Zuckerberg: Követtünk el hibákat

2018. március 21. 21:30

Megszólalt a Cambridge Analytica-ügyben a Facebook-vezér.

2018. március 21. 21:30

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében. 

Zuckerberg – aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta – saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját szerdán. 

Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook „követett el hibákat”, de mostantól az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik annak biztosítását, hogy hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Ennek érdekében a közösségi oldalon elérhető valamennyi applikációt alaposan átvizsgálják, és  kitiltják az oldalról azokat a fejlesztőket, akik visszaélnek a személyes adatokkal, illetve nem vállalják a mostantól kötelező auditálást. A felhasználók adataihoz történő hozzáférést pedig ezentúl korlátozzák: csupán a nevek, a profilképek és az email-címek lesznek nyilvánosak, minden további adat csakis akkor lesz elérhető, ha a fejlesztő előzetesen írásos szerződést köt a Facebookkal, megszerzi a felhasználó jóváhagyását is – hangsúlyozta Zuckerberg.

A Facebooknak „megvan a felelőssége felhasználói adatainak védelmében” – fogalmazott a közösségi fórum alapítója, s hozzátette, hogy ha e felelősségnek nem képes eleget tenni, akkor „nem is érdemli meg, hogy szolgálja” a közösséget.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyaránt vizsgálatot indítottak a hatóságok a Cambridge Analytica ellen, a Facebook adatainak feltételezett nem megfelelő felhasználása miatt. A botrány hétvégi kirobbanása óta a Facebook részvényeinek értéke zuhanórepülésbe kezdett, a nagyvállalat piaci értéke pedig dollármilliárdokkal – egyes adatok szerint 50 milliárd dollárral – csökkent. 

Az Egyesült Államokban vezető kongresszusi politikusok, köztük Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa, már a hét végén sürgették Zuckerberg kongresszusi meghallgatását.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2018. március 23. 19:47
Mi vagyunk a hibásak, miért éltetjük a Facebook-ot, ott kéne hagyni őket...
pemete jakab
2018. március 23. 11:49
"Zuckerberg: Követtünk el hibákat" Ilyet magyar politikustól, üzletembertől nemigen hallottam még. Nálunk valahogy mindig más a hibás.
luzitanxaver
2018. március 23. 09:35
Elsőre is sejthető volt, hogy ez nem egy megtisztulási, hanem egy totalitarizálódási folyamat kezdete, de azért köszönjük a beismerő vallomást.
zakar zoltán béla
2018. március 22. 09:36
Nagyképű szdarab!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!