Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta
Ohio állam republikánus szenátora szerint az Egyesült Államokban az egyetemeket „baloldali alapítványok irányítják”, nem pedig az adófizetők.
Jó oktatási rendszert csak nemzeti konszenzussal, hosszú évek kemény munkájával lehet felépíteni – ez az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért. Elviekben.
„Igazi öngól a PISA-eredményt lobogtatniuk, hiszen – miközben ők eltörölnék a pedagógusok külső kontrollját, és maximális szakmai önállóságot adnának az iskoláknak – a teszten kiemelkedően teljesítő Szingapúr pontosan ezzel ellentétes módszerekkel lett oktatási mintaállammá: alaposan szelektálják a tanári pályára jelentkezőket és szigorú ellenőrzés alatt tartják a képzést, a továbbképzést, az iskolaigazgatókat, a tankönyveket és természetesen magukat a pedagógusokat is.
Ezek alapján nem biztos, hogy az ellenvetést nem tűrő szakértőknek kellene meghatározni, ki a dilettáns és ki nem az…
A Nemzeti alaptanterv napirenden lévő átdolgozásának vezérmotívuma a tanulói teher csökkentése, ami azonban annyira bonyolult kérdés, olyan sok szempontot kell figyelembe venni, hogy komoly szakember nem mondhat róla csípőből véleményt. Ötletei persze bárkinek lehetnek, csakhogy míg egyesek a reáltárgyakat tartják fölöslegesnek, mások inkább a humántananyagot hagynák el vagy csökkentenék drasztikusan. Van, aki száműzné a hit- és erkölcstant, a testnevelést, az éneket, a rajzot, azonban akadnak, akik növelnék a nyelvórák számát, illetve más, új tárgyakat emelnének be a tanrendbe: KRESZ-t, konfliktuskezelést, pályaorientációt stb.
Rendkívül fontos, milyen lesz a jövő magyar iskolája, kár, hogy erről sem lehet higgadt, valóban szakmai vitát folytatni.”