Kettőt rúgtunk Feröernek, olyan mint egy álom

2015. október 09. 20:48

Aki jót akar az országnak, és jót akar a sportnak, az elfelejti, hogy utóbbinak önmagán túlmutató jelentősége van.

2015. október 09. 20:48
Hont András
Hont András
hvg.hu

Ezerkilencszázkilencvenhét didergő őszén ott fagyoskodtam én is Helsinkiben a lelátón, amikor szintén szenzációs eredményt elérve, hosszú ínséges éveket követően, végre odaértÜNK egy rangos világverseny előszobájába. Térképre helyeződtünk mintegy. Ami a valóságban persze úgy történt, hogy az utolsó utáni percet követően a finn kapus rárúgta a saját hátvédjének hátára a labdát, amely így az ő kapujukba vánszorgott, így MI mehettünk pótselejtezni. Ahol aztán több száz tonna súllyal száguldott szembe velünk a valóság a jugoszláv válogatott képében. Tehát, ha én a focit valamiféle nemzeti értékmérőnek tekinteném, és önképünk illetve nemzetközi imázsunk szempontjából fontosnak tartanám, akkor nagyon annak szorítanék, hogy ne kelljen komoly csapatokkal komoly meccsen játszani.

Újságíróként pedig inkább hűteném a kedélyeket, a közönség hosszú távú figyelmének fenntartása, bipoláris állapotingadozásainak elkerülése érdekében a realitásokat igyekezném hangsúlyozni. Hogy a legjobb magyar játékosok is legföljebb közepesen jegyzettnek számítanak Európában, és hogy közpénzzel teletömött klubcsapataink már augusztusban (már amelyik megérte) könnyes búcsút intettek a nemzetközi küzdelmeknek.

Ám, hogy az illúziók mindig legyőzik a valóságot, annak az az oka, hogy mifelénk a foci nem játék, nem üzlet, hanem – szemben a szívsebészettel vagy a kortárs irodalommal – ügy. Ez persze rosszat tesz magának a focinak is, mert ennek következtében folyamatosan kizárják a belső versenyt, a tiszta megmérettetést, így végzetesen legyengítik a sportág immunrendszerét, és konzerválják a lehetetlen és korrupt viszonyokat. Hiszen mindig van olyan Nagy Magasztos Nemzeti Cél, amelynek érdekében a szőnyeg alá kell söpörni a problémákat. Nagyon régóta ez megy, és a magyar futball hatvan éve csúszik lefele, csak éppen igen magasról indult el a lejtőn. Aki jót akar az országnak, és jót akar a sportnak, az elfelejti, hogy utóbbinak önmagán túlmutató jelentősége van.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. október 12. 08:05
Hármat rúgtunk a görögöknek, de négyet kaptunk.
Tintamin
2015. október 10. 19:28
Kedves Vezetőnk Kedvenc Sportja Majdnem 1000 milliárdnál jár az a költés, amit 5 év alatt stadionokba, akadémiákba sikerült betolni. Feröer-szigetek: 47.000 lakos, a nemzeti válogatottjuk full-amatőr (munka után edzés, szabadság alatt EB-meccsek). Kis gond lehet a pénzek felhasználásának hatékonyságával, ha ezt a rendkívül acélos csapatot vérveres verejtékkel sikerült megverni, aztán sírva térdepelve vonítani, hogy mekkora siker. jaj...
marós
2015. október 10. 15:55
Látszik, hogy a focihoz sokan értenek. A két gól a csapat érdeme, azn belül is Bödedanié, ennyi és nem több.
atila68
2015. október 10. 15:42
Nem értem a szerzőt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!