Űrkolonizáció: a SpaceX és NASA közös küldetést tervez a Holdra

2021. április 28. 19:51

A NASA kolonizációs törekvéseihez fontos feltétel a vízellátás biztosítása, melyhez a Hold déli sarkánál található jégmezők kiváló alapot szolgáltatnak. A tervek szerint 2023-ban egy küldetés során olyan eszközt szállítanak erre a területre, mely képes lesz kitermelni az ott található vizet és jeget. Az eszköz feljuttatásához pedig a feltörekvő SpaceX Falcon Heavy-jét választották.

2021. április 28. 19:51
null

Irány a Hold, aztán a Mars

A NASA az Artemis program keretében állandó emberi jelenlétet igyekszik létrehozni a Holdon, melyhez számos feltételt kell biztosítaniuk az emberi élet számára nem túl barátságos égitesten. A tervek szerint a 2020-as évek végére készülne el egy három modulból álló központ, amely a későbbi holdbázis alapja lenne majd. 

Az alapot jelentő létesítmény egy felszíni élőhelyből, egy lakható mobil platformból és egy holdjáróból áll majd. Ezek a létesítmények biztosítanák a maximum két hónapos missziók résztvevői számára nélkülözhetetlen feltételeket. Azért is fontos az Artemis küldetés, mert a holdbázis, és az ottani kolónia, lesz a felkészülés a jövőbeni marsi kolóniák kialakítására. 

Nyílik a tér az űrpiacon

A programhoz kapcsolódva tavaly 200 millió dolláros szerződést kötött a NASA az Astrobotic vállalattal, hogy az juttassa el a Volatiles Investigiting Polar Exploration Rover (VIPER) nevű eszközt a Hold déli sarkára. Az Astrobotic maga dönthetett arról, hogy hogyan, milyen céggel együttműködve valósítja meg a feladatot. A választásuk pedig a Falcon Heavy-re esett. 

A két év múlva esedékes küldetés során a VIPER az Astrobotic Griffin nevű leszállóegységén érkezik majd a Holdra, ahova a Falcon Heavy repíti majd el őket. A Griffin jelenleg még fejlesztés alatt áll és az év végére várható, hogy megkezdik a tesztelését. A rover olyan műszerekkel lesz felszerelve, melyek alkalmasak a jég és a víz felkutatására, illetve azok kitermelésére is. 

A Starship még nem elég megbízható

Sokan talán meglepődnek a döntésen, már csak azért is, mert a SpaceX Starship-je hatalmas siker volt és gyorsan kitaszította az érdeklődés középpontjából a Falcon Heavy-t. Azonban míg a Starship repülései nem voltak hibanélküliek, a Falcon Heavy megbízható és kifejezetten teherszállításra tervezték. A SpaceX bár már túl van számos teszt és éles repülésen, sikeresen juttatott embereket a Nemzetközi Űrállomásra, és számos műholdat bocsátott földkörüli pályára, de ez lesz az első alkalom, hogy a Holdra száll. 

A cikk szerzője Papp Helga.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!