Így levelezett Hóman Bálint Veesenmayerrel

2015. december 18. 09:55

Az elmúlt hónapokban fellángolt a Hóman Bálintnak állítandó szobor körüli emlékezetpolitikai és történészi vita. Az alábbi forrásközlés ehhez a közéleti vitához szeretne hozzájárulni azzal, hogy szerkesztett formában hozzáférhetőbbé teszi Hóman Bálint és Edmund Veesenmayer – a Harmadik Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottja – közötti levélváltást. A levél jelentősége abban rejlik, hogy a budapesti népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is enyhítő körülményként vette figyelembe.

Gellért Ádám

Napi Történelmi Forrás

Hóman Bálint és Edmund Veesenmayer levelezése 1944 tavaszán, a Gellért Ádám által a Napi Történelmi Forrás oldalon közölt tanulmányból.

Hóman Bálint levele Edmund Veesenmayerhez, 1944. március 27.

„Követ Úr!

Nemrégiben alkalmam volt Önnel, Követ Úr, megbeszélést folytatni, amelyben megkíséreltem jellemezni a magyar nép lelki beállítottságait. Ez a megbeszélés sajnos meg lett akasztva, s ezért engedem meg magamnak, hogy a következő fejtegetéseket Ön elé terjesszem. Kérem tekintse ezeket a fejtegetéseket mint folytatását beszélgetésünknek.

Előadásomban, melyet 1940. december 13-án, a Német-Magyar Társaságban, Berlinben tartottam, fejtegetéseim eredményeit a következő mondatokban fogalmaztam meg. A német-magyar barátság történelmi szükségszerűség, egy századok óta tartós folyamat, egy szembeszökő tény. Időlegesen félreértés, bosszantó külső beavatkozások, mesterségesen táplált és tapintatlanul elővonszolt ellentétek által megzavarható fonala azonban el nem vágható, mert a baráti együttműködés mindkét nép magas érdeke.

A Német Birodalom Magyarország természetes hátvédje, az erős és egységes Magyarország viszont a németség előőrse és védősánca Kelet felé. Németek és magyarok, bármi különbözőek is e népek számszerűség és hatalom szempontjából, természetes társak a nyugati kultúrközösségben – barátságukat ápolni és fejleszteni, elmélyíteni a kapcsolatokat, elősegíteni a kölcsönös megértést, és épp ezért minden zavaró behatást távol tartani, minden tudatos német és minden jó magyar számára, mindkét nép társas viszonyára és államvezetésére nézve egyike a legelőkelőbb kötelességeinek.

És az én nemzetpolitikai meggyőződésem, amely történelmi tanulmányaimból és a kormányzati ügyekben való tapasztalataimból fakadt, s amelyet mindig vallottam, kötelességemmé teszi, hogy az ön figyelmét, Követ Úr, néhány szempontra, amely a német-magyar viszony jövőbeli kialakulását illetik, különösen ráirányítsam. […] Ez a történelmileg jól megalapozott német-magyar kötöttség még csak mélyült az 1914-18-as világháború és a békeparancsok éveiben, amidőn a fegyverbarátság, majd a közös kemény sors széles néprétegekben felélesztette a sorsközösség tudatát. 1932 óta a magyar kormányzat politikája ezen a vonalon mozog és a baráti jó viszonyban csak a legeslegutolsó időben állt be bizonyos elkedvtelenedés. Min múlt ez az elkedvtelenedés és elidegenedés, mik ennek az okai, melyek a hibák, amelyet az egyik vagy a másik oldalon elkövettek, minő káros befolyások kerültek érvényre? Erre a kérdésre nem akarok kitérni.

Tény azonban, hogy a német hadsereg 1944. márc. 19-én ide bevonult, és – éppen a német nép legjobb barátainak a legmélyebb fájdalmas meglepetésére – hacsak időlegesen tervezetten is, de a legrégibb szövetséges országát megszállta, és ott német kormányzati és közigazgatási működést vezetett be és folytatott. Ez az áldatlan állapot – teljesen eltekintve, hogy kinek [a] hibájából, minő okokból, mely szándékkal és milyen időtartamra is állt ez be – igen könnyen a német-magyar viszony állandó elridegülésére vezethet, ha a Magyarországon tevékenykedő birodalmi hatóságok a magyar nemzeti jelleg adottságaival nem számolnának.

A német hatóságoknak ugyanúgy, mint az új magyar kormányzatnak minden igyekezettel azon kell lennie, már mindkét nép közös sorsdöntő harcának győzelmes befejezése érdekében, valamint a jövőbeni békés együttélés biztosítására is, hogy ez a fatális fordulat, amely a német-magyar viszonynak egy állandó elmérgesedését jelenti, sohase állhasson be. Mélyen megütközve azon a megaláztatáson, amelyet a magyar nemzetnek – mégpedig legszélesebb néprétegeiben érdemtelenül – tapasztalnia kellett, és aggódva hazám és honfitársaim sorsa felett, engedem meg magamnak, hogy rámutassak néhány körülményre, amelyet a szövetséges és baráti birodalom felelős vezérei és hatóságai, az én jól megalapozott véleményem szerint, soha sem volna szabad, hogy figyelmen kívül hagyjanak.

