A magyar forintok működnek

2015. október 07. 09:55

Lehetett itt fanyalogni, hepciáskodni, krakélerkedni vagy csomót keresni a kákán, de a tény ettől még tény marad: történelmi siker kapujában áll ismét a válogatott.

2015. október 07. 09:55
Uj Péter
Népszabadság

„Lehetett itt fanyalogni, hepciáskodni, krakélerkedni vagy csomót keresni a kákán, de a tény ettől még tény marad: történelmi siker kapujában áll ismét a válogatott. Csattanós válasz ez a huhogóknak, akik folyton a stadionépítési programon köszörülték a nyelvüket, már amennyire huhogás közben tudtak köszörülni, meg akik demagóg módon kórházakat akartak építeni futballszentélyek helyett (pedig kórházban nem is lehet focizni), vagy az éhező gyerekeknek adtak volna belőle hot dogot, ami meg hizlal.

A gazdasági reformokat is lefitymálták, és végül mégis csodájára jár egész Európa. De Lázár János biztosan. Mehetett volna jobb helyre hárommilliárdnyi köszpénz tavaly, mint éppen a Fradikához? Tessék, meg is van az eredménye: történelmi sikersorozat (szegény Nagy Béla, ha megérhette volna!), 11 meccsen 10 győzelem, 1 döntetlen, 31 pont. Ilyen még Schlosser idejében sem volt! Most mit mondanak az örök szkeptikusok, cinikusok és penészvirágok: ennyi pénz megért 22 rúgott és 4 kapott gólt vagy nem?

Vajon hogy fogják ezt a sikert is eltagadni, elhazudni? Tehette volna jobb helyre dermesztő másfél milliárdját az Emberi Erőforrások Heroikus Minisztériuma? Költhette volna értelmesebb dologra 350 millióját az Opal Tartálypark Zrt., a Magyar Szénhidrogén Készletezők Szövetségének sikeres kisvállalkozása? A légiirányítók, a Hungarocontrol Zrt. 50 milliójáról ne is beszéljünk. Csöpp a tengerben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2015. október 07. 13:26
Utána lehet nézni -aki nem hiszi járjon utána: Az elmúlt 10 év alatt 37 ezerről 25 ezerre csökkent az orvosok száma. Történt ez abban a tíz évben amikor az egyetemre készülők/járók még nem kapcsoltak: angolul-németül tanulni igen csak fontos. Ha a következő 10 évben ez a létszámcsökkenés megismétlődik a magyar eü úgy csuklik össze, mint a kártyavár. S bár a felső-középosztály és a leggazdagabbak már most is külföldre járnak ha az itthoni RIP-ellátás sem ígéri az elvárt színvonalat ez nem vigasztalja a tőlük szegényebbeket. Azokat, akiknek nincsenek millióik arra, hogy megfizessék a külföldi magán ellátást. Most még akinek szerencséje van kifoghat jó kórházat, jó orvost. Olyat, ahol megfelelően ellátják. De ez egyre ritkább kivétel lesz -főleg akkor, ha nem hogy külön minisztériumot nem kap az egészségügy, hanem államtitkárt is egyre nehezebben. Mert már miért vállalná olyan, aki felelősséget érez a magyar emberek ellátásáért akkor, ha előre tudja: 2016-ban kevesebb lesz az eü-i finanszírozás nem pedig több? Úgyhogy lehet ujjpéterezni, csápolni a stadionok építéséhez. Aki nem itthon él hanem külföldről kommentelget annak semmi nem drága. Aki beleesik a külföldi eü-i szolgáltatást igénybe venni tudók táborába azt a többi magyar sorsa nem érdekli. De azok, akikre egyik sem igaz kicsit azért elgondolkodhatnának.
Vezetéknév Utónév
2015. október 07. 12:09
Pazar kis kroki.
packó_
2015. október 07. 10:35
Uj Péter alkotói válságban van! DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Fenehorizont
2015. október 07. 10:30
pedig mennyivel jobb volt anno, még a demokráciában, amikor az államnak annyi pénze volt mindig, amit csak újabb, hirtelenjében kitalált, reformoknak nevezett adócsomagokkal tudott csak koccra beszedni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!