki. Ők kopogtattak, dörömböltek, és azt mondták, hogy csinálni akarják  és csinálták. De most nincsenek hozzájuk hasonló fiatalok és ezért az emberek az ismertebb figurákba próbálnak kapaszkodni, ami szerintem tévedés. De addig, amíg ki nem nevelődik egy új Gyurcsány vagy egy új Orbán, addig tőlünk, ismertebb arcoktól  pótcselekvés gyanánt azt várják, hogy helyettesítsük vagy pótoljuk őket. Valami hasonló történik egyébként a televízióban is, az én távozásomat ugyanis politikai ellenfeleim közül sokan azzal üdvözölték, hogy már nem foglalom el a fiatalok elől a helyet  csakhogy nem jöttek utánam a fiatalok. Talán Gundel Takács Gábor számít kivételnek.

De ő sem olyan fiatal. Nem hiszem, hogy rá gondoltak.

Te jó isten, nem mondja? Azért mégiscsak az újabb generációt képviseli. De valóban, az utána következő generáció hiányzik. Ugyanez vonatkozik a politikára is. Mindenki elégedetlenkedik, hogy miért ezek vannak ott, miért nem adják át a helyüket az újaknak. Hát hol vannak az újak? (...)

Az utódlás és megújulás egy markáns probléma az ellenzéki pártokon belül, szerintem ezzel nem lehet eleget foglalkozni.

Gondolja? De ha a teljesen beszűkített lehetőségekkel bíró, nem elfogultan kormánypárti média mással sem foglalkozik, mint a demokratikus ellenzék vezetőinek kritizálásával, akkor ez csak elriasztja a fiatalokat az ellenzéki politizálástól, és csak várhatjuk, hogy az új generáció kitermelje magából a maga vezető személyiségét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S0ma
2014. szeptember 01. 19:29
Fog ez menni... Budapesten akad annyi félbolond, aki még Vágót is megválasztja egy önkormányzat élére. Ha megakad, majd kér telefonos segítséget Demszkytől.
1120
2014. szeptember 01. 16:51
Közben kiderült, hogy Vágó nem csak fajilag azonos Révai Józseffel...
marós
2014. szeptember 01. 15:48
Vágókám, az új Gyurcsány már útban van, kb. harminc évet várni kell a bevetésével.
antioxi
2014. szeptember 01. 14:09
Hülye "nyelvőrző" zsidó. Unja a nyuggerséget, hát kigondolt valamit. Elmehet a ...csába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!