Vitézy Dávid üzent Lázárnak: „Zárkózzon be Karácsony Gergellyel, és találjanak megoldást”

2024. január 01. 12:22

Vitézy is megszólalt a közlekedésszervezésben kialakult hercehurca kapcsán.

2024. január 01. 12:22

Tovább folytatódik a hullámvasutazás a budapesti közlekedésszervezők között, naponta jönnek az egymást erősítő, illetve cáfoló információk a sokak számára húsba vágó kérdést jelentő Budapest-bérlet kapcsán.

Mint arról a Mandiner beszámolt, a BKK december 29-én, pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését – olvasható a BKK közleményében.

Ezt is ajánljuk a témában

Korábban megírtuk, hogy nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően. Ennek értelmében elképzelhető volt, hogy az úgynevezett „Budapest-bérletet” a helyközi járatokon nem fogadják majd el. Az újabb fejlemények értelmében azonban a konstrukciót mégis meghosszabbítják.

A korábbi közlekedésért felelős államtitkár, Vitézy Dávid, aki még nem döntött az LMP főpolgármester-jelölti felkéréséről, most közösségi oldalán reagált a fejleményekre.

Ezt is ajánljuk a témában

„Lázár János újév alkalmából még üzent a budapestieknek: ha januártól nem is, majd márciustól megszünteti a Budapest-bérletet. Úgy tűnik, nem talált kedvező fogadtatásra, hogy a MÁV megpróbált konstruktív megoldást találni a BKK-val és a pár nappal ezelőtti megállapodásuk alapján januártól elkerülhetővé vált a fővároson belüli tarifaközösség megszűnése. A mai (december 31-i – a szerk.) MÁV-közleményből is látszik ez a helyzet, a vasúttársaság ugyanis finoman, de elég világosan jelezte, a döntés minden felelőssége Lázáré: »ugyanakkor a tulajdonosi jogokat gyakorló, Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás legfeljebb március elsejéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben.«

Továbbra is azt gondolom, hogy a Budapest-bérlet megszüntetése egész egyszerűen nem történhet meg, az olyan példátlan visszalépés lenne a budapesti közösségi közlekedésben, amit nem szabad megengedni. 

Ahogy korábban is ezt írtam, továbbra is csak egy megoldást látok: Karácsony Gergely főpolgármester és Lázár János közlekedési miniszter kezdjék együtt az újévet, zárkózzanak be, és ha már a BKK és a MÁV szintjén nem sikerült, addig ne jöjjenek ki, míg nem állapodnak meg egy tartós megoldásban” – írta Vitézy.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vitézy Dávid

Facebook

Idézőjel

Addig kell tárgyalni, amíg nincs megállapodás.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2024. január 01. 17:59
Vitézy rendíthetetlenül ássa a sírját. Azt hiszi van olyan tökös gyerek aki kézbe tudja venni a kormányrudat. Kicsi ő ahhoz. Vagy beállna a sorba bohócnak mint kari vagy kissznák mint korábban és szaladna sírni anyucihoz mint korábban. Ha esze lenne inkább a ballib ellen dolgozna, hogy minél elöbb tiszta terep legyen, akkor talán lenne esélye, de még több a hév mint az ész és türelem
FeketeFehér
2024. január 01. 15:40
Lázár Jánosnak határozottan az a célja, hogy a fidesznek ne legyen esélye Budapesten az önkormányzati választáson.
szarvas-2
2024. január 01. 15:20
A "popcézár"(!) Erdós Péter unokája 1 öntelt köcsög.Az anyukája még a nevétől is megszabadult,amikor a Vitézi után hozzáment a vén dzsentihez.
véna
2024. január 01. 14:34
Zárkózzanak be és dobják el a kulcsot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!