Az a tény, hogy a német hadsereg ide bevonult, a magyarságot a lelke legmélyéig megrendítette. Ugyanilyen mélyen érintette a magyarokat az a tény is, hogy a német hatóságok, a magyar jog és alkotmány értelmében jogtalanul hoztak konkrét intézkedéseket. A magyar népesség nagy része, sőt a nemzet többsége azon a véleményen van, és feltételezi, hogy a német kormányzat ezekre a rendszabályokra csak életfontosságú háborús szükségszerűségek következtében volt kényszerítve. Szükség azonban, hogy ez a feltevés és hit meggyőződéssé szilárduljon meg.

Mind német, mind magyar részről törekedni kell, hogy Magyarország mielőbb megváltást nyerjen ebből a megalázott helyzetéből: hogy a megszálló hadsereg az ország területének belsejéből eltávolíttassák, helyét a magyar hadseregnek átadja, s ugyanúgy, hogy a többi német hatóság is beszüntesse hivatali ténykedését, és funkcióit a magyar hatóságoknak átadja. Aki bűnös, az állíttassák magyar polgári és katonai bíróság elé, illetve ha törvényeink úgy rendelik, a parlament elé.

A nemzeti önrendelkezés formális helyreállítása, az állami szuverenitás és a hatóságok önrendelkezési szabadsága egymagában nem elegendő. A nemzetnek meg kell szerezni azt a meggyőződést, hogy ez ténylegesen így is van. Mindaddig azonban, míg mindez beállhat, a magyar népet és a magyar hatóságokat a legnagyobb tapintattal kell kezelni, nehogy a megalázottság érzése gyökerezzék meg a magyar lélekben. Önérzetes magyarok számára a lebecsültetés és még inkább a leigáztatás érzése – ha a német nép magas szellemi képességeit és katonai erényeit mégannyira is nagyra becsüli – egyenesen elviselhetetlen, és ezeknek az érzéseknek a kicsírázása egyenlővé válhat a Magyarország és Németország közötti baráti érzések halálos megsértésével.

Miután az új kormány összeállítása után a katonai okokból szükséges rendelkezések és eljárások legnagyobb részére már, úgy látszik, nincs szükség, rendkívül fontos és szükséges, hogy a birodalmi hatóságok a magyar hatóságokkal, de magánszemélyekkel is kerüljék az érintkezést, és minden szükséges tárgyalást a kormánnyal és annak erre hivatott szerveivel folytassanak le. Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert a múltban olyan jelenségek mutatkoznak, amelyek minden alkalommal a legmélyebb nemtetszést keltették fel. […] Ha a hangulat nálunk az utóbbi években Németországgal szemben előnytelenné vált, akkor ez a zsidóságon és más németellenes elemeken kívül a Volksbund egyes tagjain múlt.”

Edmund Veesenmayer válaszlevele, 1944. május 23.

„Excellenciás Uram, igen tisztelt Professzor Úr!

Az Ön március 27-i írása még mindig megválaszolatlanul fekszik munkamappámban. Időközben ismét elolvastam, s ma tulajdonképpen boldog vagyok, hogy korábban nem válaszoltam meg. Hiszen az eddigi folyamat, amelyben, mint ismeretes, nem kis részem volt, már bizonyos értelemben választ jelent A május elsejei budapesti beszédemben én is megpróbáltam felvázolni a Birodalom Magyarországgal kapcsolatos álláspontját. Végső soron döntő az a tény, hogy az 5. háborús évben, sőt bizonyára a döntés évében vagyunk. Magyarország választhat a németek oldalán aratott győzelem avagy az összeomlása között. E döntés nagyságára tekintettel sok minden, ami különben fontos és érdekes lehet, ma csak alárendelt jelentőséghez juthat. Az egyetlen mérce, amely érvényes, az abszolút teljesítmény, és ebben a tekintetben – ezzel ön, nagyra becsült Professzor Úr egyet fog érteni – Magyarországnak a korábbi kormány bűnei következtében sok pótolni valója van. A jövő alakítása azonban kizárólag annak a hozzájárulásnak a nagyságától függ, amelyet Magyarország most nyújt. Alkossuk közösen a legszorosabb együttműködést, s nem lesz közös jövőnkért aggódni valónk.

Engedtessek meg, hogy Önt az elkövetkezendő időben egy reggelire magamhoz kéresse abban a reményben, hogy ezen alkalommal, egy gyümölcsöző beszélgetésben lesz részem

Kiváló nagyrabecsüléssel az Ön odaadó híve,

Veesenmayer”.

