Tízmilliárdokat ad a kormány a nagyvállalatoknak

2017. január 13. 11:21

Mintegy 35 hazai nagyvállalatnak ad összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a kormány, melyekből a cégek több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg és 1147 új munkahelyet teremtenek.

2017. január 13. 11:21

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016-os döntése alapján összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 35 hazai nagyvállalat, ennek eredményeként több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 1147 új munkahely jön létre Magyarországon – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter felidézte: a szaktárca kezdeményezésére először 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy 3 milliárd forinttal támogatja azokat az ipari nagyvállalatokat, amelyek fejlesztik technológiájukat, bővítik kapacitásaikat és új munkahelyeket teremtenek, de uniós támogatásból nem részesülhetnek.

A nagyvállalati beruházási támogatási program első évének tapasztalatai azt mutatták, hogy ez a támogatási forma sikeres, az előző időszakban 14 vállalat részesült a támogatásokból, amelynek révén csaknem 9 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Magyarországon és közel 500 munkahely jött létre – ismertette. (MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2017. január 13. 13:48
A nyafogóknak: A közlemény szerint HAZAI nagyvállalatok kapták. Tehát nem multik. És egy korábbi közlemény szerint éppen azért ők, mert ezek a hazai nagyvállalatok az eu támogatások zömét nem kaphatták meg, mert nem kkv-k, a lobbiképes multiknál viszont gyengébbek. Pont ez kell... Most mi lesz a baj, morgókáim?
Potymog
2017. január 13. 12:36
Sokallom, hogy egy darab új munkahely megteremtését több mint 21 millió forinttal támogatja a kormány!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 21 millió forintot a dolgozóknak bérként nem fognak kifizetni 10 év alatt sem!
noMores
2017. január 13. 12:22
"Ez a kormány a magyar vállalkozások kormánya" MUHAHHAHAHHAHAH:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Azt vágjuk, hogy milyen klasszul megtolja a kormányunk a külföldi cégek szekerét, hogy a magyar cégek menjenek csak csődbe?:) Naja, ha éppen útépítésben vagy árvízvédelemben utazik az a magyar cég, akkor persze kapja a közmilliárdokat számolatlanul... De exportképes tudást sajnos nem támogat a NER.
thymian
2017. január 13. 11:51
Név szerint? Netán nem olyan gazdasági környezetet kellene teremteni, hogy ne csak a multik járjanak mindig jól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!