Az ukránok szerint Moszkva robotrepülőgépekkel és drónokkal indított ellenük támadást

2023. június 09. 10:42

Az ukrán légvédelem hat rakétából négyet, 16 drónból pedig tízet lelőtt.

2023. június 09. 10:42
null

Oroszország újabb légicsapást mért Ukrajnára éjjel, a robotrepülőgépek és drónok együttes támadásának egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak – közölték az ukrán hatóságok pénteken.

Az ukrán hadsereg vezérkara arról számolt be, hogy a támadás hat órán át tartott. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem hat rakétából négyet, 16 drónból pedig tízet lelőtt. A belügyminisztérium azt közölte, hogy

egy ember meghalt, három megsebesült, és négy épület is megsemmisült.

A hatóságok a Telegram üzenetküldő alkalmazáson képeket tettek közzé a tűzoltókról, akik lakóházak füstölgő roncsai mellett dolgoztak. 

A légierő azt is közölte, hogy egy korábbi támadás során, csütörtök este két robotrepülőgép csapódott be egy polgári objektumba a közép-ukrajnai Cserkaszi régióban. Ihor Taburec, a Cserkaszi terület kormányzója arról tájékoztatott, hogy legalább nyolc ember megsebesült abban a csapásban, amely szerinte egy autómosót és egy ipari objektumot ért.

(MTI)

A nyitóképen egy korábbi orosz dróntámadás látható. Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2023. június 09. 16:28
"Az ukrán légvédelem hat rakétából négyet, 16 drónból pedig tízet lelőtt." Aha....
Tuners
2023. június 09. 15:08
Így ég az autómosó: https://t.me/DDGeopolitics/68044 Jópár másodlagos robbanás, köztük elég komoly is. Mitnemértesz, há belobbant a mosóvíz..
Autoriter
2023. június 09. 14:45
Zselééknek már lefőtt a kávé!! https://twitter.com/Sprinter99880/status/1666919821127163912?s=20
need-info
2023. június 09. 12:06
Ezek már a kínai mosógépek, az oroszoknak már nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!