Forrás:

1. levél: BFL, XXV.1.a., 293/1946 Szálasi per. 2975. sz. mikrofilm, 7556-7564 oldal. A levél német nyelven íródott. A közlés Horváth László Béla: Hóman Bálint utolsó évei (1945- 1951) című tanulmányban közölt fordításának átvétele (Sic Itur Ad Astra - Fiatal Történészek Folyóirata, 1993/2-4. szám, 168-171. o.) Köszönetet mondok Trádler Henriettának, a folyóirat szerkesztőjének, hogy a tanulmányt digitális formában a rendelkezésemre bocsátotta.

2. levél: A magyar fordítást közli Horváth László Béla: Hóman Bálint utolsó évei (1945- 1951). Sic Itur Ad Astra - Fiatal Történészek Folyóirata, 1993/2-4. szám, 221-222. o. A német nyelvű levél eredeti lelőhelye: EKKT,. Litt.Ep.Orig. 1404; fotókópiája MNL-OL, P955.

Ez már mindennek a teteje: Ilaria Salis levelet intézett a rajongóihoz

Külföld

„Álmatlan éjszakák és hetek gyötrelmes töprengése után úgy döntöttem, hogy elfogadom az EP-képviselő jelöltséget” – írta az antifa nő.

Így csatlakozhattak a székelyek a honfoglaló magyarokhoz – török kutató a Mandinernek

Kultúra

A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.

Nem túl meggyőzőek az eddigi tapasztalatok a négynapos munkahétről

Belföld

Több magyar cég is tesztelte a módszert, majd visszálltak az ötnapos munkahétre.

Lóci (aki óriás lett) édesapjának, Szabó Lőrincnek írt levele bukkant fel egy antikváriumban

Belföld

Ifjabb Szabó Lőrinc válogatott röplabdázó és reklámfilm-rendező lett és egész életében küzdött azzal a gyönyörű és nyomasztó teherrel, hogy ki volt az édesapja.

Az antikommunista rabbi, aki nem tért vissza Auschwitzból

Kultúra

Ma van a magyarországi holokauszt 80. évfordulója, melynek alkalmából egy szinte teljesen ismeretlen rabbi életét idézzük fel.

Szinte az összes tagállamban elzavarnák az Európai Bizottságot és Von der Leyent

Makronóm

Az új közvélemény-kutatás szerint az EU-s polgárok lesújtó véleménnyel vannak az Európai Bizottság munkájáról. A válaszadók 63 százaléka szerint a testület munkája elégtelen. Ursula von der Leyen mindenesetre az újraválasztását kéri.

Nem szakadt meg a Bayer Leverkusen hihetetlen sorozata: az AS Romát idegenben gyalulták le

Sport

Nem nehéz megjósolni: a Bayern Leverkusen lesz az Európa Liga-finálé egyik résztvevője.

Olaszországban megkezdődött az olasz antifa, Ilaria Salis választási kampánya

Belföld

Apja szerint azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Sorrend:

brabant89

2015. december 22. 09:45

Hóman tiltakozik a német megszállás ellen, és a Volksbund tevékenységével sem ért egyet. Ez a levél még a zsidók deportálása előtt íródott. Az ellen is tiltakozott Hóman?

Válasz erre

bambuci

2015. december 19. 10:11

Mindenki a stadionepites ellen ajvekol, jogosan mert nincs mogotte civil/tarsadalmi igeny. Most egy civil szervezet kijarja a rehabilitaciot, ugy gondolja hogy emel egy szobrot, ergo megjelenik egy civil/tarsadalmi igeny es a hatalom a foldbe dongoli. Ez az ami elfogadhatatlan. A felulrol vezerelt tarsadalom erotlensege mutatkozik meg minden tarsadalmi, civil szferat erinto ugyben.

Válasz erre

GT.

2015. december 18. 23:22

Ja és igen, német szemszögből a nácik is sokat lendítettek a német gazdaságon, oktatásan, fejlődésen... csak éppen kiknek, (kiknek nem,) hogyan és nem utolsó sorban: kiknek a pénzén...

Válasz erre

GT.

2015. december 18. 23:16

Ezt is ő írta (1940 júniusában Teleki Pál miniszterelnökhöz): „A zsidókérdésben végre szakítani kell a kompromisszumok rendszerével. (...) Tudatára kell ébrednünk végre, hogy a zsidó ellensége kell, hogy legyen a mai kormányrendszernek.(...) Ebből nyilvánvalóan következik, hogy zsidókat semminemű hatalmi pozícióban, sem a közigazgatásban, sem a bírói székben, sem az iskolában nem lehet megtűrni, nekik a gazdasági életben sem szabad tanácsadói, irányító, vezető szerepet a kezükben hagyni. A meglévő zsidótörvény rossz. Ezért mielőbb meg kell hozni az új egy-két szakaszos törvényt, mely faji alapra helyezkedik.”

Válasz erre