Alapjövedelem Mészáros Lőrincnek

2017. március 03. 20:56

Így épül mifelénk az érdemalapú gazdaság, amelynek legfőbb építőköve az engedelmesség és a lojalitás. Az meg, mint tudjuk, akkor jó, ha olyan, mint az alapjövedelem. Feltétel nélküli.

2017. március 03. 20:56
Pápay György
Magyar Nemzet

Ha az érdemalapú gazdaság megszűnik Magyarországon, akkor mindenki mehet, amerre lát – mondta Orbán Viktor a minap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén. Ritka pesszimista szavak ezek a magyar miniszterelnöktől. Hiszen ha névértékükön vennénk őket, rögtön kezdhetnénk is csomagolni, s legfeljebb azon töprengenénk a ruhanemű hajtogatása közben, mikor is szűnt meg Magyarországon az »érdemalapú gazdaság«. Mert hogy nem az utóbbi években, az biztos. Nem volt itt ilyesmi azokban az időkben sem, amikor a szocialista–szabad demokrata tandem szavakban a piac oltárán áldozott, de közben láthatatlan kezük gondoskodott arról, hogy saját gazdasági köreik felé lejtsen a (verseny)pálya. Ahogy nem volt közvetlenül a rendszerváltás után sem, amikor a kamikaze üzemmódban dolgozó kormány semmit sem tudott – vagy akart – tenni az ellen, hogy az előző érából átmentett kapcsolati tőkéjüket gazdasági tőkévé konvertálják azok, akik a kutyából szalonna trükkhöz is oly remekül értettek.

A probléma csak az – már ami a kormányfő fenti kijelentését illeti –, hogy a 2010-ben, majd 2014-ben is példátlan felhatalmazást kapott Fidesz egyáltalán nem törekedett az érdemalapúság felé történő elmozdulásra. Nem kiegyenesítették a pályát, csak a lejtés irányán változtattak; míg az első Orbán-kormány a rossz nyelvek szerint a minisztériumi telefonkönyveket cserélte le, addig a második és a harmadik a vállalkozók jegyzékét. Mármint a baráti vállalkozókét. Persze, mint arra korábbi cikkében a Heti Válasz is rámutatott, a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe az is belefér, hogy akik azelőtt a szabad madarakkal szárnyaltak, azok most is hasítsanak a közbeszerzéseken. Nyilván szigorúan érdemalapon, mint a Strabag és a Swietelsky, mely cégek anno a 4-es metró építésének haszonélvezői voltak, ma pedig a magyar futball nagylelkű támogatói. Hiába, úgy tűnik, az a bizonyos nemzeti szalonna igen sokféle pedigréjű alapanyagból készülhet.

A történetbe azért visz némi csavart, hogy Orbán Viktor idézett gondolata a feltétel nélküli alapjövedelem ötletével kapcsolatban hangzott el. A magam részéről maximálisan egyetértek a kormányfővel abban, hogy ez az ötlet felettébb természetellenes, sőt veszélyes. Egyáltalán nem helyes, hogy valakinek a megélhetését – aki máskülönben képes lenne dolgozni – érdemi teljesítmény nélkül, az adófizetők pénzéből garantálja az állam. Csakhogy az a helyzet, hogy Magyarországon az alapjövedelmet már rég bevezették. Méghozzá egyfajta inverz – vagy inkább perverz – formában: nem a legszegényebbek, hanem a leggazdagabbak számára. Pontosabban azok számára, akik arra lettek kiszemelve, hogy a leggazdagabbak legyenek. Ők azok, akik okosabbak Mark Zuckerbergnél, mert innováció és kockázatvállalás nélkül is képesek voltak eljutni a csúcsra. S akiket már a hazai tőzsde is beárazott: vajon mennyit emelkedett tegnap óta a Mészáros-index?

De nem érdemes bántani szegény Mészáros Lőrincet. Ő bizonyára úgy van vele, ahogy említett beszédében a miniszterelnök is fogalmazott: minden munka jobb, mint amikor nincsen munka. Média, turizmus, építőipar? Mindegy, mi a feladat, ő elvégzi. Aztán majd honorálják – érdemei szerint. Így épül mifelénk az érdemalapú gazdaság, amelynek legfőbb építőköve az engedelmesség és a lojalitás. Az meg, mint tudjuk, akkor jó, ha olyan, mint az alapjövedelem. Feltétel nélküli.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szkeptikus
2017. március 04. 11:28
"Az elit feladata, hogy viselkedési mintákat adjon a lakosság számára". A legutóbbi Heti Válaszban - szerintem az egyik legjobb hetilap - olvastam egy cikket a Vecsei családról. Ebből idézek Vecsei H. Miklóstól: "Attilával (ifj. Vidnyánszky Attila) mindkettőnknek az a vágya, hogy hatással legyünk az emberekre, de nem vehetünk föl koronát és nem foghatunk a kezünkbe kormányt. .... Azt remélem, hogy a fiatalok, akik most követnek minket, kinövik magukat egy tisztán gondolkodó értő nemzedékké". Különböző életcélok vannak. Mészáros Lőrinc mondta egyszer, hogy akkor lenne elégedett, ha MINDEN pályázatot ő nyerne meg. De olyan emberek is léteznek, akiket nem a nagy vagyon tesz boldoggá, hanem az - ez leírva sajnos patetikusan hangzik - ha valamennyire jobbá tudják tenni a világot. Lehet választani.
zakar zoltán béla
2017. március 04. 09:46
Satnya-"MN"
74bro
2017. március 04. 07:56
Emberek, lázadnak a Magyar Nemzetnél! Nincs többé feltétel nélküli engedelmesség és lojalitás! Újra a nemzetnek kezdenek el írni, és nem a tulajnak! Nagy nap ez a mai! (?) Vagy régebben is csak feltétel nélkül enge...hazudtak?
Senye Péter
2017. március 04. 07:37
Nem piszkálnák, ha mondjuk Fleischhauer lenne a neve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!