Nemzetközi terjeszkedésre készül az Infratrainer, de előbb össze kell kalapozni a szükséges tőkét

2021. június 24. 09:08

Közösségi finanszírozási kampányban minimum 50 millió forint tőkét akar összegyűjteni a fittnesz gépeket forgalmazó, Infratrainer Global Zrt. nemzetközi terjeszkedésének finanszírozására – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

2021. június 24. 09:08
null

A cég a Tungsrammal és a Startup Campus-szal együttműködve indította el a kampányt, amelyben kisbefektetőket várnak, akár 50 ezer forintos befektetéssel is, a befektetőknek osztalékelsőbbségi részvényt adnak.

A közlemény szerint a Tungsram mint a termék gyártója, a Infratrainer Global Zrt. mint a termék forgalmazója vesz részt a kampányban, amelyben a Startup Campus a vezető befektető.

A közlemény szerint

a kampányban már elérték a szükséges tőke 11 százalékát.

Az Infratrainer Global Zrt. azért tartja fontosnak, hogy kilépjen termékével, az edzést speciális infraszauna-hatással kombináló, a fogyást és a rekreációt is támogató Infratrainer gép okos, high tech változatával a nemzetközi piacra, mert úgy véli, hogy az interaktív fitneszgépek világpiaca várhatóan évi 8 százalékkal fog bővülni 2021-24 között. Az új felhasználási területek, mint a wellness központok, sportcentrumok és a vállalati rekreációs központok pedig hatalmas üzleti potenciállal bírnak.

Az Infratrainer Global Zrt. 2020-ban jött létre a gép feltalálói és a Tungsram alapításában.  

A kampányt a Tőkeportálon, az első magyar részvénycélú közösségi finanszírozási platformon indították, amely 2020 elején kezdte el működését, célja a kezdő-, kis és középvállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése. A platformon a vállalkozások jellemzően 30-300 millió forint tőkét keresnek.

A közösségi finanszírozás során egyedülálló módon a befektetőkből vevők, a vevőkből pedig befektetők válhatnak.

A Tungsram 2018-ban magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával. A 3700 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 93 százalékát exportálja, 100 nemzetközi piacon van jelen értékesítési hálózatával.

A Startup Campus egy európai központú innovációs központ és startup inkubátor. Vállalati és állami partnerei számára fejleszt és valósít meg innovációs programokat: oktatási, inkubációs, befektetési, értékesítési és külföldi piacra lépési szolgáltatásokkal segíti az innovatív projekteket ötlet fázistól a nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv-kig.

(MTI, fotó: SXL Fitness)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!